Bosszantóan biztonságos világban élünk, a férfias kihívásokban örömöt lelőknek egyre keményebb fejtörést jelent, hogy a mindennapi betevő adrenalinjukra miként tegyenek szert. Egy bátor ember miben teheti manapság próbára magát? Bázisugrás, via ferrata, a pamplonai bikafuttatás mind unalmasra taposott út, jóformán komfortzóna. Mit tehet az, aki már unja a zuhanást, az egyhangú sziklákat, és pár futkározó urbánus bika is csak egy ásításra inspirálja? Megmondom. Kérem, innentől a tizennyolc éven aluli olvasóim már ne olvassák tovább!

KOBRAKÖPKÖDÉS

Költségbarát kihívás, nincs szükség drága felszerelésre, edzőruhára, mindössze egy köpködőkobrára. A helyszín kiválasztása egyszerű, lehet bárhol a szabadban, de a lakás biztosabb, mivel terepen könnyen járhatunk úgy, hogy a férfiasságunktól megrettent kobra a párbaj helyett olajra lép. Helyezzük el az állatot a sarokba, így sarokba szorítva érzi magát. Álljunk vele szembe, addigra – a kobra intoleráns, agresszív állat – már feltehetően ő is felágaskodik. Nézzünk mélyen a szemébe – és köpjük le. Ő ugyanezt fogja tenni velünk, mérgét a szemünkbe köpi. Azonnal köpjük szemen! Repül a köpet – ő is köpni fog. Igaz vadkeleti párbaj, maga Wyatt Earp is elismerően bólintana. Ha elég elszántak és erősek vagyunk, a kobra végül feladja, és halottnak tetteti magát. Egy utolsó leköpéssel nyilvánítsuk ki győzelmünket, tegyük vissza a befőttes üvegébe, és pihentessük egy napig – egy fáradt kobrával vívott következő párbaj kisstílű győzelem, legfeljebb edzés vagy junior szinten elfogadható.

CÁPAÓCSÁROLÁS

Többlépcsős próba, melyet a cápa megsértésével kezdjünk. A fehér cápa rendkívül hiú, ám végtelenül ostoba állat. A legnagyobb nehézséget maga az állat megsértése jelenti. A hagyományos sértéseket, az anyukájára való hivatkozást, az értelmi képességeire vagy külsejére vonatkozó pikírt megjegyzéseket nemhogy sértésnek, de egyenesen bóknak veszi. Csillogó kreativitás nélkül esélyünk sincs az állat megsértésére, ám ha ügyesek voltunk, a kihívás a második fázisba lép, a hiúságában megsértett cápa őrjöngve ránk támad. Két út áll előttünk. Az egyik, ha gyorsak és kitartóak vagyunk: egyszerűen csak leússzuk, a másik, ha elszántak és erősek: egyszerűen csak megfojtjuk. Válasszuk bármelyiket, azok egymással egyenértékű, a győzelmet jelentő megoldások. Edzésen a pöröly- vagy tigriscápa használata is megengedett.

KAFFERING

Nagy kafferbivaly-igényű, átlagon felüli erőt igénylő kihívás. Nehézsége a kafferbivaly borzasztó természetéből és izomtömegindexéből fakad. Mint pusztító erejű bandaállat, az agressziónkra csoportos agresszióval fog válaszolni. Keressünk egy tekintélyes kaffercsordát. Legjobb, ha rögtön néhány borjú felrúgásával indítunk. Onnantól a folyamat önjáró, más dolgunk nem marad, mint a csorda távozásáig a legtöbb bivalyt fellökni és eltiporni. Ha jól csináljuk, a csürhe végül belátja, az erőszak nem kifizetődő, és odébbáll. Edzőcsordaként gnú- vagy bölénybanda is megteszi.

PATTANJ, PIRANHA!

