A mamut az utolsókat rúgja, a biztonság kedvéért pár sziklát még rádobnak, utána jókedvűen várnak. Elejteni könnyű volt, most jön a munka neheze: a darabolás, a feldolgozás és a tartósítás. Ehhez a teljes Szikla-törzsre szükség van. Nevüket a barlangjukról kapták.

Az egyik legjobb barlang a vidéken. Több kamrája van, de legértékesebb az a mély kürtő, ahol még nyáron is olyan hideg van, hogy a besózott húsok elállnak. Szikláék szerencsés területen élnek, sok a mamut; a mamut nem valami eszes állat, könnyű neki csapdát állítani. Időnként meghívják a szegény szomszéd törzset, a zsombékokat is. Mint a nevük is mutatja, nem valami szerencsés helyen élnek, mamut nincs, csak snecik, pár béka és néhány kókadt vízisikló. Ilyenkor mamutvágás után áthívják őket, és együtt zabálják a finom mamutvelős májat, a véres mamutszemet, mamuthurkát mamuttepertővel, és ami a legértékesebb: a varázserejű mamutherét erdei szamócával, közben ládaszámra vedelik a sziklasört. Szikláék, mint említettem, szerencsések a mamutokat tekintve, viszont nem szerencsések abban, amiben a zsombékok állnak jól: az orvosságokban. A zsombékon ritka gyógynövények nőnek, a zsombéksámánok ősi tudás hordozói, kevés nyavalya létezik, amire ne ismernének orvosságot. A helyzet tehát a következő: a sziklák jól tápláltak, de korán halnak, a zsombékok alultápláltak, de sokáig élnek. Mai ésszel már csak mosolygunk őseink primitívségén, de az adott kor kontextusában ez teljesen normálisnak volt tekinthető. A változást a szerelem hozta.

Szikla Ferkó egy szép szál ősember volt, hatalmas mancsokkal, bőséges vizelettel, gyapjas hátáról dalok születtek. Zsombék Borcsa a legszebb zsombéklány volt a zsombékon. Gyönyörű gödörmély szemek, hatalmas állkapocs, benne erős szemfogakkal, szép szőrös arc, átható, erős szag. Megszerették egymást. Szerették egymást, sokszor, sokféleképpen. Egyszer azonban megtörtént a baj, Szikla Ferkó vérmérgezést kapott. A szikladoktorok fabatkát se értek, ezért Borcsa a zsombéksámánhoz ment, aki elmondta neki, orvosságot nem adhatnak más törzseknek: ez az ősi zsombékélet-törvény. „Más semmink sincs, Borcsa, ha ezt is odaadjuk, semmik leszünk” – és hangosan kordult egyet a gyomra. Borcsának nem véletlenül voltak akkora fülei: a gyomorkorgást összekötötte szerelme gazdasági lehetőségeivel, majd ezeket a lehetőségeket az éhes zsombéksámán elé tárta – aki rövid lelkiismereti tusa után hajlandóságot mutatott az ősi törvények áthágásra. Egy szó, mint száz, az üzlet megköttetett: egy füstölt mamutmájért cserébe egy adag orvosságot kapott. Íme, a kereskedelem és a modern ember születése! Ferkó felépült, lett egy rakás gyönyörű gyapjashátú, bővizeletű, átható, erős szagú gyerekük. A sziklák innentől sokáig éltek, a zsombékok jóllakottá váltak.

Volt a Ferkó-Borcsa gyerekek között egy különösen eszes, a Berci. Amennyire szeretett Berci csavarogni, sziklákon ülni, és merengeni, annyira nem szeretett sziklákat mamutokra dobálni, belezni, perzselni, mamutkolbászt tölteni. Csavargásai során megismerte a szomszéd klánokat: a csonttörőket, rekettyéseket, a zöldtaviakat és a sztyeppieket. A csonttörők a harcot leszámítva, nem értettek semmihez: legyünk őszinték, nagy bunkó ősemberek voltak. A rekettyések elképesztően finom mézeket, lekvárokat, és süteményeket készítettek. A Zöld-tó mellett élők őrjítően ízletes halak fogásában jeleskedtek. A sztyeppiek a legfinomabb állatbőrökkel, szarvassal, vidrával és rókával rendelkeztek. Berci gazdasági zseni volt, meglátta: külön-külön semmire se mennek – de együtt! A csonttörők korán halnak, se élelmük, se orvosságuk, csak az, amit el tudnak venni. A rekettyések gyengék a vegetariánus koszttól, a zöldtaviak finom lelkű népek, de sokat szenvednek a csonttörők erőszakosságától. A sztyeppiek nem fáznak, enni is van mit, de a járványok őket is tizedelik. Itt az ideje a szikla-zsombék modell kiterjesztésének – töprengett magában Berci, és feltalálta a pénzt. Mi az a dolog, ami pici, könnyen szállítható, és mindenki értékként fogadja el? Rengeteget töprengett ezen, mígnem egyszercsak a homlokára csapott, ez az! A válasz: mindegy. Mindegy, csak mindannyian elfogadják mint váltóértéket. Berci összehívta a törzsi vezetőket. Ismertette velük a szikla-zsombék együttműködés tartalmát és addigi eredményeit. A szemek lázban égtek, mindenhonnan „Berci a zseni!... lángész!... géniusz!” kiáltások hallatszottak. Megállapodtak: pénznek a kavicsot választották. Alapegység (mai értéken 1 USD) a fekete kavics, a közép a szürke (10 USD) és a legnagyobb címlet a fehér kavics (100 USD). A kavicsokat egy bevésett B betűvel hitelesítették. Megállapodtak a kibocsátandó pénz mennyiségéről, a váltóarányokról: például egy mamutcomb, az egy szürke kavics, egy bödön borókaméz négy fekete kavicsot ér, egy kecsege három fekete kavicsot, egy szarvasbőr egy szürke, egy üveg orvosság két szürke kavicsot. Létrehozták a Berci Finance Trust Bankot tízezer fehér kavics alaptőkével. Igazgatónak természetesen közfelkiáltással Bercit választották. Megállapodtak, hogy a csonttörők minden hónapban kapnak nyolc fehér, öt szürke és három fehér kavicsot, cserébe vállalják, hogy a konzorcium tagjait nem tizedelik, illetve külső veszély esetén hadba szállnak, a határokat biztosítják, és védelmezik a konzorcium érdekeit. Az üzlet virágzásnak indult, aranykor köszöntött a vidékre. Berci irodájában hosszú sorokban kígyóztak a perifériákon tengődő, belépésért esedező törzsek vezetői. A konzorcium növekedett, a gazdasági mutatók évről évre rekordokat döntöttek.

A civilizáció előretörésével azonban már nem volt szükség az ősemberre, a mamutok is kipusztultak. Kialakultak a szervezett államformák, megjelentek a hajók, a kereskedelem globalizálódott, bankok ezrei alakultak, a Berci Finance Trust Bank a feledésbe merült – ám Berci műve örökre velünk maradt. A Sotheby's legutóbbi árverésén 10 millió dollárért kelt el egy B betűvel vésett fekete kavics.