Nézem az állatfarmot – ahol élek,
Picit szomorkásabb lett most az élet,
Sok itt az éhes, telhetetlen falka,
A prédanépnek behúzva füle, farka.

Látom a vezért, értem, miről röfög,
Körötte sáskák, sakálok, hörcsögök.
Egyszerű képlet: gyűlölnöm kéne érte,
De tehet ő arról, hogy az apja verte?

Hogy nem érti ezt? – erről sem tehet,
Ő is csak egy a sorból: a megkínzott gyerek.
Figyelem a kort – melyben élek,
Pondrók, patkányok, tetű görények.

Nézem-nézem őket, és félek.

Töprengek: valamit tennem kéne,
Tenni valamit, hogy ne éljek félve.
De mit?! Agyam sejtje furát kérdez:
Biztos, hogy ennek köze van a vezérhez?

A forrást, honnan buzog a félelem árja,
Magadban leled, te vagy a gazdája.
Azt mondod, ha félek, magamtól félek?
Azt: vidrák, mókusok, lepkék, denevérek.

Értem is, meg nem is – de mit kéne tennem?
Tényleg elég csak magammal jóban lennem?
A farm benned él, gazdája te vagy, senki más,
Félni vagy élni, a különbség csak egy elhatározás.