A lényege: cseréljünk helyet a folyóban lebzselő piranhákkal. Ennyi. Célszerű néhány véres húscafattal ezeket az eleven kis ördögöket a mólóhoz csalogatni. Ha megérkeznek – márpedig meg fognak! –, ugorjunk a vízbe. A feladatot felerészben már teljesítettük is, innen már csak a vízben hempergő piranhákat kell a partra segíteni. A piranha-partraemelést mindaddig folytassuk, míg körülöttünk kiemelésre váró piranhák tartózkodnak, vagy amíg a kiemelés elkerülhetetlenségét belátó piranhafalka el nem menekül. Ne üldözzük őket! – már győztünk. A kiemelt piranhákat sportszerűen rugdossuk vissza – elvégre mi nem vagyunk olyanok, mint ők. Erre edzeni a megfelelő edzőfajok hiányában nem lehetséges, de a kiemelés-technikánkat kisebb murénákon, rájákon csiszolhatjuk.

LAJHÁRPÁRBAJ

Kevéssé ismert tény, de a lajhár rendkívül kevély, önimádó állat, mely egy kihívás elől soha ki nem térne. Öltözzünk lazán, kényelmesen, az ujjatlan kesztyűről se feledkezzünk meg. Keressünk egy lajhárt, melegítsünk be, vegyünk fel egy kényelmes pózt, és függeszkedjünk mellé. Nézzünk mélyen a szemébe. Mit látunk? Gőgöt, dölyföt, önmaga szívós nyugalmától eltelt, magabiztos fölényességet. A szemkontaktust keményen tartsuk fenn, ilyenkor a konok állat inkább éhen hal, mintsem elsőként hagyja el a csatateret. Lassú, szívós függeszkedéssel törjük meg az ellenállását. Ne gyűlöljük! – olyankor harap. Ha végigcsináljuk, az aljnövényzetből felhangzó tompa puffanás hirdeti diadalunkat a lógás Schwarzeneggere felett. Az edzéshez állat nem szükséges, egy bármilyen rúd és egy falra festett pont is megteszi.

VONATVETÉLKEDŐ

A legegyszerűbb kihívás. Nem kell hozzá semmi, csak egy pályaudvar, de annak hiányában egy vicinális állomás is megteszi. Figyelmesen tanulmányozzuk a menetrendet. Válasszuk ki a legközelebbi induló vonatot. A sípszó elhangzása után fogjuk meg a szerelvény utolsó kocsijának ütközőjét, és támasszunk be, innentől nincs más dolgunk, mint az ütközőt nem elengedve egyhelyben maradni. Mi lehetne ennél egyszerűbb? A kihívás lezárása masinisztafüggő, sajnos a legtöbbjük mániákus, aki a kihívásra a vontatójármű teljesítményének növelésével válaszol. Mutassunk példát az utazóközönségnek, nyugalmunkat megőrizve, a rendőrség megérkezéséig közönyösen ácsorogjunk tovább. A velük való konfrontáció nem a vetélkedő része, tehát a vonatot engedjük útjára, és a helyszínt sietve hagyjuk el. Edzőtársnak úthengert vagy kamiont válasszunk.

SÁNTA KUTYA PRÓBA

A legkeményebb próbatétel, csak tiszta jellemű, erős lelkű sportembereknek ajánlott. A próba lelke az igaz-hazug viadal, ahol az igazság képviseletében egy notórius hazudozóval – ügyvéd, hírszerkesztő, politikus – szállunk szembe, míg az egyik „el nem esik”, tehát nem tud nem igazat mondani vagy hazudni tovább. A párviadal során bármilyen eszköz megengedett, de csak a verbalitás határain belül – az ellenfél szájának betömését, nyakának szorítását a szabályok nem teszik lehetővé. A mezőny nagyon erős, ezért igazi sportértéket csak a politikussal vívott párviadal képvisel. Itt lelkiismeretes felkészülés nélkül már nincs esélyünk, tehát az ügyvédekkel és médiamunkásokkal vívott edzőmérkőzéseket ne blicceljük el! Egy igazi feketeöves politikus már nem egyszerűen csak hazudik: MAGA A HAZUGSÁG. 

