Tízmedve

Szőnyegbombázási kiskáté

2018. február 28. - tizmedve

A kiskátét mindazon tömeggyilkos hajlamokkal megáldott olvasóim figyelmébe ajánlom, akik a stratégiai bombázóerők főparancsnoka vagy annál magasabb beosztásban teljesítenek szolgálatot. Egyben megragadom az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Curtis LeMay és Sir Arthur „Butcher” Harris tábornokoknak, akik életművében (a teljesség igénye nélkül) ezen városok porig bombázása szerepel: Tokió, Oszaka, Yokohama, Drezda, Köln, Hamburg. Lelkiismeretes munkájuk és feljegyzéseik nélkül ez az írás nem készülhetett volna el.

AZ ÚT A CSÚCSRA

Tegyük a kezüket a szívükre: ugyan ki ne szeretett volna egy szőnyegbombázásban résztvenni? Ha őszinték lennénk magunkhoz, kiderülne, hogy mindenki. Egyben megragadom az alkalmat, hogy figyelmeztessem önöket, ha önök valóban őszinték bárkihez is, úgy valószínűleg sosem fognak a csúcsra érni, sőt megkockáztatom, egy szőnyegbombázásban való bármilyen poszton történő részvételre is alkalmatlanok. A bombázás nem gyerekjáték, ha önök nem rendelkeznek antiszociális személyiségzavarral, nem szocio- vagy/és pszichopaták, alkalmatlanok arra, hogy komolyabb bombázóerőket irányítsanak. Ha az előbb felsorolt személyiségjegyekkel rendelkeznek, azokat semmiképp ne fojtsák el, sőt a lehetőségeik szerint fejlesszék őket, hiszen nagy segítségükre lesznek a felperzselésre váró városok elpusztításában. Célszerű a munkát „lent” kezdeni, tehát pilótaként, bombázótisztként, végső esetben navigátorként éles bombázó bevetésekre repülni. Hiba lenne ezeket a lépcsőfokokat kihagyni, hisz így sosem tapasztaljuk meg a lángtengerbe süllyedő városok látványa által felkorbácsolt szexuális izgalom érzését, a sorra robbanó bombakráterek gyilkos szimmetriájából áradó orgazmikus lüktetést, a romok alatt pusztuló ember tízezrek halála felett érzett lúdbőröztető gyönyört, a porig égett városok üszök- és hamutengerének démoni szépségét. Miért van erre szükség? Ha ezt egy az egyben megéltük egy bombázógép fedélzetén, már megvan az alapélmény (AÉ), amire építkezhetünk. Ennek ismeretében könnyen kiszámíthatjuk, és átélhetjük az élményintenzitást (ÉI), amit egy szőnyegbombázó-kötelék irányítása jelent: az alapélményt megszorozzuk a kötelékben repülő bombázógépek számával (KBSZ). Tehát a stratégiai bombázó-élményképlet: ÉI = AÉ x KBSZ. El tudják képzelni egy kétszáz géppel végrehajtott éjszaki bombázótámadás élményintenzitását? Bólogatnak. A helyes válasz: nem, ezt nem lehet elképzelni. Talán egy török bordély vagy egy női börtönbe történő beszabadulás – kukacoskodnak az okostojás típusú olvasóim, de el kell hogy keserítsem őket. Sir Harris mindkettőt kipróbálta, és a tapasztalatok birtokában a következőket jelentette ki: „nincs az a és annyi nő, aki felérne egy stratégiai szőnyegbombázás gyönyörével!” Ha nem értünk a csúcsra az se baj, ez a bombázóélet páratlan szépsége, hiszen a legalább alapszintű élményintenzitás megtapasztalása így is magasan az ilyet sosem tapasztaló, ezt elképzelni is képtelen, un. átlagember szintje fölé emel minket. Ha azonban erőfeszítéseinket siker koronázta, még életünkben beléphettünk a Valhallába az istenek közé, és megkezdhetjük életünk jól megérdemelt jutalmának élvezetét.

