Csak egy villanás, ahogy a piciny élet ellobban. A sármány figyelhetett volna jobban is, ám a hiúz akkor éhen marad. Az égi rendben jól megférnek a figyelmesek a figyelmetlenekkel. A vér íze épp csak szétárad szájában, a vékony csontok épp csak ropognak. Az őzgerinc, amit igazán szeret. Nem tudni,…

A hiúz a völgy fölé magasodó szirt csúcsán áll. A süvítő szélben, vágott szemeit összehúzva hunyorog, az alant elterülő végtelen erdőt figyeli. Látja, ahogy valahol a nagy tavakon túlról már a tél közelít.