A két motor álmosítóan duruzsol. Itt már felhők sincsenek, alatta-fölötte kékség, előtte a horizont, ahol a kékség a semmivel összeér. Antoine de Saint-Exupéry kikapcsolja a gyújtást. A motorok leállnak. Végtelen csend, végtelen tér, végtelen magány: „la mort”, gondolja magában. A repülő enyhe süllyedéssel tartja a sebességét. Milyen gyönyörű egyensúly. Tartom a sebességet, de magassággal fizetek érte, vagy tartom a magasságot, annak sebesség az ára. Az életben mindenért fizetni kell, csak egy, mi ingyen: az út végén „Ő” vár.
Pereg a kép, a gyerekkor, a pilótaiskola, Párizs, Cape Juby: a Szahara, Argentína, Consuelo és most a Földközi-tenger: végállomás. A lassan pörgő magasságmérő mint egy precíz homokóra mutatja a hátralévő életet. Egy mozdulat csak, kapcsold vissza a motort, csendben hazarepülsz, vacsora, énekelhetsz a barátaiddal, írhatsz,
szeretkezhetsz, akár alhatsz is, annyi minden jó vár még rád. Az érzést figyeli a szívében: kozmikus fájdalom és magány. Furcsa egy fájdalom, nincs nála mélyebb és égetőbb, mégis van valami gyönyörűséges mélysége, ami csak a halál közelségében mutatja meg magát. Van a szomorúságnak olyan mélysége, ahol az már szépség, akár egy végzetes egzotikus virág illata, aminek talán nem is akarunk ellenállni, bár az életünkkel fizetünk érte. A magasságmérő homokszemei lassan peregnek. „Jó lett volna megtudni, mi van a fájdalom mögött”, de egy újabb körre már nem maradt ereje: „a rozsdás lakat: ha idáig nem adta, már nem adja meg magát.” Átsiklik a bárányfelhőkön – „milyen könnyű titeket szeretni.” Lassan emelkedik a horizont, ahogy a tenger közelít, és lassan Antoine de Saint-Exupéry lelke is elcsendesül. Nem fél, már nem vágyik semmire, nem jut eszébe se gyerekkor, se a Szahara, se Consuelo, csak van: létezik. Körötte szépség, benne a szépséges fájdalom. „Lám, mindennel a lakat se bír, a szépséget nem lehet bezárni.” A nap ragyog, „a tenger átölel”, Antoine de Saint-Exupéry fájdalmas gyönyörűséggel a szívében hangtalanul suhan tovább. A tenger elnyeli a repülőgépet, elnyeli a fájdalmat, Antoine de Saint-Exupéry szíve megszűnik dobogni. „Lám, mindennel a halál se bír.”