Szimba épp egy erősen kirúzsozott, hisztérikusan sikoltozó nő fejét tépi le, Balu a bal 3. sor vérében fürdik, Leila, a csábítás istennője egy kuponjegyes könyvelő torkát vágja el, a hiénák egy nyugdíjas csoportot beleznek. Botrányos és semmiképp sem cirkuszba illő jelenetek a nézőtéren – hogyan jutottunk idáig?

„Csak tessék, csak tessék, gyönyörű nők, egzotikus fenevadak és Sámson, a világ legerősebb embere, világszám!”, recseg a megafon. Boldi, a púpos bohóc már oda se figyel, ezerszer elharsogta, mint egy tudós papagáj hajtogatja: „A beszélő ponty, a repülő Pirellik és Rinaldo, a vak késdobáló, csak itt, csak önöknek!”. Mit keres itt? Enni kap, van hol aludnia – és ez nem kevés. „Dr. Gráf és a törpéi, a legóriásabb kígyó és Leila, a csábítás istennője, Boldi, a púpos bohóc, világszenzáció!”

Kőnig, a cirkuszigazgató rigorózus ember, de a fenevadakkal másként nem is menne: Balu, a barnamedve, Kán, a maláj tigris, Szimba és háreme, az öt oroszlán, Kacagék, a világ egyetlen cirkuszi hiénatársulata, Tromba, az elefánt, a páviáncsapat, fókák, lovak, aligátorok, no meg uszkárék. Az emberekkel se könnyű. Rendnek kell lennie, a rendért Hermann úr, a porondmester, Hans, a ketrecfelügyelő és Konrád, az oroszlánidomár felel. A rendet mégsem pusztán a nyers erő tartja fenn, hanem Kőnig ígérete: ha összegyűlik a pénz, megveszik azt a lakatlan szigetet, ahol végre mindegyikük boldogan és szabadon élhet. A monotonitás és az összezártság fojtogató, néha előfordulnak rendetlenségek: Leila, a csábítás istennője megszökik egy pilótával, de Hermann úr és Konrád visszahozza. Egyszer Morzsa, Dr. Gráf egyik törpéje iszik lúgot, de túléli, rendbejön – aztán minden megy tovább. Az időnként előforduló szabálytalanságok ellenére kijelenthetjük, a Kőnig cirkuszban szépen fial a rend – gyűlik a pénz.

„Min csúsznak el, Kőnig bukik le? Megveszi a szigetet, de csak a nagy mellű kasszírnőt vinné? Valaki belehal Hermann úr fenyítésébe? Az újszülött hiénákkal kereskednek?” Csalódást kell hogy okozzak. Nem történik semmi. Itt soha nem történik semmi. Pusztán az évek óta lefojtott frusztráció szakítja szét a gátakat, mert az, ami van, már elviselhetetlen, annál már az akármi más is csak jobb lehet – az érte fizetendő árra való tekintet nélkül. „Valami csak kiváltja... egy gyerek meghúzza Szimba farkát, vagy eltalálja Balut egy drazsé.” Megmondtam, nem történik semmi... illetve egy apróság mégis.

Épp Boldi, a púpos bohóc szórakoztatja a gyerekeket, egyszer csak, mintha lefagyna, váratlanul megáll. Ott áll mozdulatlanul, szegény, a porond közepén a reflektorok fényében egyedül, nem csinál semmit, csak áll. A közönség azt hiszi, ez is tréfa része, hát nevetnek mind. Áll csendben, az idő telik, egyre jobban nevetnek, minél jobban görbül lefelé a bohóc szája, a csalókán mókásra festett arc annál vidámabbnak tűnik. A nevetésvihar mint a száraz bozóttűz terjed tovább, mire az első fekete könnycseppek végigszánkáznak Boldi arcán, már mindenki a nevetéstől fetrengve visít. 

„A fattyú!.. grrr”, hörög utolsót Hermann úr, mivel Rinaldo a stilettójával szíven szúrja, és sötét tekintettel Morzsára néz. A törpe komor arccal nyitja ki a páviánok ketrecét, a páviánok az összes többiét. Konrád ostorral kiüti az egyik támadó uszkár szemét, de Tromba fellöki, és kitapossa a belét. Hans menekül, de Kán és egy  aligátor egyszerre kapja el, és tépi ketté. A lovak a manézsra rugdossák a nézőket, ahol a fókák kiharapják a szemüket, vagy a repülő Pirellik verik agyon őket botokkal. Sámson, a világ legerősebb embere a porondra ront, szétmorzsol két porondfelügyelőt meg egy vak idegenvezetőt, de aztán ő is bömbölni kezd, és leroskad a zokogó Boldi mellé. A hiénák csapatban vadásznak, és a nézőket cafatokra tépik szét. A páviánok a zenekart támadják, kitépik a karmester kezét. Leila férfiakra vadászik, visongva kacag, miközben a torkukat vágja el, végül szívtépő zokogással lerogy Boldi elé. A vérvörös Leila-könnyek a fekete bohóckönnyekkel keveredve démoni szépségben hullanak a véráztatta manézs padlója felé. Dr. Gráf csákánnyal a kezében osztja a halált, de térdre rogy: nem bír ölni már – zokogva Leila ruhájába rejti szemét. Rinaldo elhajítja Hermann úr levágott fejét, arcát a kezébe temetve sír.
Kőnig igazgató menti a menthetőt, sietve lenyel tíz gyémántot, és a bőrét mentené. Szimba háreme állja útját, elevenen nyúzzák meg, a hasát felszakítják, és kitépik a belét.

Egyszer minden elsírni való könny elfogy, minden sírás véget ér. Először Boldi hagyja abba, aztán szép lassan mindenki, a manézsra csend borul. Az állatok a porond köré gyűlnek. Morzsa Kőnig igazgatóhoz lép, felvesz egy véres fűrészporos bélnyákban úszó gyémántot. Ráköp, megdörzsöli, hunyorogva a fény felé tartja:
– Mi hír a szigetről, eladó még?