Terroristáktól hemzsegő világban élünk. Ki szeretne terroristával találkozni? Senki. Elkerülhető-e a találkozás? Elkerülhetetlen. Mi következik ebből? „Hogy fel kell rá készülnünk?” Gratulálok, önök már el is kezdtek borsot törni a terroristák orra alá. Minden merénylő – de túszejtő is –, arról álmodik, hogy a vele történő találkozásra rettegve és tétova tanácstalansággal érkezünk. Sajnos felkészülés nélkül ez sem zárható ki, pedig mi lehet annál szebb, mint a törött végtagokkal elvérző merénylő fölött mosolyogva állni – ám ezért tennünk kell!

A terroristákkal végzett munka egyik fő nehézsége abból fakad, hogy nem fedik fel valódi szándékaikat. A szimpatikus szír egyetemista a metrón, a babakocsit toló, mosolygós jemeni hölgy, vagy az aranyifjú szaúdi építész a go-go bárban – bármelyikük lehet. „Mégse verhetünk össze minden muzulmánt!” Ebben sajnos igazuk van, de ez nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel kell várnunk, míg terrorista barátaink hajlandóságot nem mutatnak szándékaik felfedésére. Lássuk, mit tehetünk, sőt kell tennünk, az első „Allah Akbar!” kiáltás felhangzásáig.

A közterületen, járműveken történő mozgás és a körkörös figyelem fenntartásának szabályai

• Soha ne menjünk ki az utcára egyedül. Ha valami miatt ez mégis elkerülhetetlen, vegyünk fel golyóállómellényt, töltsük csőre a Berettánkat, és vegyük pórázra Zizit.
• Mindig vigyük magunkkal Zizit, a bullterriert. A bullterrier érzékeny lelkű, intuitív állat, rühelli a terroristákat, és ha a tettek mezejére lép – márpedig oda lép –, ritkán elég nyolc nap a felépülésre.
• Indulás előtt mindig ellenőrizzük az elektrosokkoló feltöltöttségét.
• Az ólmosbot és a macsete elhelyezésénél a fő szempont a könnyen előránthatóság legyen.
• Indulás előtt osszuk fel egymás közt a figyelési szektorokat, és haladás közben ezen már ne változtassunk.
• Maradjunk mozgásban, útközben, nyílt területen soha ne álljunk meg.
• Az üzletek vagy közintézmények használata során néhányan maradjanak a bejáratnál, hogy a bent lévőket biztosítsák.
• Kerüljük a felesleges mászkálást, ha végeztünk, a körkörös megfigyelést egy pillanatra sem felfüggesztve, a lófrálást mellőzve térjünk haza.
• Kerüljük a megszokásokat, a közértet, a postát és az óvodát mindig más útvonalon közelítsük meg.
• Figyeljük Zizi reakcióit, ha mély, torokból jövő morgás mellett a szőrét borzolja, sőt a fogazatát is láthatóvá teszi, oldjuk le a pórázról, és amíg végez – a mentő ráér –, hívjuk a TEK zöldszámát.
• Repülőre szállva osszuk fel az utasteret szektorokra, utastársainkból jelöljünk ki figyelő- és beavatkozócsoportokat. A csoportok közötti koordinációt mi magunk végezzük.

Abban, hogy a terroristával történő találkozás után a helyszínt mi hagyjuk el élve, elsődleges fontosságú, hogy az illető(k) azonosítása mielőbb megtörténjen. Íme, az azonosítást megkönnyítő jelek:

• Az „Allah Akbar!” vagy a „Biszmillah!” látszólag ok nélkül történő ismételgetése. Amennyiben ilyet tapasztalunk, szólítsuk fel az illetőt ennek abbahagyására. Ha erre nem hajlandó, biztos hogy terrorista: bővebben erről „A TERRORISTA HATÁSTALANÍTÁSA” fejezetben.
• Közterületen történő provokatív imádkozás vagy koránolvasás. Szólítsuk fel az imádkozás vagy az olvasás befejezésére, és a Korán megsemmisítésére. Ha ezt megtagadja, biztosan terrorista.
• Tájidegen arcszőrzet, kompromisszumképtelenség és eszelős tekintet.
• A közterület állapotával nem indokolható felfegyverzettség. A helyszín és az időpont nem elhanyagolható tényezők, az a felfegyverzettség, ami délben a Váci utcában gyanakvásra okot adó, az este a Szigony utcában történő biztonságos haladáshoz talán nem is elég. Ha kétségek merülnek fel, legjobb, ha elkérjük az illető fegyverviselési engedélyét. Ha nem együttműködő, biztos, hogy terrorista.
• Testhez erősített robbanóanyag megléte. Ez szerencsés eset, itt nincsenek kételyek. Jegyezze meg: a robbanóanyagot a tisztességes szándékú polgárok nem a testükre erősítve szállítják.
• Evést nem feltételező késrántás. Vigyázzunk, ha a késrántás hölgy jelenlétében történik, az incidens párkapcsolati jellegű, beavatkozást nem igényel.
• A KRESZ szabályait szélsőségesen figyelmen kívül hagyó vezetési stílus. Idős bácsik, erősen sminkelt hölgyek vezetési stílusa megtévesztő lehet, tehát ne a járműre, inkább a vezetőre koncentráljunk, viszont a sétálóutcában száguldó kamion láttán a vezetőtől függetlenül kezdjünk el gyanakodni.
• Hátizsák metrón hagyása. Ha azt látjuk, valaki a metrón felejti a hátizsákját, udvariasan, de ellentmondást nem tűrően tartóztassuk fel, a hátizsákot kutassuk át, legjobb, ha meg is motozzuk. Ha ellenáll, biztos, hogy terrorista. Ha tisztázódik, köszönjük meg az együttműködést, poroljuk le, és engedjük útjára.

