A D-blokk 3. szintjén születtem, abban az évben 41.-ként, tehát a D-341 nevet kaptam. Dolgozó vagyok. A szüleimet nem ismerem, az üzemi óvóhelyen cseperedtem fel – mint mindenki más. Az óvóhelyen a méhhéérési ütemterv pontosan szabályzott, végrehajtása pedánsan szervezett.

Minden reggel 6.00-kor ébresztő, 6.45-ig tisztálkodás, utána a közös „Isten óvja a királynőt!” ima elmondása. 7.00-től a reggeli fejadag elfogyasztása. Délelőtt játékos tanulás, repülési alapismeretek, vödörcipelés-játék, munkaverseny-verseny, a pihenőben felolvasás az élmunkás méhpéldaképekről, méhinduló-éneklés, méhmenetelés, alakzatba rendezősésesdi – egyszóval csupa pompás méhmóka. 12.00-kor az ebédfejadag elfogyasztása, majd csendespihenő: alakzatban, csendben, vezényszóra mozdulatlanul levés. A pihenő után tantermi foglalkozások: a mézkészítés alapjai, mézfajták, kaptárkompatibilitás, szállítási alapismeretek, vödörológia, nektárfajok, de ami a legfontosabb, állampolgári ismeretek, azaz: a méhdolgozó jogai és kötelességei. Ezt mindenkinek kívülről kell fújnia az óvodástól a törzsgárdatagokig.

A DOLGOZÓ KÖTELES

• minden reggel 6.00-kor józan, munkaképes állapotban a lakókonténeréhez tartozó blokkfelügyelőségen munkára jelentkezni
• az ügyeletes blokkfelügyelő utasításainak megfelelően munkát végezni addig, amíg az a munkanapot befejezettnek nem nyilvánítja
• a munkát a képességeinek megfelelő maximális intenzitással végezni
• a begyűjtött nektárt hiány nélkül beszolgáltatni
• a rábízott köztulajdont (vödör, lapát, munkaruha) épségét megóvni
• a munkája közben szerzett, a kaptárt érintő információkról (veszélyes állatok, időjárási jelenségek, aktuális pollenhelyzet) a blokkfelügyelőnek jelentést tenni
• a más dolgozók által elkövetett esetleges szabálysértéseket, méhidegen megnyilvánulásokat haladéktalanul jelenteni

A DOLGOZÓNAK JOGÁBAN ÁLL

• minden reggel 6.00-kor józan, munkaképes állapotban a lakókonténeréhez tartozó blokkfelügyelőségen munkára jelentkezni
• az ügyeletes blokkfelügyelő utasításainak megfelelően munkát végezni addig, amíg az a munkanapot befejezettnek nem nyilvánítja
• a munkát a képességeinek megfelelő maximális intenzitással végezni
• a begyűjtött nektárt hiány nélkül beszolgáltatni
• a rábízott köztulajdont (vödör, lapát, munkaruha) épségét megóvni
• a munkája közben szerzett, a kaptárt érintő információkról (veszélyes állatok, időjárási jelenségek, aktuális pollenhelyzet) a blokkfelügyelőnek jelentést tenni
• a más dolgozók által elkövetett esetleges szabálysértéseket, méhidegen megnyilvánulásokat haladéktalanul jelenteni

A foglalkozások után a vacsorafejadag elfogyasztása, tisztálkodás, a közös „Isten óvja a királynőt!” ima elmondása, és 22.00-kor takarodó. Reggel 6.00-kor ébresztő, és ez így tovább minden reggel, amíg az óvóbizottság munkaképessé nem nyilvánít. Megkapom a munkakönyvem, a blokkfelügyelőség kiutal egy lakókonténert, és kezdődhet a munka. A méhélet, jó élet. Persze vannak itt is elégedetlenkedők (őket jelentem a blokkfelügyelőnek), szerintük disznóság, hogy a heréknek nem kell dolgozniuk, mégis luxusban élnek, és egész álló nap csak a királynővel (Isten óvja!) henteregnek. Pedig mi lehet annál szebb, mint amikor a D-blokk négyezer dolgozója reggel munkára jelentkezik? Szeretem ezeket a reggeleket, ahogy a 24 ezer láb egyszerre dobban, nyolcezer vödör koppan, a fekete csáperdőt, ahogy a 16 ezer szárny 6.00-kor felzizzen, és munkába áll. Szeretem a nektárszállító futószalagok zümmögését, a pollenprések fújtatását, a kaptárszellőztetés zúgását, és ami legjobb: nekünk van a legszebb munkaruhánk. Ha láttak már cserebogár- vagy vakondmunkaruhát, tudják, mire gondolok. Szeretem azt is, hogy nem kell gondolkoznom, mert a blokkfelügyelő leveszi a vállamról ezt a terhet. Higgyenek nekem, a méhélet jó élet! Ha megbetegszünk, természetesen nem kell dolgoznunk. Jelentjük reggel a blokkfelügyelőnek, aki a beteg méheket az M-blokkba irányítja, ahol meggyógyítják őket. Picit furcsa, de onnan még senki sem jött vissza, mert utána másik blokkokban kaptak beosztást, végül is ez mindegy, hiszen, mi egy nagy család vagyunk. Ezt a királynő főheréje is elmondta az évértékelő beszédén.

