Üdvözöl a Pokol Tours! – hirdeti a felirat a bejárat felett. Belépek. Bent pasztell színek, mosolygós hölgyek, semmi démoni.
– Jó napot, a szolgáltatásukról szeretnék érdeklődni.
– Foglaljon helyet, Tiffany vagyok – mosolyog kedvesen a szőke hölgy.
– A pokoljárás szolgáltatásunkat nemrég indítottuk, óriási az érdeklődés. A megnevezés csalóka, mi valójában a Mennyország egyik leányvállalata vagyunk, és a szolgáltatás a prevenciót szolgálja. Reményeink szerint az utasaink, miután szembesülnek vele, tetteikért milyen borzalmas árat kell fizessenek, visszariadnak azok elkövetésétől, és a továbbiakban erényes életet élnek, melynek jutalma természetesen a Mennyország. Maga az út háromnapos, all inclusive ellátással, ami itt konkrétan az ellátás hiányát jelenti. A három nap alatt a vendégeket szakavatott ördögi idegenvezetők kalauzolják végig a pokol hét szintjén. Az utazás feltétele a kipróbálás: egy részlegen kötelező minimum félórát elítéltként eltölteni. Nos? – kérdi angyali mosollyal.

– Izgalmasan hangzik, benne vagyok! Azt a félórát ki lehet bírni – gondolom magamban.
– Nagyszerű, még ellenőrizzük az adatbázisban, ha eddigi életével már megváltotta a jegyet a pokolba, a prevenció okafogyottá vált – búgja angyali mosolyával.
Ha jobban megnézem, van valami vérfagyasztó a mosolyában. Lehet, hogy hagyni kéne a fenébe.
– Meg is vagyunk, a minősítése háromkeresztes. Jó hírem van: ön az elkárhozás határán áll! – mondja őszinte megkönnyebbüléssel.
Egy hideg verejtékcsepp kúszik végig a gerincemen. Aláírom a szerződést. A véremmel. Micsoda marhaság.
– Ne izguljon, jó kezekben van, ez csak játék! – és kacag.
Mintha egy jeges kéz szorítaná a tarkómat.

