Tízmedve

Az emberiség története

2018. január 18. - tizmedve

A kezdetek

Az Úr megteremti Ádámot. Él éldegél Ádám a Paradicsomban, mikor egyszer így szól hozzá az Úr.
– Kérem az oldalbordádat!
– Mi célból? – kérdi Ádám őszinte érdeklődéssel.
– Megteremtem belőle a nőt – válaszolja az Úr türelmesen.
– Ez feltétlenül szükséges?
– Az.
– Nem lehetne mondjuk hódbordából?
– Nem.
– Pekari?
– Hagyjuk ezt, ide azzal az átkozott bordával! – mordul meg a némiképp türelmét vesztett Úr.

Ádám átnyújtja, és az Úr jól meg is teremti.
– Szia, Ádám!
– Szia Ádám, Éva!
Épp elindulnának, mikor az Úr megszólal.
– Ez itt a Paradicsom, felőlem azt, akkor és annyit csinálhatjátok, amennyit csak kedvetek tartja, egyet kivéve.
– Nem káromolhatunk?
– Nem erre gondoltam...
– Nem lophatunk?
– Csend legyen! Itt van az almafaültetvényem, abból, soha, semmilyen körülmények között nem ehettek. Megértve?!
Bólogatnak. Sokszor, sokféleképpen csinálják, mígnem egy átdugott éjszaka után Éva nem bír a kíváncsiságával, átmászik a kerítésen, és megáll egy jonagold alatt. Az almáktól roskadozó ágon egy szép zöld kígyó tekereg, kobaltkék rombuszokkal.
– Minek ide az a sok szép alma, ha úgyse lehet enni belőle? – sóhajt Éva provokatívan.
– Ugyan, hol élsz te, az egész Paradicsom itt zabál.
– Nekik nincs megtiltva?
– Dehogynem, de mit gondolsz, ennek a vén taplónak van arra ideje, hogy álló nap az ültetvényén csőszködjön? Mindenki tojik rá. Jó étvágyat!
Éva kacagva letép egyet – és harap.
Égzendülés, robajlás, földrengés... – Viharral álmodok – gondolja Ádám magában, de érzi, valaki a vállát rázza.
– Ébresztő, kurafi! Megmondtam, nem hallgattatok rám! Ki innen!
És kiűzettek vala.

Az emberiség hajnala

Egy komoly beszélgetést követően elindultak, hogy benépesítsék a földet. Sokszor, sokfelé, sokféleképpen csinálták. Ettől el nem választhatóan lett egy rakás gyerekük, akik szintén sokszor, sokfelé, sokféleképpen csinálták, és szép lassan benépesítették a földet. Ádám és Éva gyerekei utálták egymást, tehát a gyerekeik gyerekei is utálták magukat, a szüleiket, egymást, sőt már az állatokat is. Lehetett sejteni, ennek nem lesz jó vége. Nem is lett. A föld benépesedett. Északon laktak a fehérek, keleten a sárgák, délen a négerek, nyugaton a rézbőrűek. Nem csak szín szerint differenciálódtak, hanem vallások szerint is. A vallások kialakulásában főleg a gyűlölet játszott szerepet, mivel soha senkit nem szerettek, kénytelenek voltak kitalálni egy „Urat”, aki persze jó, és így is szereti őket. A fehérek istene természetesen jobb volt a sárgákénál, vagy a rézbőrűeknél. A négereké nem számított, őket nem vették emberszámba. Egyszóval a benépesedés jókora zűrzavart okozott, mert nehéz volt eldönteni, hogy például egy sárgát a színe miatt kell jobban utálni, vagy az istenhite okán. A zűrzavart kerülendő, biztos ami biztos alapon inkább mindenkit lemészároltak.

A megváltás kezdete

Ebbe a korai zűrzavarba hozott rendet Jézus Krisztus, a Megváltó, a szeretet prófétája. Gyorsan eltették láb alól, és a sírján vallást alapítottak. Vagyont, hatalmat gyűjtöttek a nevében, és a szeretet diadalmas zászlaját kitűzték más kontinensekre is. Ezt nem mindenki élte túl, de akik megmaradtak, félték az Úr nevét, és buzgó imádságban élték le erényes életüket. Már úgy tűnt, a szeretet nyer, ekkor azonban megjelent a felvilágosodás, a gőzgépek és az ateizmus.

Újkor, a szeretet alkonya

Sajnos a tudomány pontról pontra megcáfolja a Biblia téziseit, sőt magáról a földről se átallja kideríteni, hogy nem lapos. Mintha nem lenne mindegy! Sajnos a pusztító ateizmus a tudománnyal szövetkezve a bolygó tekintélyes részét megszabadítja az éhezéstől (a négereket kivéve, de ők nem számítanak bele), a járványoktól, az átlagéletkort a háromszorosára emeli, és az emberiség soha nem látott virágzásnak indul. A folyókat szabályozzák, és munkára fogják, az ember megtanul repülni, még a Holdra is eljut. Vírusszerűen terjed, és erősödik meg az ateizmus. Emiatt az emberiség és a pandák a pusztulás szélére jutnak. Az egy főre jutó GDP esik, a gleccserek olvadnak, az ibolyántúli sugárzás erősödik, a középhőmérséklet és a tengerszint emelkedik.

Ádám és Éva egy békásmegyeri garzon panel hetedik emeletén beszélgetnek.
– Itt az ideje, beszélnünk kell az Úrral.
Hívják, az Úr érkezik. Hellyel kínálják.
– Megbántuk – mondják bűnbánó arccal.
– Meghiszem azt! – vigyorog kárörvendően az Úr.
– Nem lehetne valahogy visszacsinálni?
– Ezeket, hogyan? – mutat körbe az Úr.
– Esetleg csak mi, nem mehetnénk vissza?
– Ám legyen, titeket visszaengedlek, szarháziak – mondja az Úr atyáskodva.
Örülnek. Az Úr is.

Ádám és Éva azóta a Paradicsomban élnek. Egyszer az almaültetvényhez is elugrottak, sőt találkoztak a szép zöld kígyóval, kobaltkék rombuszokkal. Ádám még meg is feddte a kis hóhányót. Most egy cukrászda kerthelyiségében ülnek, csokoládés-mangós málnakrémet és kávés mousse tortát eszegetnek, hozzá mentás-ribizlis limonádét. Épp készülődnek, a pincért hívják. Éva fizet, előveszi a pénztárcáját. Gyönyörű darab: szép zöld kígyóbőr, kobaltkék rombuszokkal.

süti beállítások módosítása