– Kedves Honfi- és Munkatársaim! Először is engedjék meg, hogy gratuláljak! A Bel-Kaptár Zrt. (BEKAP) az idei évet rekordmennyiségű munkaórával zárta (taps). Megszilárdítottuk helyzetünket a völgyháti akácosban (taps), a meder menti ártérben (viharos taps), és új pozíciókat szereztünk a kocsányos tölgyesben (ütemes taps). A mézfeldolgozás hatékonyságát növeltük (ováció), új piaci pozíciókat nyitottunk (hurrázás). Ezzel párhuzamosan az A-B és D-blokkok népessége meredeken, a C-blokké kismértékben növekedett (a herék juhézva összepacsiznak). Összességében a méztermelésünk 21%-kal nőtt, de a költségracionalizálási és marketing munkák hatékonyabbá tétele következtében az adózás utáni árbevételünk 37%-kal nőtt.
A kaptárt őrjöngő ováció és tapsorkán zengeti, a dolgozók ünnepelnek, a herék teli szájjal nevetnek, az enyhén ittas királynő vihog, mert két élénk here babrálja.
– Köszönöm, köszönöm! – folytatja a főhere. – A siker közös, mi egy nagy család vagyunk – és néhány könnycseppet morzsol el a szeme sarkában.
Megható pillanat, néhány ezren vele szipognak.
– A fent nevezett eredmények tükrében az idén rekord osztalékot fizetünk. A 37% 10%-kából tartalékot képzünk, 26%-át a királynőre és munkakörnyezetére költjük, 1%-át a dolgozók között osztjuk szét.

A kaptár állva tapsol, a blokkfelügyelők a dolgozókkal ölelkeznek, a herék pezsgővel koccintanak, a részeg királynő sóhajtozik, mert egy munkamániás here használja. Jó lett volna, ha abból az 1%-ból nekem is jut, de osztalékot csak az a dolgozó kaphat, akinek abban az éveben nem volt fegyelmi vétsége. Sajnos egyszer egy gyurgyalag-támadásban elvesztettem az egyik vödrömet. Ugyan a béremből levonták, de így is felkerült a fegyelmi kartonomra – nem baj, jövőre jobban vigyázok. Szép, de nehéz a méhélet.

Néha ugyan jól esne pár nap szabadság, de ezt nem engedhetjük meg magunknak, hiszen akkor csökkenne a termelékenység, és a munkaóra-versenyben is lemaradnánk. Meg néha jó lenne csak úgy leülni a barátaimmal (D-213 és D-402), és nektárt szürcsölgetve beszélgetni, de hát a termelékenység meg a verseny. Basszus, még sosem énekeltem! Mi lehet az akácoson túl? Este lefekvés után átmegyek a 213 sz. konténerhez, áthívom D-402-t is. Látom, a szomszédok serényen jegyzetelnek, reggel majd jelentik a blokkfelügyelő kartársnak. Már nem érdekel. Reggel 6.00-kor D-402 kelt, átmegyünk a 213-as konténerhez, reggelizünk, röhögcsélünk. Hamarosan megjelenik DB-181, blokkfelügyelő (alias Blokkfej). Nem hisz a szemének.

– Mi folyik itt?!
– Szalonnasütés.
– Mennyi az idő?
– 7.02.
– Ez kihágás.
– Az.
Blokkfej hápog, ilyen helyzetekre nincs felkészítve.
– De hát, 7.02 van! – próbálkozik.
– A legjobb idő szalonnasütésre. Tartson velünk, blokkfelügyelő szaktárs!
– Ezt fel fogom vezetni a fegyelmi kartonukra!
– Magunk sem tennénk másként.
– Egyhetes félfejadag-megvonás!
– Tegye a kötelességét.
– De hát, miféle méhek maguk? – próbál a lelkünkre hatni.
– Nem tudjuk – feleljük őszintén a szalonnazsírt csöpögtetve.

Blokkfej elrohan, hogy jelentési kötelezettségének eleget tegyen. Végzünk a szalonnasütéssel, lehugyozzuk a tüzet, és távozunk. Csodálatos helyek vannak az akácoson túl. Végül egy visszafogott polgári eleganciával berendezett, kellemes, mohatapétás sziklaodúban verünk tanyát. Jól élünk. Egy szép napon megjelenik D-106 és D-156, majd D-262 és A-023 is. Kérdjük, mi újság a BEKAP-nál. Állítólag zuhan a termelékenység, inog a pozíciójuk a völgyháti akácosban, sőt piacokat is vesztettek. Aztán jönnek még páran, és egy szép napon DB-181 is leszáll. Mekkora arc! – kiderül, mézlepárló művész, sasliksütő fenomén, ráadásul remekül gitározik.