Béka voltam hajdan, egy szép zöld varangy a sárból,
Büszkén vartyogtam a meleg-hínáros békanyálból,
Mígnem egyszer csak leáldozott a szerencsém napja,
Pöttyös varangykabátom egy gólya – katt! – bekapta.

Most itt pislogok csendben, egy gólyabegy-mélyen,
Fel vagyok háborodva, minő impertinencia ez, kérem!
Szomszédaim, egy döglött keszeg, két oszló pocok,
A döglést most én is megkezdem, utána eloszolok.

Hopp! – megdöglöttem, ágyő, élet, ágyő, langy békanyál!
Hiába zümmögtök szép legyek – nem nekem jő el a nyár.
Nem maradt sok dolgom, innentől sínen az életem,
A varangylét lejárt, új élet vár, mint gólyaélelem.

Csendben oszlunk, varangy úr, a keszeg és a pocokpár,
Puha meleg a gólyabegysav is, nemcsak a békanyál.
Időnk lejárt – ágyő, begy! – vár ránk egy hosszú szánkózás,
Gólyabelekben csúszva, én, pocokék és keszeg polgártárs.

Ki gondolta volna, mily' izgalmas pálya a gólyabél,
Minden kanyar újabbat rejt, s mennyi izgalom ér!
Csodás bélbolyhok, mint megannyi csillag a bél egén,
Lágy csillóik balzsamozzák az ürülékké mállás érzetét.

A varangylét a múlté, már a gólyatápság is emlék csupán,
Ürülékké nemesedtünk végül a gólyabélszánkózás során.
A fény az alagút végén, a sánc, mi a végtelenbe lő.
A kloáka, hol Szaturnusz ügyel, a szigorú kapuőr.

Szevasz, Szaturnusz! – az ajtó nyílik, a szél az arcomba vág,
Ordítok, és ugrok: ágyő, kloáka, ürüléklét és ágyő, bélvilág!
A zuhanás extázis – a napfény csillog a nyálkám bársonyán,
Juhézok, pörgök, kacagok – élvezem a szabadság mámorát.

Hopp, egy felhő! – átdöföm, de át én, gólyafos d’Artagnan!
Nincs, ki utam állná e kékségben, végtelen az égi óceán.
Csak az óceán végtelen, az időd nem – szól a gravitáció,
Csak egy picit még – juhézni, pörögni, kacagni volna jó!

Hiába, hozzá képest Szaturnusz, egy csélcsap hóhányó,
Földre parancsol, nem ismer kegyelmet a zord gravitáció.
Esetemben ezt inkább becsapódásnak hívja a tudomány,
Mely becsapódás egyben halálom perce is – tudom ám.

Varangyok brekegnek fel az égre, mondd, megérte?
Meg – ha tehetném, újra kezdeném. Meghalni érte,
Egy szippantásért a szabadság levegőjéből: kis ár.
Többet ér, mint ezer langy lápi hínár és békanyál.

Időm lejárt – micsoda tempó! – a gyöp arcomba vág,
Platty! Bevégeztetett. Porrá leszek – ég veled világ!
Legyen a föld könnyű néked, imádkoznak a jázminok,
Együtt dalolnak a széllel a gólyák és a varangyok:

Itt élt, majd halt hős halált, Dezső, a zöld varangy,
Ki mocsárba született, de szabad gólyafosként halt.