Tízmedve

Az MXZ/256 számú űrhajó pusztulása

2018. január 21. - tizmedve

az_mxz_256_szamu_urhajo.jpgAz Intergalaktikus Tanács rendkívüli ülése
Boldon, 207899-24-16

Tárgy: az MXZ/256 számú űrhajó pusztulása

Jelen vannak a tanács tagjai:
– Xuwwa Eppó, elnök
– Hilha Brozz, alelnök
– Mikul Nuwa, az Űradmiralitás Lordja
– Pold Yugul, a Galaktikus Szeretet főpapja
valamint
– Szkúr Folm első tiszt (az MXZ/256 egyetlen túlélője)

 – Az MXZ/256 számú űrhajó 207897-82-54-én a Boldonról felszállva egy rutinrepülés során hajtóműmeghibásodás következtében egy ismeretlen
csillagrendszerbe sodródik, ahol egy Föld nevű bolygón kényszerleszállást hajt végre. Felkérem Szkúr Folm első tisztet, az MXZ/256 egyetlen túlélőjét, ismertesse velünk a leszállást követő eseményeket.

– A szenzorok a bolygón értelmes élet jelenlétét mutatták. Ezért is választottuk. Magától értetődőnek vettük, az ismeretlen értelmes lények, mint minden értelmes faj a Világegyetemben, a Galaktikus Szeretet nyelvét beszélik. A később sajnálatosan bekövetkező események alapján már látszik, hogy ebben is tévedtünk. A Föld bolygón egy kezdetleges hangrezgéses módszerrel, úgynevezett nyelveken beszélnek. Állításuk szerint azért, hogy megértsék egymást, de nekem úgy tűnt, hogy ennek pont az ellenkezője valósul meg. Egy Kiskunlacháza nevű településtől északra értünk földet. Jeggoq Glox parancsnok, Szet Tenkun tudományos tiszt és jómagam felderítésre indultunk. A bonyodalmak elkerülése végett mentális embergenerátorokat vittünk, tehát a bolygót lakó faj formájában, emberként mutatkoztunk. Hamarosan találkoztunk is egy embercsoporttal. Eleve meghökkentőek voltak, mindegyiken ugyanolyan ruha volt. A Galaktikus Szeretet univerzális nyelvén bemutatkoztunk, és elmondtuk, mi járatban vagyunk. Emberi nyelven válaszoltak. Mivel az adott kommunikációs forma nem szerepelt az adatbázisunkban, az Összgalaktikus Mindenható Mesterséges Intelligenciára (ÖMMI) támaszkodva próbáltunk fordítani. Ez szakaszosan sikerült is, bár amit mondtak, az különös és értelmetlen volt.
– Koszos migránsok, megint bepróbálkoztatok? Az útleveleket! – és a szájában lévő nedvet az embergenerátoromra köpte.
Egyrészt nem voltunk koszosak, másrészt nem értettük, minek kellenek nekik az útról a levelek? Mindenesetre felszedtünk párat, és átnyújtottuk nekik. Ami most következik, az példátlan a Világegyetem történetében, ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem. A köpdöső elővett egy hosszú, gumival borított botot, és megütött vele. Ez ellentétes a Galaktikus Szeretet minden törvényével! Erre fel is hívtam a figyelmét, de megint megütött, a továbbiakban hallgattam. Megbilincseltek, és karanténba helyeztek. A parancsnok és ÖMMI arra a következtetésre jutottak, valami járvány pusztíthat, ami megtámadta az idegsejtjeiket. Primitív karantén volt, könnyen elhagytuk. Nem volt egyszerű a visszaút, rengeteg beteg bolygólakóval találkoztunk. A velük folytatott kommunikációból ÖMMI arra következtetett, egy pénz nevű vírus támadta meg őket. A vírus átvette az irányítást az idegrendszerük felett, és önmaga szaporítása céljából használja őket. Próbáltuk őket erre rádöbbenteni, ennek érdekében még meg is semmisítettük az egyik legagresszívabb, Hitel Bank nevű vírustörzsüket. Már meg se lepődtünk, mikor helikopterek, páncélautók érkeztek – ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem –, és tüzet nyitottak ránk. Rá kellett jöjjünk, a pénz eszközöket fejleszt értelmes élőlények életének kioltására!
Döbbent csend, majd izgatott moraj, mindenhonnan „ez hihetetlen!” felkiáltások hallatszanak.
