Egy emlék rám talál: utolsó percek, az oviban vagyok
Galuska néni ölében ülök – elköltözünk –, épp búcsúzok
Ő egy kedves, puha lelkű óvónéni, a kiscsoport anyukája
Fáj, nem is picit, ahogy ott marad a szívem egy darabkája

Aztán, ahogy felnövök, és jönnek a felnőttes nyűghegyek
Szívemet elborítják a hegek meg a be nem hegedő sebek
Itt-ott szilánkocskák, néhány tőr, amott egy leszakadt darab
Nézem szegényt, ahogy küszködve dobog, ami megmaradt

Picit riaszt, nem tudom, kié e szív, mi bennem ketyeg
Olyan kisfiú forma, pedig már nem vagyok gyerek
Ha belenézek, félek, védtelennek érzem magam – az is vagyok
De közben ott ragyog benne a nap, a hold és az összes csillagok

Ha máshova figyelek, látom a férfit, a hőst, hogy erős vagyok
Csak olyankor eltűnnek: a nap, a hold meg az összes csillagok
Gyereknek lenni nem jó, mert félni kell – védtelen vagyok
Férfinak sem, unom az erőt, jobban tetszenek a csillagok

„Az úr a két pad között, a földön hempereg”
Vigyorognak kajánul a derék jóravaló emberek
„Mi szóltunk, minek pattogni, ennek nem lesz jó vége”
Nem lett, igazatok volt, van és lesz, örülhettek végre

Kéne most valami nagy bölcsesség, hogy igenis volt értelme
Vagy, ha nem, legalább nézni a madzagon arra a pici mézre
Amit rég lenyaltam – szóval most nézem a száraz madzagom
Ugye, mennyire szomorú, a szem nem marad szárazon

Ágyő, pici madzag, így nincs szükség rád, ég veled!
Az emberfia egymagában mennyire elég – mit tehet?
Nem tudom, nem vagyok bölcs, se okos se már
Oroszlán se, nem egér, se bagoly, se nem szamár

„Bolond vagy!”, röhögnek ezek a kedves nyájas emberek
Igazatok van, mint mindig, nekem aztán már egyre megy
Bolondnak lenni jó, szabad félni, sírni, elbújni, bármi
Elment az eszem, na mondd, mit lehet egy ilyentől várni?

Vakarózom, aztán vihogok, az öklömet rázom, és felköpök az égre
Fütyülök, pocsolyába ugrok, hapcizok, zizit kenek a zsíros kenyérre
Kacsintok a csillagokra, vihogva visszakacsintanak, ők is vakaróznak
Lovacskázok, nyihaházok, beöltözöm Bem apónak vagy egy póknak

„Lesz még ennek böjtje, zizzent polgártárs!”, morogják a polgártársok
Addig is csúszdázok, fagyizok, lufit fújok, hintázok vagy bújócskázok
Félek, ha félek, fázom, ha fázok, eszem, ha van mit, ha nincs, korgok
„Ördög, pokol, mi vár!” Sebaj, csak egy picit még hagy legyek boldog

Ne kelljen férfinak, apának, profánnak, szentnek, semminek se lenni
Vagy nem lenni: ez itt a kérdés? Fityiszt! – merni nem lenni, ha ennyi
Elég a szócséplésből, unom a verset is, most inkább mennék valahova
„Rajtad csak a csoda segíthet!” Megtalál, ha akar tőlem valamit a koma