Tízmedve

Az oroszlánszelídítés alapjai

2018. február 23. - tizmedve

az_oroszlanszelidites_alapjai.jpgMinden embert megkísérti időnként, hogy oroszlánszelídítésre adja a fejét, de legtöbbjüket elriasztja az ezzel kapcsolatos szakirodalom hiánya. Írásom nekik nyújt segítséget az első lépések megtételében, illetve kedvcsinálónak szánom, hogy minél többen lépjenek erre a szép, lélekedző, a legnemesebb emberi tulajdonságokat felszínre hozó útra.

ELSŐ LÉPÉSEK

Első lépésként olvassuk el „AZ OROSZLÁNSZELÍDÍTÉS LÉLEKTANI ALAPJAI” fejezetet, mert elképzelhető, már az abban vázolt nehézségek visszariasztanak, hogy meggondolatlan kalandra induljunk, ezzel felesleges kiadásokba verve magunkat, akár az életünket is kockára téve. Ha elolvastuk, és oroszlánszelídítési szándékunkat még mindig fenntartjuk a következők szerint járjunk el. Vásároljunk egy oroszlánt és egy oroszlánszelídítő kezdőszettet. A kezdőszett tartalmaz egy ostort, egy botot, egy sokkolót, jutalomfalatpakkot, egy vastag bőrövet, egy pár csizmát, két zsámolyt, egy karikát, egy kanna benzint, biztonsági gyufát és egy elsősegélydobozt. Kezdő vagy önmaga képességeiben kételkedő oroszlánidomár számára mindenképp a kölyökoroszlánnal történő kezdést javaslom.

AZ OROSZLÁNSZELÍDÍTÉS LÉLEKTANI ALAPJAI

Az oroszlán igen konok állat. Mivel genetikai kódja az afrikai szavannák szabad életére programozza általában kevés hajlandóságot mutat a parancsra végzett munkára. Az említett kód továbbá a tápláléklánc csúcsára predesztinálja (sőt tartalmazza az „Állatok királya” titulust is), ez rendkívüli módon megnehezíti az állat munkára fogását. Mindennek megkoronázásaként az oroszlán közmondásosan lusta, jóllakott állapotban nem hogy zsámolyról zsámolyra ugrani, de megmozdulni sem hajlandó. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az oroszlán rendkívül gyors, erős, ügyes, irigylésre méltóan szép, nemes arcélű, arisztokratikus megjelenésű, ráadásul ennek tudatában is van. Sőt, továbbmegyek, annak is tudatában van, hogy az idomár az oroszlán által birtokolt képességeknek csak részben, de leginkább semennyire sincs a birtokában. Talán értik már, mekkora fába vágják a fejszéjüket, de ne csüggedjenek, hisz az oroszlánszelídítésnek pont ez adja a szépségét: a satnya, erőtlen, ronda idomár, aki végül mégiscsak rákényszeríti akaratát erre a csodálatos büszke élőlényre. A kulcs: a hatalom.

AZ IDOMÍTÁS MEGKEZDÉSE

A konkrét mutatványokra történő betanítást megelőzően el kell végeznünk az alapozást. Az alapozás nem más, mint az állat megtörése, a szabadsággal kapcsolatos illúzióinak felszámolása, a táplálékláncban elfoglalt helyének újraírása, annak bevésése, önmagunk dominanciájának elfogadtatása. Az alapozási munkák elvégzéséhez szükséges eszközök: korbács, bot, sokkoló, éheztetés, jutalomfalat. Mindenképp ajánlatos a bemutatkozásunkat egy kiadós veréssel kezdeni, mely egyben az állat fájdalompontjainak feltérképezése is. A verést az állat korától függetlenül végre kell hajtani, a kívánt hatás eléréséhez a kölyköket értelemszerűen kevéssé kell verni. A verés eszköze az ostor. A bot az esetlegesen mancsával hadonászó állat távoltartását biztosítja, bár a már feltérképezett fájdalompont-térkép birtokában azokra nagyon hatásos ütéseket mérhetünk vele. Kölyök esetén célszerű néhányszor egyszerűen leütni, hogy az élmény az állatba bevésődjön, mivel ez a „tudás” felnőtt korára is rögzül. A sokkoló hatásával is már az elején meg kell ismertetnünk őket, de azt, mint nehéztüzérséget a későbbiek során csak indokolt esetekben vessük be (kölyköknél állítsuk enyhe fokozatra, mert hajlamosak az áramütésre megdögléssel reagálni). Az alapozás akkor tekinthető befejezettnek, ha az állat megértette a hatalom természetét, fél tőlünk, így a szemét alapból lesüti, az ostor csattanására fejét és farkát behúzza, majd szándékos provokálásunk ellenére sem tesz kísérletet a megölésünkre.

