György lovag a felborult szekér mellett áll, és homlokát ráncolva a kétségbeesett parasztokat hallgatja.
– Az úgy volt, tekintetes úr, poroszkáltunk itt békésen, egyszercsak megjelent egy sárkány. Megette a Rárót és a Csillagot, felrúgta a szekeret, és elrepült.
– Ej, nem szép dolog ez a sárkánytól, de majd én elveszem tőle a kedvét, hogy lovakat egyen, meg szekereket borogasson!
A lovag elvágtat.
György lovag a szántóföldön egy felperzselt eke mellett áll, és homlokát ráncolva a kétségbeesett parasztot hallgatja.
– Az úgy volt, tekintetes úr, hogy kijöttünk ide szántani, egyszercsak megjelent egy sárkány. Megette a Riskát meg a Böbét, felperzselte az ekét, és elrepült.
– Ej, nem szép dolog ez a sárkánytól, de majd én elveszem tőle a kedvét, hogy teheneket egyen, meg ekéket perzselgessen!
A lovag elvágtat.
György lovag a szántóföldön egy kidőlt makkfa mellett áll, és homlokát ráncolva a kétségbeesett parasztot hallgatja.
– Az úgy volt, tekintetes úr, hogy makkoltattam itt békésen, egyszercsak megjelent egy sárkány. Megette a kondát, felborította a makkfát, és elrepült.
– Ej, nem szép dolog ez a sárkánytól, de majd én elveszem tőle a kedvét, hogy kondát egyen, meg makkfákat borogasson!
A lovag elvágtat.

A sárkányt a barlangjában találja.
– Figyelj, sárkány, abba kell hagynod a duhajkodást! Nem eheted meg más jószágát, nem borogathatsz kedvedre!
– Különben?
– Addig élsz.
A sárkány nem hallgat a szép szóra, mi több, ezt a gyengeség jelének véli. Nagyobb hibát el se követhetne...
György lovag levágja a döglött sárkány farkát, és elvágtat. A sárkány levágott farkával megcsapkodja a szekeret – láss csodát! –, Ráró és Csillag feltámadnak, örülnek ám a parasztok. Így tesz az ekével is, Riska és Böbe együtt bőg örömében a parasztokkal, a makkfa is feláll, alatta röfög a konda, hálálkodnak ám a parasztok.
A lovag elvágtat.

Közben szentté avatják, Szent György néven vonul be a történelembe, de ez kicsit sem érdekli, mert figyelme a csodatévő sárkányfarokban rejlő lehetőségek felé fordul.
– Kéne egy rendes vár, unom már a vándorlást, az örökös harcot, melynek jutalma: hálálkodás, vállveregetés, pár isten fizesse meg.
Egy formás tengerparti erődhöz lovagol. A várurat keresi, aki a farokcsapkodást követően bodobáccsá változik. A lovagok, a személyzet – érthető okból – hűséget esküdnek neki. A sárkányfarok aranyba borítja György lovag és a vár életét. Ennek bizony híre megy, és a király fülébe jut. A király nagyon irigy ember, és fél is György lovagtól. Sötét tervet forral, a lovagot az udvarába rendeli.
– Milyen jó kis udvar – szól Szent György a királyi kastélyt látva. A király szöcskeként végzi.
Györgyöt megkoronázzák, az urak hűséget esküdnek neki. A sárkányfarok aranyba borítja György király országát. Ezt nem hagyhatják szó nélkül a szomszédos királyok, ezért összefognak ellene. Ízeltlábúakként végzik. A sárkányfarok aranyba borítja a kontinenst.

Szent György a teraszon bort kortyolgatva a tengert figyeli. „Dzsingisz kánt, ha élne, csigává csapkodnám. Nagy Sándort gilisztává. Nincs semmi, amitől megijednék.”
Elvigyorodik, a főszakácsot hívatja, kezébe nyomja a sárkányfarkat.
– Ropogósra sütve, dióval, fokhagymás gorgonzolával.

Gyerekek bábelőadást néznek Párizsban. Szent György éppen legyőzi a sárkányt.