Egyre nagyobb aggodalommal figyelem, ahogy újra és újra lecsapnak ránk az újabb és újabb Star Wars epizódok: a zsidó világuralmi törekvések láthatatlan hadoszlopai. Ahhoz, hogy a jelenséget megértsük, a gyökereknél kell kezdenünk.

Helyszín: 1967, néhány hónappal a hatnapos háborút követően, valahol egy szupertitkos izraeli bunkerben.

– Legyőztük a németeket, az arabokat, elérkezett az idő világuralmi törekvéseink megvalósítására – emelkedik szólásra Golda Meir, Izrael anyja. – Felkérem Móse Daján védelmi minisztert, ismertesse az ezzel kapcsolatos terveket.
– A terv egyszerű. Atomrakétákat építünk, így soha többé nem fordulhat elő, hogy ránk támadjanak. Ha valaki mégis megtenné, annál jobb, azt atomsivataggá lőjük – mondja felcsillanó egy szemmel.
Izgatott „így van!... helyes!... atomot nekik!” felkiáltások hangzanak el. Daján atyáskodó mosollyal leinti őket, és folytatja.
– Ahhoz, amit szívem szerint tennék, sajnos nem vagyunk elegen. Nem tudjuk egyetlen páncélosrohammal elfoglalni Európát, Afrikát és Ázsiát, hogy utána a tengeren átkelve leigázzuk Amerikát – „Ausztráliával mi lesz?” –, és Ausztráliát is – pontosít a percíz katona.
Szomorú „sajnos, nem... milyen kár!... francba!” sóhajtások hallatszanak. Daján magabiztos mosollyal csendre inti a csüggedőket.
– Ezért találtuk ki a Csillagok háborúja-tervet – áll elő a farbával. – Felkérem Lukász filmrendezőt, ismertesse a tervet.
Izgatott „halljuk!... ki vele!... a csillagokat is leigázzuk!” felkiáltások hangzanak el. Lukász magabiztos mosollyal a pódiumra lép.
– A terv egyszerű, egyben zseniális – én találtam ki. Alapját gyerekkori élményeim és a modern pszichológia képezi. Talán kevesen tudják, de gyerekként egy lembergi zsidó gettóban cseperedtem fel. Nyeszlett, alultáplált fiúcska voltam, akit a gójok rendszeresen vertek. E tekintetben nem különböztem a többi zsidó gyerektől, mert a gójok mindenkit elvertek, sőt ritkán álltak meg ennyinél, az uzsonnánkat is rendszeresen megették. Igazság szerint nagyon untuk már, hogy állandóan megeszik az uzsonnánkat, ezért tervet készítettünk. Terjeszteni kezdtük a legendát, mely szerint a Gólem hamarosan Lembergbe érkezik, hogy igazságot tegyen, bosszút álljon a gójokon, és megegye az uzsonnájukat. Tudni kell, hogy a gójok sokan voltak, erősek voltak, de nem voltak valami okosak.
Hangos „nem, nem azok!... így van!... nincs gógyijuk!” felkiáltások hangzanak el, de Lukász szigorúan leinti őket, és folytatja.
– Volt Lembergben egy iszonyatosan erős, de borzalmasan buta muzsik, a Vászka. Kitaszított volt, még a gójok se szerették, ezért könnyű volt bevonni a tervbe. Gólemnek öltöztettük, és itt jött a döbbenet.
Izgatott „döbbenet!... itt jött!... félek!” felkiáltások hangzanak el, ám Lukász a varázsló magabiztosságával inti le őket.
– Arra számítottunk, Vászkának össze kell törnie néhány csontot, kiütnie pár fogat, de nem! És itt értettem meg a „dolgot”. Van az emberi tudat mélyén valami misztikus, ősi félelem a Gonosztól, valami, amitől a legjobban fél az ember. Ha ezzel találkozik, azonnal behódol neki, nem harcol, tulajdonképpen igazából már nem is fél, hanem az elkerülhetetlen vereség tudatában megadja magát. És ez működik!
Borzongó „ez működik!... ez bennem is él?... én is félek!” felkiáltások hangzanak el, de Lukász folytatja.
– Vászkának soha egyetlen pofont sem kellett kiosztania, egyet sem! Mégis innentől a gójok békén hagytak, sőt önként hozták el az uzsonnájukat, a legjobb gój csajok pedig velünk akartak járni. Ennek az idillnek von Bock páncélosai vetettek véget, de a modell működött, és működni is fog. Íme a terv: létrehoztunk egy galaktikus Gólemet: Darth Vadert – hatásvadász szünet, és elhúzza a függönyt.
Dermedt iszonyú csend, néhányan elájulnak, Golda Meir a kezébe harap, Móse Dajan a pisztolyán babrál.
– A jövő csatatere a cinema, a tudat leigázása! Nincs más dolgunk, mint a Darth Vader és sötét cimboráinak mindenható sötét erejébe vetett hit megalapozása – ráadásul ezzel egy rakás pénzt is kereshetünk. A gójok maguk hozzák el az uzsonnájukat!
A felharsanó nevetés elfújja a rettegés lángját, mindenfelé jókedvű zsidók kacagnak, átérzik a pillanat nagyszerűségét, jelen lehetnek a Galaxis leigázása tervének alapkő-letételénél.
– Nincs más dolgunk, mint felépíteni a sötét oldal mítoszát. Számításaim szerint 9-10 epizód ehhez elegendő. Mire a mítosz a kollektív tudat részévé válik, építünk egy kamu Halálcsillagot. Feltételezem, ez az akkori kor technológiai fejlettségét és a mérnökeink zsenialitását figyelembe véve már nem ütközik különösebb nehézségekbe – pillant ki Móse Daján hadügyérre.
Móse csak szerényen int, és bólogat.
– A Halálcsillag láttán a rettegő gójok önként és megkönnyebbülve helyezik lábaink elé a világot.
A szívek megtelnek szeretettel. Hangos ováció, ünnepelés.
– Számításaim szerint az első Csillagok háborúja film 1977-re a mozikba kerülhet. Kifinomult, gerilla dezinformációs technikákkal elhintjük, Vader sisakja azért akkora, hogy az orra is elférjen benne.
„Zseniális!... ördögi!... elképesztő!” kiáltások hallatszanak.
– Illetve, hogy a Halálcsillag szombaton nem oszt halált.
A bunker eksztázisban, már csak az ütemes taps és a „Lúúkász, Lúúkász, Lúúkász” kiáltások hallatszanak.
– A lázadók persze a nyomi kis hajóikon mind hangsúlyosan gójok, állandóan disznóhúst zabáló, elvont ideákért harcoló rasszisták, fél- és nememberek.
Már csak a csend, az áhítat alélt csendje lebeg a lelkek felett, minden szem Lukász varázspálcájára szegeződik.
– És mi lett Vászkával? – kérdi némiképp váratlanul Móse Daján.
– SS Obersturmbannführeri rangban szolgált a németeknél. Onnantól együtt verte a zsidókat meg a gójokat, és mindenki uzsonnáját elvette.