Egy rendhagyó interjú Mr. William Mwakilemával, a Serengeti Nemzeti Park vezetőjével, aki a kipusztuló állatfajok megóvásának egy újfajta megközelítésen, az állatok felfegyverzésén alapuló programját megalkotta.

– Mr. Mwakilema, elmondaná, hogyan jutott eszébe az állatok felfegyverzésének ötlete?

– Az ötlet szülőanyja a kétségbeesés, szülőatyja a véletlenek szerencsés összejátszása, a Fűbe harapsz állatvédő program kettejük nászából és egy zseniális felismerésből született. Kevéssé ismert tény, de 2016-ra a park állatállományának 82%-át kiirtották.

– Ez rettenetes! Gondolom, az éhes bennszülöttek falták fel őket.

– Nagyobbat nem is tévedhetne, az észak-amerikai és európai politikusok, fogorvosok, ügyvédek és nőgyógyászok mészárolták le őket. Felfoghatatlan összegeket fizettek egy-egy oroszlán, zsiráf vagy kafferbivaly elejtéséért. A parkot jól ismerő pofátlan orvvadászok már weboldalt üzemeltettek, ahol az állatokra licitálni lehetett. Talán érti már a kétségbeesésünket, mi a szerény eszközeinkkel nem vehettük fel a versenyt a legmodernebb technológiával, rengeteg pénzzel kitömött, velejéig romlott, korrupt vadászok ellen.

– Mi volt a véletlenek szerencsés összejátszása?

– Egyszer épp tobzoskamentés közben szemtanúja voltam egy Sioux Falls-i nőgyógyász balul elsült vadászatának. Egy petymeget vett célba, amikor figyelmetlenségből rálépett egy ott szundikáló hiénakölyökre. A hiénák bohókás külseje sokakat megtéveszt, ráadásul mély érzésű, családközpontú közösség, egyszóval – stopperrel mértem – 27 másodperc alatt tépték ízekre. Az ötletet mégsem ez, hanem az arra bandázó bozótmókusok adták, akik felvették a tragikus sorsú nőgyógyász csőre töltött fegyverét, és leadtak vele egy lövést – heuréka!

– Ez tényleg zseniális, igazgató úr, gratulálok!

– A zseniális nem ez, hanem az a felismerés, hogy a vezető fegyvergyárak, az eddig nem létező piaci résbe benyomulva, hatalmas profitra tehetnek szert – mint ahogy ez meg is történt. Van önnek fogalma, mennyibe kerül egy zsiráf-golyóállómellény, egy víziló-kevlársisak, egy lézeres denevér-célmegjelölő vagy egy törpepapagájdrón? A történelem során először az állatok és a fegyvergyártók win-win szituációba kerültek. Talán a bűntudatukat oldandó, a fejlesztők hihetetlen kreativitásról tanúbizonyságot tévő komplex fegyverrendszereket fejlesztettek kifejezetten a szavannaharcászatra. Engedje meg, hogy ezt egy konkrét példán keresztül mutassam meg.