A MAXIMÁLIS ÉLMÉNYINTENZITÁS ELÉRÉSE

Az élményintenzitás szempontját már a célpontok kiválasztásánál érvényesíteni kell. Kezdő parancsnokok gyakran esnek abba a hibába, hogy a célpontok kiválasztásánál katonai szempontokat is figyelembe vesznek. Nagyobb hibát el se követhetnének! Mielőtt kifejteném, jó ha megismerkedünk az élményintenzitást alapvetően befolyásoló tényezőkkel.

A szőnyegbombázás élményintenzitását befolyásoló tényezők

1. a bombázás katonai szempontból vett teljes értelmetlensége
2. a bombázásban résztvevő repülőgépek száma
3. a bombázásban elpusztított ártatlan emberek száma
4. a bombázásban elpusztított terület nagysága (km2)
5. a bombázásban elpusztított civil épületek száma
6. a bombázásban megsemmisült bombázó repülőgépek száma

1. A bombázás katonai szempontból vett teljes értelmetlensége

A legfontosabb szempont. Csak a teljesen értelmetlen pusztításban tapasztalhatjuk a meg a „nekünk mindent szabad – istenek vagyunk” érzését. Ez az érzés az élményintenzitást leginkább befolyásoló tényező. Hatása a heroinét többszörösen felülmúló, mellékhatásai nincsenek, pontosabban vannak, de azok következményeit nem mi viseljük. Nincs két egyforma bombázás, előfordulhat, hogy a járulékos hasznok figyelembevételével kisebb katonai célpontokat tartalmazó városok is bombázhatóak. Vegyük például Drezda esetét, ahol katonai üzemek a Zeiss művek optikai gyárát leszámítva nem települtek. Magára valamit is adó bombázóparancsnok számára egy ilyen célpont terrorbombázása derogáló. Ám de! Keletről a Vörös Hadsereg csapásai elől menekülő német lakosság százezres nagyságrendben tartózkodott a városban, így a drezdai lakosság plusz a menekültek százezrei már valószínűsítették a magas szintű élményintenzitás elérését. Az élet Harris tábornok merész elképzeléseit igazolta. A 800 Lancester bombázóval végrehajtott bombázás során 650.000 gyújtóbombát dobtak le, melynek eredményeként kétszázezer ember vesztette életét, a város megsemmisült. Drezda a legfényesebben fénylő csillag a szőnyegbombázás egén!

2. A bombázásban résztvevő repülőgépek száma

Ahogy a fentiekben utaltam rá az élményintenzitás a kötelékben részvevő gépek számával egyenes arányban nő. Ezen belül persze vannak tényezők melyek, a darabszámot árnyalhatják, így például a köteléket adó repülőgépek típusa, amely meghatározza a bevetésben ledobható bombák mennyiségét. Drezda példájánál maradva, egy 800 repülőgéppel végrehajtott támadás élményintenzitása akkora, hogy egy arra nem felkészült, abban edzetlen embert számára akár végzetes is lehet. Ekkora kötelékekkel végzett támadások előtt mindenképp kötelező kisebb városok elpusztításával állóképességünket edzeni, hogy egy a 650.000 gyújtóbomba emberekre dobása által kiváltott örömhullám ne okozzon szívritmuszavarokat, vagy nehogy megvakítson minket.

