A zsidó kriminalisztika egyik leghírhedtebb esete a Saul főfelügyelő-ügy. A főfelügyelő a Jeruzsálemi Rendőr-főkapitányság Kereszténybűnözés-elleni Főosztályának vezetőjeként szép szakmai sikerekkel dicsekedhet. Sault elhivatott, jónevű szakemberként tartják nyilván, 31-32-33-ban zsinórban nyeri el az Év Keresztényüldözője címet, ami előtte még soha senkinek sem sikerül, ám a kriminalisztikai lexikonokba mégsem ezzel írja be a nevét.

Helyszín: A jeruzsálemi rendőrfőkapitány, Lévi ezredes irodája
Jelen vannak: Lévi ezredes és Saul főfelügyelő

– Most kaptam kézhez a damaszkuszi rendőrfőkapitány jelentését: Damaszkuszban elszabadult a pokol. Mint az a bűnügyi statisztikából jól látszik, a vagyon- és életellenes bűncselekmények száma stagnál, sőt az emberrablásos és szodomita esetek kisebb mértékű csökkenése is megfigyelhető, ám a kereszténybűnözés drámai mértékben növekedik, ne szépítsük: az egekig ér. Mára odáig szemtelenedtek, hogy fényes nappal közterületen keresztelnek.
– Hallatlan!
– Már maga a jelentés is kalandos úton tudott csak eljutni, mivel a damaszkuszi szolgálati futárt egy pihenőhelyen – kihasználva fáradtságát – megtérítették.
– Felháborító!
– Szerencsére a helyszínen tartózkodó álruhás nyomozóink tetten érték, ám mire a megbilincselésével végeztek, a jelentést így is félig megette.
– Nem találok szavakat!
– A helyzetet elemezve arra jutottam, a damaszkuszi kollégáknak erősítésre van szükségük.
– De van ám!
– Egy tapasztalt, erős kézre, aki szakértője a sötét keresztény léleknek, aki jól ismeri a bűnelkövetői szokásaikat, aki ideológiailag szilárd, megvesztegethetetlen, és nem ismer kegyelmet.
Saul felpattan, tiszteleg.
– Ezredes úr, azonnal indulok!

A főfelügyelő a felháborodástól zaklatottan sietve útnak indul. Tapasztalt szakember, mivel az idő szorít, csak könnyített felszerelést pakol: mindössze egy úti Tóra, egy halom készpénz, egy sétapálcába rejtett penge, egy ólmosbot, két tőr, egy fejsze, egy bozótvágókés, egy kurta korbács, egy kevés kígyóméreg, egy pakli kártya és 15 méter kötél. Bármennyire is siet és zaklatott, azért az útja során még letartóztat hét, úgynevezett talpas vagy mezei keresztényt, négy hittérítőt, tetten ér egy mozgó keresztelőt, megkorbácsol egy zsoltárénekest, eltöri egy ikonfestő kezét, és deportáltat egy komplett egyházi esküvőt. Rosszkedvűen baktat a damaszkuszi úton, mikor is hirtelen megdördül és meghasad az ég. Nicsak, ki kukucskál a felhők közül? Egy másfél kilométernél nem kisebb Jézus néz vele farkasszemet.

– Mit bámulsz, nem láttál még keresztényt, te lator?!
Saul megcsípi magát.
– Hiába csipkeded magad, nem álmodsz, te akasztófára való!
„El kéne ájulni”, gondolja magában a megzavarodott főfelügyelő.
– Rossebeket fogsz elájulni, te semmirekellő!
„Akkor mit fogok csinálni?”, kérdi magában az addigra kissé indiszponálódó bűnüldöző.
– Megmondom, jómadár. A végén kezdem: nem pusztítalak el. Pedig rászolgáltál, te hitvány farizeus! Először is megtérsz. Halljam!
– Megtérek.
– Helyett!
– Bocsánat: megtértem.
– Helyes. Fogod magad, megkeresed a tanítványaimat, átadod nekik a készpénzt, megmondod, Jézus küldött, és segítesz nekik építeni egy anyaszentegyházat.
– Nem lesz ez így jó, Uram, nem fogják elhinni, botokkal agyonvernek, és elásnak a damaszkuszi út mentén.
– Nem érdekel, a te dolgod, hogy csinálod, te bitang, most kotródj a szemem elől! – vág oda egy villámmal, még a pajeszát is megpörköli.

Az immáron megtért Saul felpattan, és futásnak ered. Végül csak elfárad, félve hátra néz, és lihegve megáll. Sírdogál picit, végül – mi mást tehetne – belenyugszik, és szomorúan folytatja az utat Damaszkusz felé. Odamegy hozzá egy pimasz útszéli térítő, „köszönöm, jóember, én már megtértem”, mondja szomorúan, és baktat tovább. „Egy szent szálkát Krisztus keresztjéből?”, kérdi az ereklyenepper. Megveszi, és rezignáltan baktat tovább. „Még szűz vagyok, mint a Madonna, a gyerekeim éheznek, atyám.”, vet keresztet a hölgy az út szélén. Pénzt ad, és leverten baktat tovább.
– Nem lesz ennek jó vége, odamegyek az „el nem hinnétek, mi történt velem, jóemberek?!” kezdetű szövegemmel, agyonvernek, elveszik a pénzt, és elásnak – gondolja magában, hiszen jó szakember, azokat a díjakat nem a semmire adják.

Damaszkuszba érve hajtóvadászatot indít minden keresztény, de legfőképp Jézus tanítványai után, mely hamarosan meg is hozza a gyümölcsét. A börtönben cudar az élet, enni, inni nem kapnak, viszont van helyette korbácsolás. Inkább több, mint kevesebb. Kihirdetik, másnap hajnalban mindenkin végrehajtják a kínosabbnál kínosabb halálos ítéleteket, de este a pincebörtönben még tiszteletét teszi Saul főfelügyelő. „El nem hinnétek, mi történt velem, jóemberek?!” – és Krisztus csodája, elhiszik mind! Reggelre minden elítéltnek, az összes készpénznek, sőt magának Saul főfelügyelőnek is nyoma vész. A Jeruzsálemi Rendőr-főkapitányságon a mai napig dezertőrként tartják nyilván, és a kifüggesztett halálos ítélete a bejárattal szemben található.