A terrorista azonosítása az azt megkönnyítő jelek megléte nélkül

Ebben – mivel Zizi is tévedhet – az intuíciónk lesz a segítségünkre. Nap mint nap előfordul, hogy az utcán lődörögve egy-egy embertársunk az „Ez tisztára olyan, mint egy terrorista!” baljós érzését váltja ki belőlünk. A terrorista ravasz, tehát pontosan arra számít, hogy ön úgysem bízik a megérzéseiben, és végül az önmarcangoló tépelődéstől bénultan, az intézkedést mellőzve, békésen továbbhalad. Ne hagyjuk keresztülhúzatlanul a számításait: lőjük térden, és rúgjuk fel. Ha bűntudatos arcot vág, leszegi fejét, esetleg arabul hablatyol – megfogtuk! Hagyjuk elvérezni. Ha dühödten reagál, pláne, ha a szüleinket is szidalmazza, nem terrorista. Hívjunk mentőt, és kérjünk elnézést. Magyarázzuk el a preventív térdlövés hátterét, így nyilván megértően viszonyul majd hozzá. Ha nem, akkor lebukott, mégiscsak terrorista.

A TERRORISTA HATÁSTALANÍTÁSA

Maga a találkozás legtöbbször valamiféle rendhagyó hanghatás (fegyverropogás, robbanás, sikolyok) és oda nem illő dolgok (vér, velő, végtagok) megjelenésével egyértelműsíti magát. A legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban: A TERRORISTA MÁR VESZTETT, MIVEL FELFEDTE MAGÁT! Innentől nem maradt más dolgunk, mint semlegesíteni. Vonuljunk fedezékbe, és lőjük szíven. Ha nincs nálunk lőfegyver, ólmosbottal verjük agyon vagy macsetével vágjuk le a fejét. Ha szórakozottságból fegyver nélkül indultunk útnak, ne habozzunk a járókelők segítségét kérni, és botokkal verjük agyon. Ha a terrorista kamionnal támad, térjünk ki előle, de kövessük, és amikor megáll, akkor verjük agyon botokkal. Ha a támadás repülőn történik, az illetékes szektor utasai verjék össze, kötözzék meg, és dobják ki a gépből (ha van rajta ejtőernyő, előtte vegyék le, és utána az ajtó bezárásáról ne feledkezzenek el). Túszejtés esetén tegyünk úgy, mintha megadnánk magunkat, legjobb, ha könyörgünk is az életünkért – verjük nyomorékká, vagy szúrjuk szíven. Fontos, hogy a találkozás minden esetben az illető halálával vagy nyomorékká tételével fejeződjön be: egyszóval alkalmatlanná váljon újabb terrorcselekmények elkövetésére.

Mostantól nem bújhatunk a „De hát mit is tehetnék?” gyáva és lusta kifogása mögé. Minél több terroristát ölünk meg vagy verünk nyomorékká, a világ annyival válik biztonságosabbá – és szebbé. Innentől szimpla matematika: ha gyorsabban fogynak, mint ahogy termelődnek, előbb-utóbb elfogynak. Szeretné ön, ha a gyermeke már egy biztonságos, terroristát hírből sem ismerő világban nőne fel? Na látja. Olajozza rendesen a Berettáját, a reggeli macseteélezést soha ne bliccelje el, játsszon sokat Zizivel, és lásson át a szitán: a „van olyan, hogy túl sok simogatás” csak a bullterrier-gyűlölő terroristák által terjesztett mesebeszéd.