3. A bombázásban elpusztított ártatlan emberek száma

Az ölés alapvető emberi szükséglet. Hosszú önmegtartóztatása súlyos devianciákhoz és személyiségtorzulásokhoz vezethet. Az ölési szükséglet civilizált kielégítésére szolgálnak a háborúk. Az ellenség megalkotása a „ne ölj!” parancsolat részleges feloldása, mely annak beismerésén alapul, hogy az Ószövetség megírása idején még nem álltak rendelkezésre a modern pszichológia öléssel és paráználkodással kapcsolatos felfedezési. Az ölés kiváltotta érzés leginkább a kielégüléssel rokon, intenzitása a bombázásban elpusztított emberek számával egyenes arányban növekszik. A fokozatosság elve itt is szigorúan betartandó, kisebb öldökléssel, apró városkák elpusztításával kezdjünk. El tudják képzelni, milyen érzés egyetlen éjszaka alatt kétszázezer embert elpusztítani? Óvatos olvasóim már nem bólogatnak. Jól teszik, nem lehet elképzelni. Szerencsére. Ha el tudnák képzelni abba belebetegednének, megőrülnének, vagy végeznének magukkal. Talán már értik, miért fontos, hogy ebbe a munkakörbe csak gyakorló pszichopaták kerüljenek. Egy akár nyomokban is emberséget tartalmazó stratégiai bombázó parancsnok a bombázások végrehajtására nézve felmérhetetlen veszélyt jelentene. Szerencsére ennek szűrésére egy komplett pszichológiai csoportot hoztak létre, ezért erre eddig még nem akadt példa, de ez nem szabad, hogy éberségünket elaltassa.

4. A bombázásban elpusztított terület nagysága

A hatásmechanizmusa megegyezik az emberek számával. Példának okáért LeMay parancsnok egyetlen éjszaka Tokió 42 km²-ét (a hozzá tartozó százezer emberrel) perzselte fel napalm, magnézium- és foszforbombáival. Őrületes! El tudják képzelni, milyen érzés egyetlen éjszaka alatt 42 km²-t (a hozzá tartozó százezer emberrel) elégetni? Nem, nem tudhatják, ezt csak Curtis LeMay tábornok tudhatja! Szerencsés fickó, egy igazi férfi, és igaz hazafi (amerikai olvasóim most álljanak fel, és énekeljék el a himnuszt!).

5. A bombázásban elpusztított civil épületek száma

Ez különösen csiklandós terület. Nem egyszerűen arról van szó, hogy megsemmisítünk egy (vagy néhány százezer) embert, akik néhány éve léteznek, hanem, mint például Drezda esetében (amit az Elba Firenzéjének neveztek) megsemmisítjük az óvárost a többszázéves barokk épületeivel. Évszázadok munkáját tesszük semmissé, a nagyapjuk nagyapja ükapjának keze nyomát radírozzuk le a térképről. Most magyarázzam? Nagyon-nagyon különleges érzés, valahol a prosztatamasszázs és gruppenszex között félúton. Kit érdekel ezek után egy női börtön?!

6. A bombázásban megsemmisült repülőgépek száma

Negatív tényező, hatása kivonódik az előtte felsorolt pozitív tényezők összhatásából. Egyrészt önmaga a tény, hogy „azok” pusztítottak el minket, ahelyett, hogy mi pusztítottuk volna el őket. Ez kerülendő! A tényező hatása a vadászkíséret megerősítésével vagy a támadás magasságának emelésével, és annak éjszakai végrehajtásával csökkenthető. A megsemmisülő gépek száma különösen alattomos tényező, mivel ha a megsemmisülés üteme nagyobb az új gépek és személyzetek hadba állításának ütemétől úgy elfordulhat, hogy a rendelkezésre álló gépek és gépszemélyzetek száma szőnyegbombázások végrehajtását már nem teszi lehetővé. Ez a második legrosszabb dolog, ami egy stratégiai bombázó parancsnokkal előfordulhat – ez maga a pokol. Óvjuk a technikát, óvjuk az élőerőt!