AZ ÉHEZTETÉSSEL ÉS A JUTALMAZÁSSAL KAPCSOLATOS HIBÁK

A fent említett módszerek egy szakavatott idomár kezében a korbácsolással és a sokkolással egyenértékű eszközök, ám alkalmazásuk során egy pillanatra se tévesszük szem elől: az oroszlán egy lusta, agresszív állat, aki a legszívesebben egész nap csak feküdne, miközben a megölésünkre szőtt terveit kovácsolja. Az éheztetést tetszés szerinti adagolásban vegyíthetjük a korbácsolással. Jutalmazás esetén viszont ellenjavalt egyéb testi fenyítések alkalmazása, hiszen az ellentétes hatások egymást kioltva megakadályoznák a kívánt cél elérését. Az éheztetést minden esetben úgy alkalmazzuk, hogy az állatban tudatosítsuk mit várunk el tőle, mi az éheztetés oka, és milyen feltételek bekövetkezte estén kerül felfüggesztésre. A legfontosabb: az állat tudatában legyen annak, hogy az éheztetés befejezése csak és kizárólag az ő döntésének függvénye. Most térjünk át a jutalomfalattal elkövethető hibákra. Először is: a jutalomfalat egy igen veszélyes ösztönző eszköz, csak szakavatott kezekbe való! Addig, amíg a korbácsolással nem követhetünk el nagyobb hibákat, egy elhibázott jutalmazással akár hónapok munkáját is romba dönthetjük. A jutalmazás különösen veszélyes lehet a dominanciánk kimutatására, annak elfogadtatására, miközben alattomos lélektani folyamatokat generálhat. Ne feledjék: az oroszlán nagyon ravasz állat! Különösen hosszabb veréses-éheztetéses periódusok után nagyon hálás tud lenni a jutalomért, de ez nem szabad hogy megtévesszen minket. Jutalmazás esetén mindig tartsunk szigorú önvizsgálatot! Ha az állatot megszerettük: az oroszlán nyert.

TEENDŐK AZ OROSZLÁN MEGSZERETÉSE ESETÉN

Ebben az esetben a legfontosabb, hogy tudatosítsuk magunkban:

  • elkövettük a legnagyobb hibát, amit egy idomár elkövethet
  • az életünk veszélyben van
  • mások – köztük gyerekek – életét veszélyeztetjük
  • tönkretesszük az állatot

Nem szabad, hogy a hidegvérünket elveszítsük, és nem szabad, hogy bűntudatot érezzünk. Ne feledjék, a bűntudat az oroszlán legjobb barátja! A tapasztalat azt mutatja, egy intenzív éheztetéses-veréses, farokbojt-égetéssel és sötét zárkával kombinált, háromhetes tisztítókúrával az állat visszaterelhető a szelíd útra oly módon, hogy megértetjük vele, a megszerettetésére irányuló törekvései nem érték el a céljukat, sőt azoknak a jövőre nézve sincs relevanciájuk.

Amennyiben az alapozó munkákat sikeresen befejeztük, illetve megingathatatlan szilárdságra tettünk szert az állat nem szeretése tekintetében, mind az oroszlán, mind mi alkalmassá váltunk a porondon végzett munka betanításának megkezdésre. A betanítás során fogjuk megérteni igazán, mekkora jelentőség van az alapozásnak. Egy jól alapozott oroszlánnak bármi megtanítható, bármit végrehajt, bármit tűr, és erre bármennyi ideig képes. Ne feledjék, a kemény munka még az oroszlánok estében is meghozza gyümölcsét!

ÜZEMI BALESETEK

Az üzemi balesetek elkerülésének legbiztosabb záloga az alapozás módszeres, kíméletlen és mindenre kiterjedő végrehajtása. Egy tőlünk mindenben függő és rettegő, akaratától megfosztott, szelíd állat nem támad a gondozójára. Néha azonban a legalaposabb alapozó munka ellenére is bekövetkezhetnek előre nem látható események. Mint a bevezetőmben utaltam rá, az oroszlán genetikai programja rendkívül összetett, a maga teljességében még ma sem ismerjük igazán, ezért mindig készen kell állnunk egy üzemi baleset megelőzésére, tehát figyelni az ezt megelőző jeleket.

Az üzemi balesetet megelőző figyelmeztető jelek:

  • az elvárt apátia helyetti élénkség
  • ideges farokmozgás
  • szemünkbe nézés
  • utasítások végre nem hajtása
  • önálló helyváltoztatás
  • önálló morgás
  • önálló ordítás

Amennyiben ezeket a jeleket tapasztaljuk azonnal a maximális szigorúsággal cselekednünk kell! – azaz a rendelkezésünkre álló összes eszközzel, tekintet nélkül az esetleges sérülésekre, ezek elfojtására koncentrálni. Ha az üzemi balesetet sikerült megelőznünk, az állatot minden esetben, megismétlem, minden esetben vessük alá a háromhetes tisztítókúrának. Amennyiben az üzemi baleset bekövetkezne a munkaterületet a legrövidebb idő alatt hagyjuk el. Ha ez nem lehetséges, kérjünk külső segítséget. Amennyiben a külső segítség igénybevételének feltételei nem adottak, vagy annak bevonása nem vezetett eredményre ne álljon ellen, feküdjön mozdulatlanul, így előfordulhat, az állat végül abbahagyja a marcangolást. Egy üzemi balesetet okozó oroszlán már nem alkalmas a munkára, lőjük szíven, daráljuk le, és keverjük bele a ragadozótápba.

Az oroszlánokkal végzett munka csodálatos! A vérengző fenevad megszelídítése komplex, emberpróbáló feladvány, de amennyire nehéz, annyira férfias, jellemformáló és lélekerősítő hivatás. A gyakorlása közben tökélyre fejlesztett képességeinket, az oroszlánszelídítésre ráunva jól kamatoztathatjuk politikusként, jogászként, pedagógusként, vagy tárt karokkal vár az egészségügy szinte bármely ága.

süti beállítások módosítása