Tízmedve

Kedd – teendők fel nem támadás esetén

2018. április 03. - tizmedve

A feltámadás-történetek népszerűek, jól dokumentáltak; illusztrált színes magazinok százezrei foglalkoznak velük – pedig ez hiba! Egyrészt egy feltámadottnak erre már semmi szüksége, másrészt a fel nem támadottak joggal érezhetik, az ő fel nem támadott pondróéletük semmit sem ér. Bár ez bizonyos értelemben sajnos igaz, most mégis nekik szeretnék segítséget nyújtani, hiszen ők alkotják a világ népességének derékhadát.Elmúlt tehát húsvét, kedd reggel van, felébredt, és csalódottan konstatálja, a feltámadás önt megint elkerülte. Nyugodjon meg, az emberiség közel száz százalékával ugyanez történt, és az a tompa szorítás a gyomortájékon természetes érzés. Tudatosítsa magában, bekövetkezett az, amitől a legjobban félt: MINDEN MARADT A RÉGIBEN. Tudom, mit érez: amit a bokszoló a kiütés után, minden elveszett, a létezés fájdalom, de fel kell állni, az élet vonszolja önt magával tovább. fel_nem_tamadas.jpgNe számítson semmi jóra, így nem érheti önt csalódás. Ha valami jó mégis bekövetkezne – ami nem valószínű –, úgy váratlan ajándékként örülhet neki, míg az ólmosan szürke hétköznapok az élményt be nem darálják. Tűzzön ki apró, könnyen megvalósítható célokat. Az öngyilkosságot mint célt, ne az első helyre tegye. A karácsony, mikor megint reménykedni lehet, még messze van, meg egyébként is, felejtse el a reményt. A remény a szegény ember délibábja, a soha el nem jövő mitikus „jó”, melybe a helyzettel való szembenézést elkerülendő, kapaszkodni lehet. Ami nem csoda. Mert, ha szembenéz, mit lát? „A semmit?”... bravó, folytassa csak!... „kétségbeejtő nihilt?”... ez az, tovább!... „az élet értelmetlenségét?”... na még?!... „reménytelenséget?”... úgy ám!... „nyomort?”... langyos... „kozmikus szenvedést?”... forró!... „kínhalált?”... talált, süllyedt! Ugye, érti már? Ki akarna ezekkel szembenézni, mikor egyszer úgyis „felfedezik”, vagy beüt a lottónyeremény, és persze fékez ön mellett álmai férfija/asszonya, és azt mondja: „váó!” Vegyen elő egy papírt, írja rá nyomtatott nagy betűkkel: NEM FEDEZNEK FEL, ÁLMAIM NŐJE NEM LÉTEZIK, NEKEM A KETTES A LOTTÓNYEREMÉNY. Keretezze be, és tegye ki egy feltűnő helyre a szobája (ha van) falára. Gratulálok, ön megtette az első lépést a feltámadás felé! „Hogyan tovább?” A kérdés jogos, válaszolok is, de nem fog örülni neki.

TEENDŐK A FELTÁMADÁS ELJÖVETELÉIG

A legfontosabb a helyes lelki beállítottság beállítása: ne számítson semmi jóra, adja fel a reményt. Ne gondoljon arra, hogy az élet nem olyan borzasztó, mint amilyennek elsőre látszik, mert az. Ne reménykedjen, hogy a betegségek elkerülik önt, mert nem kerülik el. Kezdetben mankóként támaszkodhat az illúzióra, nagy szerencsével talán meggyógyul, de később ezt is dobja el. A pénze sosem lesz több, viszont egyre kevesebb: ez törvény. Fogyókúrába ne kezdjen, ha megkezdte, hagyja abba – úgyse sikerül, így rengeteg felesleges szenvedéstől kíméli meg magát. Az elkerülhető szenvedéseket kerülje el, azokból így is lesz épp elég. Csak a lakóhelyénél rosszabb helyekre utazzon, mert a szembesülés, mások milyen gyönyörű helyeken és pazar körülmények között élnek, visszaüt. Látogasson putrikat, lepratelepeket, favellákat – ez időlegesen segít. Ha nagy a baj, várja önt Afrika, a tömeges éhhalál – látja, nem is olyan rossz a pondrólét. A barátait tartsa távol magától, úgyis csalódást fognak okozni, a szerelmet nagy ívben kerülje el. Állatokat csak akkor tartson, ha meg is eszi őket, különben felesleges érzelmi kötődésekkel terheli túl magát – ezt, ugye, ön se szeretné? Nézzen tévét, amennyit csak tud, addig sincs itt, utána feküdjön le, aludjon el – olyankor jó. Munkahelyet (ha van) ne váltson, mind egyformán sivár. A főnöke egy zsarnok, ráadásul a szakmájához sem ért – ez az élet törvénye, fogadja el. A váláson ne rágódjon, a férje/felesége olyan amilyen, de a többi se más. Ha az illúziókkal leszámolt, fontos, hogy ne kapaszkodjon újabbakba. A reményt vesztett állapot kezdetben különösen sebezhetővé teszi, ilyenkor könnyű csapdába esni. Melyek ezek? Sorolom.

AZ ILLÚZIÓKON TÚLI LÉT CSAPDÁI

  • Vallás: A feltámadás elkerülésére kitalált üzleti modell. Tálcán kínálja önnek a megváltást, cserébe csak a lelkét (sokszor a pénzét is) kéri. Ha ilyennel találkozik, ne dőljön be neki, és tudatosítsa magában: NINCS SENKI MÁS, AKI ÖNT MEGVÁLTHATNÁ!
  • MLM: A vallás üzleti formája. A feltámadást pénzre konvertálja, így azt az illúziót kelti, az az ön kezében van, és megvehető. A legveszélyesebb illúzió, ne feledje: A FELTÁMADÁST NEM LEHET MEGVÁSÁROLNI!
  • Guru: Tradicionális csapda, a könnyebb út illúziója. Ő az, aki tudja, önnek merre és hogyan tovább. Ne feledje: NINCS SENKI ÖNÖN KÍVÜL, AKI TUDNÁ, MERRE ÉS HOGYAN TOVÁBB!
  • Alku az ördöggel: A félelem megkerülésének útja. Tévút. Olyan félelmek megkerülésére tett kísérlet, mely félelmekkel a szembenézés meg nem kerülhető. Tünetei: hatalomszerzés, korrupció, lealjasodás.

Ha sikeresen kiirtotta szívéből a reményt, a csapdákat is elkerülte, és a helyes lelki beállítottságban szilárd – valójában győzött, elért mindent, ami elérhető. Innentől nincs más dolga, mint várni a feltámadást – ami, ne feledje, sosem jön el!

süti beállítások módosítása