Hívjunk ki párbajra egy államtitkárt, egy frakcióvezetőt, végül egy miniszterelnököt. Kezdésként akasszuk hasba valami bemelegítő igazsággal, ő lazán hárítja, és csípőből megrágalmaz minket. Ne vegyük magunkra! – azonnal tüzeljünk, és fárasszuk tényekre alapozott igazságok sokaságával. Ez az, amit a legrosszabbul bír, de ebben a szakaszban még ne számítsunk rá, hogy hibázik, mert nem fog. Az igazságainkat hamis statisztikákkal bombázza, és a figyelmet álproblémákra hivatkozó „tényekkel” tereli el. Ne reagáljunk rá. Alapszabály: semmire ne reagáljunk! Ha így teszünk, már ő tematizál – tehát vesztettünk. Kacagjunk fel gúnyosan, mutassunk rá a családja viharos meggazdagodására. Önfeledt nevetéssel hárítja, de mi tudjuk, egy picit már megfogtuk: a mi családunk mesés gazdagodása (sajnos) elmaradt, tehát nem talál fogást rajtunk. Ezt ő is tudja, profi hazudozó, ezért gyorsan az ideológiára vált: az igaz hit bástyájaként dörög, ezer évek, európai identitások, őseink és izomszag száll a levegőben, a tesztoszteronmarker pirosra vált. Ezt az igaz hit zagyvaságot félig el is hiszi magáról, az arca kipirul, szemei kitágulnak, élénken gesztikulál – lendületben van. Törjük meg a lendületét. Maradjunk csendben, tartsunk hangsúlyos szünetet, lassan igyunk pár kortyot a poharunkból, köhintsünk néhányat, udvariasan kérjünk elnézést, majd egy „Hol is tartottunk?”-kal folytassuk tovább. Idézzük egy tíz évvel ezelőtti beszédét, melyben a mai, rendíthetetlen alapokon nyugvó álláspontjának a homlokegyenest ellenkezőjét állítja. Hahotázik, de a lendülete megtört, érezzük, megrogyott. Fenyegetésre vált, nemzethalál-víziókkal, ellenfél-diabolizálással, apokaliptikus forgatókönyvekkel soroz. Eközben mi, amolyan jódoktoros arccal bólogatva mosolygunk, és amikor a nemzetmentéstől felajzottan diadalittasan ránk néz – unottan lenézünk az óránkra, és megkérdezzük: „Mi a véleménye az abortuszról és a családról?” Megkönnyebbül, nem veszi észre a csapdát, lelkesen lecsap, és hazudik tovább. Időbe telik, míg leesik neki, már én manipulálom, átvettem az irányítást. Bármit mond, enyhén lenéző mosollyal hallgatom, hagyom, hogy a mocsárban egyre lejjebb húzza magát. Megpróbál kikecmeregni, kétségbeesett célzásokat tesz az állítólag különös nemi identitásomra, de ezzel csak a saját vereségét készíti elő, végül nagyokat fújtatva kifogy a szuszból, ekkor együttérzést színlelve átveszem a szót. Elmondom, mennyire sajnálom őt, hiszen tudom, milyen régóta szolgál, mekkora terheket cipel a vállán, és aggódásomnak adok hangot az egészségi állapotát illetően. Megint besétál a csapdámba, a bicepszét és vádliját mutogatva cáfol, a fekvőtámasz-kimutatását lobogtatja, és a sport nemzetstratégiai főfontosságáról szónokol. Fekszik neki a téma, szárnyal, a hitében erős, évezredes sporthagyományokra építő, legyőzhetetlen sportgenerálist vetíti. Már-már feltámad, látom, visszatér belé a remény, ám ekkor egy ártatlan érdeklődést mímelő kérdéssel ütöm ki: „Mennyi is lett itthon a Magyarország-Szváziföld C-válogatott meccs eredménye?” Megfogtam! Egyszerűen képtelen kimondani. Látom, küzd, a feje vörösödik, a szemei kiguvadnak, a nyakán kidagadó erek lüktetnek, pokoli erőfeszítéssel, rövid szusszanásokkal levegőt présel ki az ajkai között, de ezek nem állnak össze szavakká. Mi kegyeleti okokból sportszerűen ne mondjuk ki – és azonnal távozzunk.

Vigyázzunk! A vereségét feldolgozni képtelen politikus rendkívül veszélyes, ezen a ponton sok párbajozó bukik el, mikor a revanstól fűtött hazudozó olyan fizetéssel járó állásajánlattal áll elő, melynek visszautasítására nem állunk készen.