A kismalac az erdő közepén éldegél egy házikóban. Egy farkas is él abban az erdőben, aki mit ad isten, épp arra téblábol. Bekopog.
– Engedj be, kismalac, megvesz itt kinn az isten hidege!
Fölöttébb furcsállja ezt a kismalac, tekintve, hogy a farkasnak messzeföldön híres bundája van: nemcsak a hidegtől, de a melegtől, esőtől és a széltől is védi.
– Nem hiszek neked, farkas koma! Messzeföldön híres a bundád: nemcsak a hidegtől, de a melegtől, esőtől és a széltől is véd.

Ravasz – gondolja magában a farkas, és szomorúan továbbáll – messzeföldön híres bundájában – látva, nem tud túljárni a malacka eszén.
Másnap picit már éhesebben, hogy, hogy nem megint arra lődörög. Bekopog.
– Engedj be, kismalac, a postás vagyok, ajánlott küldeményt hoztam!
Fölöttébb furcsállja ezt a kismalac, tekintve, hogy a postás zöld, posta logóval ellátott, műszálas kabátban jár, ez a „postás” viszont egy messzeföldön hírhedt, szürke bundában ácsorog az ajtó előtt.
– Nem engedlek be, farkas koma! Elárul a messzeföldön híres bundád, a postás zöld, posta logóval ellátott, műszálas kabátban jár.
Ravasz – gondolja magában a farkas, és szomorúan távozik látva, nem tud túljárni a malacka eszén.
Reggel már nagyon éhes, ezért korán kopogtat a kismalac ajtaján.
– Engedj be, kismalac, a gázóraleolvasó vagyok.
Fölöttébb furcsállja ezt a kismalac, tekintve, hogy sparhelten főz, és fával fűti a kemencét.
– Nem engedlek be, farkas koma! – tekintve, hogy sparhelten főzök, és fával fűtöm a kemencét. A gáz be sincs vezetve, óra sincs, amit leolvashatnál.
Ravasz – gondolja magában a farkas, és szomorúan elballag látva, nem tud túljárni a malacka eszén.
A farkas rosszedvűen kel, kint farkasordító hideg, a gyomrában mintha ezer éhes harkály kalapálna: nincs tovább, a malackérdést még ma meg kell oldani! Ha nem megy szép szóval, majd megy erővel – és sötét fénnyel a szemében útra kel.
Előző nap a kismalac a városban járt. Beugrott a szűcshöz is – akinek a vadász a cimborája –, a forralt bortól kipirulva nevetgéltek, meg pusmogtak is... ha jól hallottam, valami messzeföldön híres bundáról.
Közben farkas koma is megérkezik.
– Kop-kop-kop, engedj be, kismalac! Ha nem engedsz, betöröm az ajtót, és széttéplek!
– Miért, ha beengedlek, akkor nem tépsz szét? – kérdi okosan a kismalac.
– Akkor nem. Picit melegszem, utána megyek a dolgomra.
– Nem hiszek neked, farkas koma! Melegszel? Hisz messzeföldön híres a bundád: nemcsak a hidegtől, de a melegtől, esőtől és a széltől is véd.
– Az ördög vinné ezt a bundát! – ordít fel dühösen a farkas.
Mintha a végrendeletét ordítaná.
Bumm!
A vadász a hátára dobja a farkast, és tényleg méltán híres messzeföldön ez a bunda: nemcsak a hidegtől, de a melegtől, esőtől és a széltől is véd – gondolja magában.
A malacka a hintaszékbe ül, kockás plédecskéjével betakarja magát, a kandallóban lobogó tűzbe réved. A farkason töpreng. Nem volt valami nagy ész szegény, de azért sajnálom. Eszébe jut valami, levesz a polcról egy Petőfi-kötetet: A farkasok dala. Olvasni kezdi.

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!

Korrekt – csóválja fejét a kismalac, és együttérzően a messzeföldön híres bunda (néhai) gazdájára gondol. Megborzong. Mit ér az olyan szabadság, amiben éhezni, fázni kell? Nevezhető-e életnek a házikó és a kockás pléd nélküli létezés?
Talán jobb is így szegénynek – kortyol egyet a borból.