Szomorú sors az egérnek levés, alig van lény, ami ne enne egeret, a sorstragédia számunkra életforma. A rettegés, a menekülés, a pusztulás és a gyász az egérélet jól ismert attribútumai. Egy tízgyerekes egércsaládba születek. A szüleim gondos, melegszívű egerek, mindent megadnak, amiről csak álmodhat egy serdülő egér. Az egérgyerekkor sajnos rövid, gyorsan véget ér.

Először egy unokaöcsémet éri baleset, rádől egy mosógép. Épp hogy elgyászoljuk, anyám húga egy egérfogóba sétál, és mintha ez nem lenne elég, nagyapám bátyját nyakon csípi egy menyét. A szomszéd fiát egy macska nyeli le, az unokanővérem a fürdőkádba fúl, szegény. Kornélkát az áram üti agyon, a rövid farkú Ottó mérget rág. Gál néni uhutámadásban végzi, Kenderesiéket róka falja fel, Piroskát egy medve tépi szét. Vejner néni megfagy, Krajcárékat bekeríti a bozóttűz. Keresztapámék fogságba esnek, betegségekkel fertőzik meg őket, mind ottvesznek. Gazsit leharapja egy foxi, Kittit egy kuvik rabolja el, Brennerékkel végez a CO mérgezés. Kartalbó bácsit legyűri a rák, Kertész nénit az infarktus viszi el. A Grúberék fia megég a kazánban. Áronkát a mozgólépcső csípi be, Dezsőt feltekeri egy szövőgép. Tófalviékat egy hüllőtenyészetbe adják el. Kolmajeréket labirintusba zárják, ahol sok az ajtó meg az áramütés. Kohnék bennégnek a gyárban, Borit bekapja egy sün, Verát a borz tépi szét. Surányi néni öngyilkos lesz, Prokit egy részeg parkolóőr tapossa szét. Krajcsik nagymama vonatbalesetben vész oda, Gelencsér apó megtébolyodik, Horkol néni éhen hal. Julira betont önt egy mixer, Andort csapdába ejti, és megkínozza pár hülyegyerek. Szilvi a hajóval süllyed. Kareszt benyeli egy erdei sikló, de a nyest Tominak se ad esélyt. Zolit egy zöld Moszkvics gázolja el, Kelleréket kombájn aprítja fel, Gizire ráborul egy troli, Mátyusékat patkányok rágják szét. Barbit a gólya kapja be, Lacit egy vöcsök. Prokopékra rádől a kémény, Sipi alatt felrobban egy tartály, Kapékat a bányában éri a sújtólég. Királyhegyiék elpusztulnak a reaktortűzben. Apámat agyoncsapják szívlapáttal, anyámat tarkón vágja egy harkály, a testvéreim megfulladnak az ammóniumszivárgásban.

Nekem is rosszul áll a szénám, épp repülök – egy ölyv karmai között. A fiókáinak szán, csak ezért nem tépett még szét. Nicsak, egy héja! Összevesznek rajtam, az ölyvmama elenged – zuhanok. Szalmakazalba érkezem, csak két lábam törik el, és a hátamból nyolc lyukon át folyik a vér. Elbújnék, de minek, a hangyák már rám találtak – mind a kétezer. Még ebben sincs szerencsém, az ölyvecskék legalább már felfaltak volna. Repülő jön, permetez. Csíp ez a méreg, de a hangyáknak reszeltek. Sajnos félig már szétrágtak, bár a vérzésem elállt. Esik ez a nyomorult eső. Jaj ne! – viszik a szénát, IFÁ-ra pakolnak. A sofőr részeg. Tudtam! Fának megyünk, égünk, végre itt a vég. Az IFA felrobban, megint repülök. Csak félig égek meg, a harmadik lábam is eltöröm, és a bal szemem kiég. Jóllakhatna már ez a bögöly – meg a barátja. Végre este van, meg az azzal járó hetven szúnyog. Szia, kuvik! Hahó, itt vagyok! Nem lát. Hopp, egy őz! – csak majdnem lép rám, a negyedik lábam is eltöri. A halált várom – de ez csak a gonosz boszorka. Ő bezzeg észrevesz, nyakig elás, búcsúzóul a fejemre vizel. Ugyan, mi jöhet még? Például vihar. Villámlik. Bumm! Épp hogy mellé – ütni pusztítóan nagyot üt, de alig perzsel meg. A gonosz boszorka gondos volt: a mélyedésben lassan gyűlik a víz. Eláll az eső, a pocsolya épp csak az orromig ér. Egy katica száll rá, sietve kakil egyet, aztán megy is tovább. Végre, a megváltó vaddisznó! Hempereg egyet, épp csak a gerincem töri el, és lelép. A hátamon fekszem, megbénultam: végállomás. Kolompszó, tehenek. Platty – méltó vég.