Tízmedve

Feltámadás utáni eligazítás

2018. április 02. - tizmedve

Jézus kinyitja szemét, nyújtózik egyet, és ásít egy nagyot. „Nocsak, tényleg feltámadtam!” – gondolja elégedetten. „Rohadt sötét és büdös ez a barlang” – gondolja kevésbé elégedetten. „Piszok nehéz ez a kő, nem lett volna egyszerűbb a tengerparti lugasba lerakni?” – zúgolódik ingerülten. Az ingerültsége érthető. Nem sok dolog van, amire egy alapos korbácsolással felvezetett keresztre feszítést követő elhalálozásból ébredve az ember kevésbé vágyna, mint egy óriási szikla elgörgetése. Jézus szerencsére bivalyerős, odébb görgeti, és pisilhet végre egy nagyot. Körülnéz. Senkit se lát. „Na, ennyire bíztak a feltámadásban” – és elindul. „Tűz ez a rohadt nap, napok óta nem ittam semmit” – vánszorog tovább. Végül rámosolyog a szerencse, az épp arra tébláboló Mária Magdolnába botlik. Jézus röviden tájékoztatja a kialakult helyzetről, majd közli, a továbbiakban egyetlen szót sem hajlandó kiejteni, amíg inni és enni nem kap. Mária Magdolna elsiet, Jézus még utána ordít, hívja össze a tanítványokat („azt a rakás félnótás léhűtőt”). Hamarosan meg is érkeznek. Először ellenőrzik Jézus állításának valóságtartalmát, keresztkérdésekkel vallatják, a haját húzogatják, az orrába túrnak, végül a szendvicsét is elveszik. Jézus éktelen haragra gerjed, megpofozza a szendvicstámadót, erre megnyugszanak, tényleg ő az, és feltámadt, nem vitás. Körbeülik, áhítatos csendben várják, hogy végezzen a szendvicsekkel. Letörli a morzsákat, kér egy napszemüveget, és kezdetét veszi a keresztény kultúrkör megalapítása.

– Léhűtők, mint azt látjátok, feltámadtam.
Hatásszünetet tart, szúrós szemekkel körbenéz. A tanítványok bűntudatos arccal a földet nézik, vagy a fülükben turkálnak.
– Na már most, mi következik ebből?
– Innentől nincs gondunk a borra és a kenyérre? – kérdi Péter felcsillanó szemmel.
– Helyett: vér, veríték, kín, könnyek, szenvedés vár rátok, hogy végül a tengernyi szenvedés megkoronázásaként vértanúhalált halhassatok a hitetekért. Kinek egy kereszt, kinek a kövezés, kinek megnyúzás vagy egy oroszlán.
A tanítványok enyhe csalódottsággal hallgatják.
– Urunk, kenhetnél némi mézet erre a madzagra – kérik kétségbeesetten.
– Latrok, a méz maga a feltámadás, az örök élet, mi kellhet ennél több, telhetetlen bagázs?! Szedjétek össze magatokat, induljatok a világba, és kereszteljetek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
– Ki az a Szentlélek, Uram?
– Ja igen, vele még nem találkoztatok. Most felszállok a mennybe, hogy Atyám jobbján lebzseljek az idők végezetéig. A Szentlelket magam helyett küldöm le hozzátok, kutyaütők.
– Urunk, nem lenne egyszerűbb, ha maradnál? Talán könnyebben menne a térítés is, ha az emberek látnák, feltámadtál, és Kajafás is megpukkadna a méregtől. Nyilván lefejeztetne, erre már szervezhetnénk egy komolyabb tagtoborzó feltámadás partit kereszteléssel.
– Nem.
– Ez biztos?
– Igen.
– Miről fogjuk megismerni a Szentlelket?
– Az igazak megismerik majd.
– Uram, attól tartok, ezt nem veszik be, ennek az egésznek nem volt semmi értelme.
– Tőled nem is vártam mást, Tamás.

Jézus kortyint egy utolsót a kávéjából, a munkájukhoz sok sikert, erőt és egészséget kíván, majd szivárványszínű füstcsóvát húzva felrepül az égbe, és leroskad az Atya jobbján.

– Minden rendben ment, fiam, sínre tetted a dolgot?
– Atyám, szerintem nem értettek meg semmit. Attól tartok, ennek az egésznek nem volt semmi értelme.

süti beállítások módosítása