Épp a múlt héten kísérel meg egy magas rangú kelet-európai politikus három oroszlánt, négy kudut, hat gnút, tíz hiúzt, hét szirtiborzot, öt varacskos disznót, két vízilovat, egy elefántot, négy orrszarvút és kétszáz flamingót elejteni. Honnan tudom? Az IT-s makákók a műholdinternetes notebookjaikon a licitálást végigkövetik. Az illető politikus a tízmillió dollárt azonnal át is utalja (a hekkercerkófok által kinyomtatott bizonylat az aktához csatolva). A fázisvezérelt antennarácsos radarral felszerelt keselyűk a helikopterét már messziről felderítik, és a mozgásáról kódolt rádiócsatornán a gyorsreagálású gepárdegységeknek folyamatosan jelentenek. A célszemély egy különösen borzalmas alak, már a helikopterről lövöldözik mindenre, ami él és mozog, a mérleg: egy strucc két faroktolla, egy megsebesített sáska, és egy tüdőlövéses cecelégy. Végül leszállnak, az a disznó politikus, a két kísérő orvvadász, a négy teherhordó és egy szakács. Először – a kémkabócák jelentik – az itatóhoz készülnek. A welcome mamba az egyik teherhordóval gyorsan végez is. 1:0, írják ki az operatív csimpánz törzs központi irányítótermében. A vadászok az elhunyt teherhordót a helikopterbe dobják, a helikoptervezető marad, a többiek csendben lopakodnak az itató felé. A mozgásuk tisztán látszik a központi irányító óriás kijelzőjén, mivel a GPS-es műatka, amit a mókusok csempésznek a tölténytáskájukba, tökéletesen sugározza a jelet.
„Nem a helikopter felől jön ez az ordítás?”, rezzen össze a nagy fehér vadász a távoli ordítást és hörgést hallva. „Oroszlánok – legalább ezekért se kell sokat mászni”, röhögnek a orvszakemberek. 2:0, ugrik egyet a számláló. Talán izgulnának, ha tudnák, hogy visszafele nem lesz helikopterpilótájuk, de feleslegesen izgulnának, már helikopterük se lesz sokáig. A Fűbe harapsz program az állatok elképesztő képességeit tárta fel. Gondolták volna, hogy a bonobók elsőosztályú helikopterpilóták?!
„Mit csinál ez a barom, ezért szétrúgom a valagát!”, mordul fel a vezető orvvadász az induló hajtómű sivítását hallva. „Biztos megint elefántokat akar kergetni ez a kretén”, nyugtatgatja a segédorvvadász a fejük felett elhúzó helikoptert látva. Bumm! A helikopterből a megmambázott teherhordót kihajigáló, játékos bonobók precízen céloznak, a politikust csak hajszállal tévesztik el. „Ezért megnyúzom!” Bumm – bumm! A lapos szögben nagy sebességgel zuhanó néhai pilóta a szakácsot találja telibe: 3:0. „Mit fogunk így enni?”, kérdi hirtelen a megzavarodott politikus, ám az orvvadászok fejében egészen más gondolatok keringenek, bár nem sokáig, mert a meredeken emelkedő gép ajtaján jól láthatóan kiugranak valakik – a bonobók imádnak ejtőernyőzni! –, és a hamarosan bekövetkező robbanás választ ad a még nyitott kérdésekre. „Hová lett a maszáj teherhordónk?”, kérdi a segédorv. „Hát ellopta egy leopárd”, vicceskedik a fülesmaki segédtiszt, és a számlálót 4:0-ra állítja. „Vészhelyzet, segítséget kell hívnunk!”, veszi elő a rádióját a vezérorv, hogy a tartalék helikoptert riassza. Nem fog összejönni szegénynek, mivel a rádiót a százlábúszabotőrök már megrongálták. „Baj van, gyalog kell mennünk!”, adja ki a parancsot. A politikuska nyafog, ám végül sietősre veszi a figurát, mivel időközben az állás 5:0-ra módosul: a segédorvvadászt egy mesterlövész mandrill szíven lövi.
Az egyik megmaradt teherhordó aknára lép, nem is biztos, hogy elvérezne, ha a kavarodásban nem dobna egy kézigránátot a vezető orvvadászra egy bóbitásantilop: 7:0.
„Átveszem a vezetést!”, üvölti a politikus, és futásnak ered. Addig fut, ameddig csak a tüdeje bírja, végül megáll. Körülnéz, de az utolsó teherhordót (8:0) sehol se látja, ami picit sem furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy egy gorilla 30 méterről bajonettel hátba dobja. Hitte volna, hogy a gorillák született késdobálók?!
A nagy fehér vadász kétségbeesetten néz körül, a jobb szárnyon állig felfegyverzett gepárdok, a balon motoros mongúzok Molotov-koktélokkal, előtte gépfegyveres tarajos sülök portyáznak, mögötte struccok sörétes puskákkal, a fákon galléros páviánok a Gatling-géppuskáikkal, a levegőben pár ideges gogó csőre töltött Berettával, a lába alatt utászürgék a C4-gyet élesítik. „Bekerítettek”, gondolja magában. Jól gondolja. Eldobja a fegyverét, „jóállatok könyörüljetek, fegyvertelen vagyok!”, kiáltja, és megadja magát. 9:0, az operatív törzs hurrázik, és másodfokúra csökkenti a készültséget.

– Ez fantasztikus, igazgató úr, engedje meg, hogy gratuláljak! Nem térek magamhoz, csodálatos! Ezek szerint a program beváltotta a hozzáfűzött reményeket?

– Teljes mértékben, az állatállomány virágzásnak indult, az orvvadászok viszont lassan elfogynak – mosolyog –, és a Fűbe harapsz prevenciós videók kitűnő hatásfokkal hűtik a vérszomjas politikusok és fogorvosok lelkesedését.

– Mondja, Mr. Mwakilema, nem tartanak attól, hogy a felfegyverzett állatok revansot vesznek, vagy akár az emberi faj ellen fordulnak? Nem fél egy Ember-Állat világháborútól?

– Ha-ha-ha, kérdése ugyan az emberek alapos ismeretén, de az állatok teljes félreismerésén alapul. Ahol az állatok felfegyverzésére sor került, ott kitört a béke. Sőt! A gondosan darabokra nem szaggatott, a fogságot rosszul tűrő ügyvédek és nőgyógyászok által fizetett váltságdíjból megoldották a környező éhező települések étkeztetését, iskolákat, öntözőcsatornákat, mintagazdaságokat, magas szintű orvosi ellátást telepítettek. Igazság szerint fontolgatom, hogy a nemzeti park igazgatását is átadom egy sujtásos sakálnak, sőt nem tudom kiverni a fejemből: a legjobban akkor járnánk, ha az egész világon felfegyvereznénk őket.

Az interjúnak vége, elköszönök, de az igazgató szavai visszhangzanak bennem. Figyelem a lánctalpakat szerelő varacskos disznókat, a célzólézereket kalibráló szurikátákat, a lángszóró-adminisztrációt végző vadmacskákat, rámosolygok a szalutáló varánuszokra, és nem tudom kiverni a fejemből: talán mi is jobban járnánk a muflonpolitikával, a választott kétéltű képviselőkkel és egy vidravezérrel.