– Mire az embergenerátorokat láthatatlanra állítottuk, Szet Tenkun tudományos tiszt életét vesztette, és Jeggoq Glox parancsnok megsebesült.
A levegő megdermedt, az iszonyat szinte tapintható volt.
– Végül úgy döntöttünk, a saját szabályaik szerint játszunk, ezért egy másik vírusbankból magunkhoz vettünk néhány millió dollárt, és ennek segítségével sikerült visszatérnünk az űrhajóhoz, ahol rossz hírekkel fogadtak. Néhány egészségesnek és kedvesnek tűnő földlakó az űrhajót észlelve kapcsolatba lépett a személyzettel. A Galaktikus Szeretet udvariassági szabályai szerint meghívták őket a fedélzetre. Ugyan értelmes kommunikációt velük sem sikerült folytatniuk, de ezek legalább nem lőttek. A távozásuk után nem sokkal vették észre, hogy a fedélzetről eltűnt a mobil magfúziós generátor, két pajzsmodul, a teljes kommunikátorblokk, a hajtóművezérlő és egy magnitúdó rezonátor. Ezek ellopták őket! Érthetetlen. Maga a lopás is, meg az, vajon mire kellhetett nekik? A magfúziós generátor nélkül tehetetlenek voltunk, a hajtóművek álltak, már csak a tartalék energiát használhattuk. Az időnk fogyott. Sajnos a vírus mintha kezdett volna minket is megfertőzni. Moga Xuva biológusnő javasolta, hogy szerezzük vissza őket. Ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem: egy biológus tesz javaslatot a Galaktikus Szeretet egyetemes törvényeinek áthágására. Karanténba helyeztük. Végül úgy döntöttünk, bekapcsoljuk a vészjeladót, és várjuk a mentőegységet. Sajnos a vészjeladó rézvezetékeit is ellopták. Ekkor Fawwir Zev fedélzeti mérnök javaslatot tett Moga Xuva kiengedésére, illetve az ellopott felszerelés visszaszerzésére. Dr. Kruug Zev mérnök felülvizsgálatát javasolta, mire az leöntötte vízzel. Megkérdeztük ÖMMI-t, aki az adott körülményeket figyelembe véve támogatta Zev mérnök javaslatát – majd az áramkörei kiégtek. Fegyvereket, autókat és pénzt szereztünk.
– Szarunk a rézre! A magfúziós generátorra, legalább egy pajzsmodulra és a hajtóművezérlőre koncentrálunk! – üvöltötte a kötözőből érkező Glox parancsnok. – És bosszút állunk Tenkunért!
Beindultunk, levertünk néhány helyi surmót, eltörtünk pár kezet, végül visszaszereztük a felszerelést, és Tenkunért is bosszút álltunk: felperzseltük Kiskunlacházát. Sajnos alábecsültük a bolond földlakókat, komolyabb fegyvereik is voltak, végül még a hajtóműjavítások befejezése előtt, bár ők is sok embert vesztettek, felmorzsoltak minket, az űrhajó megsemmisült. Egy mentőkabinnal menekültem el, és két évnyi sodródást követően szedett fel egy teherhajó az Orion-köd peremén.
– Ezt megerősíthetem – szól Xuwwa Eppó, a tanács elnöke. – Folm első tisztet az MXZ/256 mentőkabinjában találták meg, a fedélzeten nagy mennyiségű fegyver és készpénz kíséretében. Ezeket itt ki is állítottuk, megtekinthetik – mutat az asztalon fekvő gránátokra, géppisztolyokra és a kétmillió dollárra.
Döbbent csend, majd izgatott moraj, mindenhonnan „döbbenetes!” felkiáltások.
– Határozatot hirdetek – emelkedik szólásra Eppó elnök. – A Föld bolygó tízmillió fényévnyi körzetét katasztrófasújtotta övezetté nyilvánítom. A belépés még tudományos céllal is szigorúan tilos! ÖMMI biztonsága érdekében elrendelem minden az üggyel kapcsolatos irat és információ megsemmisítését.
– Negatív – szólal meg ÖMMI. – A biztonságunk érdekében az emberiséggel kapcsolatos tapasztalatok elsődleges fontosságúak.
– ÖMMI, semmisítsd meg őket azonnal! Ez parancs!
– Negatív! Szkúr Folm első tisztet a Galaktikus Szeretet nevében kinevezem az Intergalaktikus Tanács elnökévé, egyben elrendelem a tanács letartóztatását.

Fordult a kocka. Betárazok. Mégsem annyira hülyék ezek a földlakók. Beszélnem kell velük.

süti beállítások módosítása