Indulás a buszpályaudvarról: megkönnyebbülök. Mindenféle zagyvaságok jutnak az eszembe, marhavagon, erőltetett menet, de semmi. Még welcome drink is van, Tiffany barátságosan rám mosolyog. Kérek még egyet. Elindulunk, kényelmes ez a panorámabusz, picit el is szundikálok. Valami bányaszerűségnél ébredek. Kedves angyalok sorakoztatnak, indulunk, a tárnakapu fölött felirat: Pokol, a belépés saját felelősségre sem ajánlott! Milyen vicces, ez már az ijesztgetés része. Belépünk a bányaliftbe, hangos kattanással indul a mélybe. Sokáig tart az út. Túl sokáig. Vágni lehet a csendet. Hangos kattanással megáll, a rács nyikorogva elhúzódik. Félhomály, ha nem égne a vörös neonfelirat: „Isten hozta a pokolban!”, szinte semmit se látnánk. Idáig nem vészes, tetszik a dizájn. Hol lehetnek az ördögök? Csatt! Felkapcsolják a reflektorokat. Elvakít a fény. A hasadékokból szőrös vörös és fekete ördögök sorjáznak elő, kezükben korbács vagy dorong. Jó a show, elsőre picit megijedtem.
– Barmok, vetkőzni! – üvölti el magát egy különösen rusnya pofájú. – Ne kelljen kétszer mondanom!
Van benne valami fenyegető, végül is ez a pokol... de mi ez a vetkőzés, biztos valami rabruhát kapunk. Gondolom, ez is a tour része, alsónadrágra vetkőzöm.
– Teljesen barmok! Mindent levenni!
Ez azért túlzás, az egyik utastárs szóvá is teszi. Dermesztő! – a rusnyapofa megüti. Nem is egyszer. Aha, értem már, ez is a játék része, biztos valami beépített ember. Jól játszik. Végül levetkőzöm.
– Belzebub felügyelő vagyok, nektek: Uram! Ez itt a pokol, azért vagytok itt, hogy elvegyem a kedveteket az elkárhozástól. Szeretem a munkámat! – harsányan nevet. Ti most persze azt hiszitek, ez a show része. Nagyobbat nem is tévedhetnétek.
– Elegem van ebből a szarságból, haza akarok menni! Most! – vág szavába az ideges belgyógyász.
Két fekete ördög azonnal lefogja.
– Egyes szabály – ordít Belzebub –, senki nem szólalhat meg az engedélyem nélkül! – és végigver az öntudatos belgyógyászon.
– Kettes szabály: ha kérdezek, ti válaszoltok – és megint végigver rajta. – Ha nem válaszoltok – üt. – Ha nem az igazat mondjátok – megint üt.
– Hármas szabály: bármit mondok, azonnal megcsináljátok! Ha nem csináljátok – megüti. – Ha nem azonnal – végigver rajta.
– Megértetted? – kérdi az ügyvédet, aki sokkos állapotban remeg.
Végigver rajta.
– Kérdeztem valamit! – üvölti az arcába.
– Meg... – rebegi halkan.
– Meg, mi?! – üt.
– Meg, Uram!
– Itt nincsenek jogaitok. Felejtsétek el az utazási irodás szöveget! Bevettétek, hogy lehettetek ekkora hülyék?! Utazgatunk, nézelődünk, borzongunk, mint egy afrikai szafarin? Ha már Afrika, ti ott, vadászka meg fegyvernepperke, gyertek csak elő! Oroszlánra, elefántra lövöldözünk, kalasnyikovval kereskedünk? Ejnye, nem szép dolog ez, barátocskáim. Vigyétek őket!
És viszik... hamarosan velőtrázó sikolyaik visszhangzanak a térben.
– És ez csak az előtér – mondja vészjósló nyugalommal.
Sorakoztatnak, záporoznak az ütések. Profik. Útnak indulunk.
– Ez itt az 1. részleg: tolvajok, piti bűnözők, pedagógusok.
Jókedvű ördögök csigákon nyújtanak embereket. Épp ordításvetélkedőt rendeznek, kinek az áldozata ordít hangosabban. Ez még csak bemelegítés. Elhatározom, jó útra térek. Nicsak, ismerős arcok a tanári karból. Milyen tehetségesek! Jól áll Bélánénak a spanyol csizma.
– Van kedve valakinek beszállni? – kérdi laza huncutsággal.
– Nincs, Uram! – kiáltjuk.
– Nem baj, ezt itt hagyjuk – mutat a sápadt kárügyintézőre.
Továbbmegyünk.
– Ez itt a 2. részleg: rablók, erőszaktevők, tornatanárok.
Tüskék a köröm alá, csonttörés, érzéstelenítés nélküli gyökérkezelés, lobotómia. Páran a turistákból maradnak.
– Ez a 3. részleg: állatkínzók, pedofilok, ügyvédek.
Egy hatalmas forróvizes üstben jókedvű ördögök kavargatják őket, időnként bele is kakilnak. Büdös van, és nagy a zaj. Páran az újak közül is csobbannak.
– A 4. részleg: politikusok, sikkasztók, nőgyógyászok.
Jókedvű ördögök pitbullokkal tépetik szét, utána vidám varrónőördögök hatalmas öltésekkel összevarrják őket, és kezdődik elölről. Dr. Harács, nyomában a pitbullokkal már fut is. Szerintem nem elég gyors.
– 5. részleg: bankárok, brókerek, uzsorások.
Jókedvű ördögök folyékony, izzó arannyal égetik ki a szemüket, fülüket, meg ami mellé megy. Utána nitrogénfürdő, és kezdődik minden elölről. A fülbe ólomöntés a pihenő.
– Na, jól bírod a meleget? – kacsint a rosszkedvű bankárra.
A kérdés költői.
– 6. részleg: vallási fanatikusok, tévéprédikátorok, dzsihadisták.
Jókedvű ördögök szegelnek, detonátorokat kötnek be: keresztre feszítés, korbácsolás, robbantás, esetleg kombinálva.
– Az ebédszünetben megengedjük nekik, hogy egymást kínozzák, az ám a móka! – kacsint Belzebub.
Hopp, az érsek úr... hogy szerinte tévedés, ő csak szakmai útra jött... szerintük nem. Vidám kopácsolás.
– Íme, az utolsó, a 7. részleg: gyilkosok, tömeggyilkosok, inkvizítorok.
Jókedvű ördögök tüzes vassal égetik a bőrükbe áldozataik nevét. Ha végeztek, letörlik, és kezdődik minden elölről. Nicsak, ott Mengelét műtik – pedig nem is beteg szegény. Dzsugasvili, Néró, Timur Lenk ordítanak, hogy jó útra tértek. Sajnos nem hallják őket, fülvédővel dolgoznak, másként nem is lehetne bírni a ricsajt. A csoport maradéka itt ragad.
Egyedül maradtam. Rám néz. Nem örülök neki. Örül neki.
– Na, gyere csak, jómadár, beszédem van veled!
Leülünk. Démoni a vigyora. A részlegekből hörgés, üvöltés és sikolyok áradnak, az égő bőr sercegése keveredik a pitbullvonítással, csontok reccsennek.
– Te csak egy hülye vagy, sőt tudom, már jó útra tértél – kacag.
Azt hiszem, ezt nevezik fekete humornak.
– A félórát ki kell töltened. Ma nagylelkű hangulatban vagyok. Választhatsz.
– A 7. részleget választom.
Már visznek is. Gondterhelt ördögök keresnek a kompjúterben, de nem találnak áldozatneveket. Fenyegetőznek, „még találkozunk”, szarok rájuk, már jó útra tértem. Az előcsarnokba visznek, megint együtt a kiránduló csapat. Kissé megviseltek, néhányan megőrültek.
– Beszartatok, mi?
Bólogatunk.
– Viszontlátásra! – vigyorog Belzebub. Az ördögök röhögnek.
Csípem a humorát.

A kijáratnál angyalok várnak: „Köszönjük, hogy minket választottak!” Tiffany mosolyog. Kérdi, mi újság? Mondom, jó útra tértem. Örül. Elkérem a telefonszámát. Kacsint – megadja.