Csak egy villanás, ahogy a piciny élet ellobban. A sármány figyelhetett volna jobban is, ám a hiúz akkor éhen marad. Az égi rendben jól megférnek a figyelmesek a figyelmetlenekkel. A vér íze épp csak szétárad szájában, a vékony csontok épp csak ropognak. Az őzgerinc, amit igazán szeret. Nem tudni, magáért vagy a vadászat öröméért. A les, a rövid vágta, ahogy maga alá gyűri, elharapja a torkát, a szájába ömlő vér mámora, miközben érzi, egy lélek otthonába tér. Már el is felejtette a kis madarat, melyet az erdő ajándékozott neki, csak néhány sárga tollacska maradt, pár csepp vér… és az érzés: hála.