AZ ATOMFEGYVEREK HATÁSA AZ ÉLMÉNYINTENZITÁSRA

A puszta számadatok figyelembevétele alapján úgy tűnhet, az élményintenzitás leginkább fokozó afrodiziákum az az atombomba – de ez nincs így. Sőt, az atombomba alkalmazása jelentősen rontja az élményintenzitást. Egyrészt nincs szükség több száz gépből álló csapásmérő egységekre. Hiányzik az ezzel kapcsolatos szervezési, logisztikai munka, és az a szavakkal ki nem fejezhető érzés, ahogy több száz gép vállat vállhoz vetve egymás mellett repül, ahogy több ezer motor remegteti az eget, ahogy a több ezer bomba egymást követve robbanva tépi a föld testét. Az atompusztítás ugyan impozáns, de az embernek valahogy olyan érzése támad, ez nem a stratégiai bombázó parancsnokság, hanem valami csapott vállú, testnevelésből felmentett, szemüveges tudósokból álló csoport érdeme. Van a szőnyegbombázásnak valami misztikus megfoghatatlan varázsa, és olyan, mintha az atomrobbanás ezt a varázst is elpusztítaná, egyszóval: atomfegyverek alkalmazása ellenjavalt, azok alkalmazása csak végső esetekre tartogatandó.

A fenti tényezőket lelkiismeretes figyelembevételével rendíthetetlen köztiszteletben állóság mellett rengeteg egzotikus gyönyörben lehet részünk. Kitüntetések tucatjainak birtokosai lehetünk, szinte biztos, hogy szobrot is emelnek nekünk, mint például Sir Arthur „Butcher” Harris tábornoknak, aki a „Mészáros” melléknevet a drezdai teljesítményével érdemelte ki. Figyelmes olvasóim már a stratégiai bombázó parancsnokkal történő második legrosszabb dolognál feltehették magukban a kérdést: mi lehet a legrosszabb dolog? Nos, ami még a szőnyegbombázásra képtelenségnél is rosszabb egy parancsnok számára, az a háború elvesztése.

A háború elvesztésének következményei a stratégiai bombázó parancsnok számára:

– a legfőbb gyönyörszerző forrásától való megfosztás
– letartóztatás
– háborús bűnösként történő megbélyegzés
– hosszas bírósági procedúra
– elítélés emberiségellenes bűnökért
– akasztás

De ezzel a rossz dolgoknak még nincs vége. Sajnos a stratégiai bombázó parancsnoksors már csak ilyen, számukra a háború megnyerése is súlyos következményekkel jár, hiszen oda az igazi öröm, onnantól csak a szőnyegbombázáshoz nem mérhető, silány pótlékokkal kell beérnie. harris.jpgAki volt már igazán a csúcson tudja, az ember mindig oda vágyik vissza, és ez olyan szomjúság, melyet a pótlékok (a nők bálványaság, lovaggá ütés, szobor, akadémiák, utcák róla való elnevezése), nem oltanak. Százszor is gondoljuk meg, mielőtt a stratégiai bombázó parancsnokság fájába vágnánk fejszénket! Talán némelyek hiányolják a mai példákat is, de a szőnyegbombázás élményintenzitását befolyásoló alaptényezők az idők folyamán nem változtak. A lézervezérlésű precíziós fegyverek megjelenésével és sajtó megerősödésével nehezebbé vált a katonailag értelmetlen, terrortámadások végrehajtása, de épp ezért a mai parancsnokokat már sajtótisztek, sőt egész sajtó- és kommunikációs osztályok segítik munkájukban. Így egymás közt: ugyan milyen valós katonai célpontok képzelhetőek el az írni-olvasni nem tudó, afganisztáni törzsi területek hegyei között? Na látják, a munka formája átalakult, de a lényeg nem változott. Sőt! Harris vagy LeMay csak álmodhattak arról, hogy az irodájukban kávézgatva, egyenes adásban nézhessék az ellenséges esküvő, kórház vagy iskola másodpercre kiszámított precíziós robbantását. Remélem, a régi öregek példáján felbuzdulva, a szakma szépségébe beleszeretett fiatalok tömegei ostromolják majd a toborzó irodákat, hogy a kor által biztosított bombázási lehetőségeket kihasználva megízleljék a gyönyörök kertjének legízesebb gyümölcsét: a stratégiai bombázó parancsnokságot – hogy Sir Harris szavait idézzem: „Az istenek bekussolnak, különben kibombázom alóluk az Olümposzt!”

süti beállítások módosítása