A hajléktalankérdés végső megoldása

2018. október 28. - tizmedve

hajlektalan.jpgKözterületeink ostrom alatt állnak. Önmagukból kivetkőzött, dölyfös hajléktalanok használják társadalomellenes életvitelük fenntartására és a békés polgárok provokálására. Közterületeink – melyeket atyáink vérükkel óvtak – segítségért kiáltanak. Jó hírem van, a végső megoldás megszületett: egy komplex segítő-átnevelő rendszer, melyben az életvitelszerű közterület-használó (ÉLVEKÖZHALÓ) végül belátja tettének társadalomellenes mivoltát, megbánja azt, majd az erre a megbánásra alapozott átképzés során a társadalomért tenni akaró és képes, felelős polgárként születik újjá – és hagyja el a tábor területét.

Az átnevelő munka sikerének záloga a lebukás elkerülhetetlenségébe vetett hit megalapozása. Az ÉLVEKÖZHALÓ-életmód motorja az az illúzió, hogy mindig akad egy szabad pad vagy egy komfortos üreg, ahol lebukás nélkül meghúzhatom magam. Az átnevelő munka sikerének legfőbb kovácsa eme illúzió felszámolása, illetve az önkényes közterület-használat megkezdése és a begyűjtés közötti időintervallum szűkítése. Ez egyszerűbb, mint gondolnák, nem kell hozzá más, mint:

  • kapualjak, parkok, hidak, erdők bekamerázása, éjjellátó- és hőkamerákkal történő felszerelése
  • helikopteres és drónos ÉLVEKÖZHALÓ-megfigyelő századok felállítása
  • közterületi vizelet- és ürülékdetektorok felszerelése
  • nyugdíjasokból és testnevelőtanárokból álló önkéntes portyázó figyelőalakulatok szervezése
  • ÉLVEKÖZHALÓ-kereső kutyák kiképzése
  • az ÉLVEKÖZHALÓ-k közé beépülő „téglák” beépítése
  • az önkéntes bejelentők bónuszpontrendszerének kialakítása
  • ÉLVEKÖZHALÓ-k megcsippesítése: az első tettenérés után a tarkóba épített GPS-jeladó behelyezése
  • a tetten ért ÉLVEKÖZHALÓ-k begyűjtését végző páncélautók beszerzése
  • deresbarát jogi környezet kialakítása

A minőségi begyűjtő munka az életvitelszerű közterület-használat magabiztos detektálásán alapul. Legjobb, ha erre speciálisan képzett pszichológusokat vagy ördögűzőket alkalmazunk, bár nem árt, ha a bűncselekményszerű közterület-használatra utaló jelekkel mindannyian tisztában vagyunk.

AZ ÉLETVITEL- ÉS BŰNCSELEKMÉNYSZERŰ KÖZTERÜLET-HASZNÁLATRA UTALÓ JELEK

  • célt nem feltételező közterületen történő ücsörgés
  • közterületi heverészés, vagy pláne alvásbűnözés
  • kéregetésszerű sapkahasználat
  • a rendszeres tisztálkodás szabotálására utaló markáns szagzás
  • közterületi piknik, dohányzás és italozás
  • méretekben nagyvonalú, eklektikus jellegű, közundort keltő ruhadarabok kihívó viselése
  • lakcím- és bankkártya hiánya
  • 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap meg nem léte
  • barátságtalan hozzáállás, goromba tekintet
  • a közterület használatának jogcímére vonatkozó kérdésre adott kitérő válasz
  • beépített GPS-jeladó megléte

Amennyiben a közterület-használati bűncselekmény gyanúja megalapozott, úgy az ÉLVEKÖZHALÓ-k a begyűjtést követően az átnevelő tábor karanténjába kerülnek. Itt a velkám kényszerfürdetés után hajukat, szakállukat lenyírják, fertőtlenítik és tetvetlenítik őket, a betegségteszteket (AIDS, TBC, flekktífusz és tsai.) lefuttatják. Az addikcióiktól pikk-pakk megszabadítják őket, a meg nem keresztelteket természetesen megkeresztelik. Az új nevüket csak a szabadulásukkor kapják meg, a táborban a nyilvántartási számukon szerepelnek. A régi irataik, a ruháik és a fényképeik elégetésre kerülnek.

A hathetes karantén letelte utáni időszak az átnevelő munka dandára. Ez egyéntől függően 1-7 év, mint arra már utaltam az ÉLVEKÖZHALÓ-k közismerten makacs, erősen antiszociális beállítottságú egyedek, akik legkevésbé sem hajlamosak tetteik következményeivel szembenézni, és semmi sincs, amit annyira ne szeretnének, mint jó útra térni. Türelemmel és határozottsággal kell őket ezen a nehéz szakaszon átsegítenünk. A deressel és a kikötözéssel különösen óvatosan bánjunk, mivel a túlzásba vitt használatukkal ellentétes hatást válthatunk ki, és még konokabbá tesszük a megtisztulásra kijelölt lelket. Nagyon fontos leszögezni, bár időnként előfordulhatnak sajnálatos esetek, de az átnevelő tábornak semmiképp sem célja az ÉLVEKÖZHALÓ-k megsemmisítése!

A megmaradt, immáron megtisztult bűnelkövetők a tudásszintfelmérők után képzést választanak. Itt nagyon fontos az önkéntesség, hogy a döntést a sajátjuknak érezzék, illetve a képességeiknek és vágyaiknak legmegfelelőbb állásokat válasszák. Az átnevelő táborokban az átképzés a hiányszakmákra történik, így lesznek a ÉLVEKÖZHALÓ-ból pincérek, szakácsok, tanárok, takarítónők, orvosok és hidegburkolók. Íme, a nemzeti alkímia, a társadalmi fekália arannyá alakítása! Talán nem is sejti, hogy a szívátültetését végző szimpatikus professzor néhány éve még a vizeletében fetrengő életvitelszerű közterület-használóként került begyűjtésre, vagy Erzsike néni, a 8/b tündéri osztályfőnöknőjének otthona éveken át egy csatorna volt, hogy a szarvasgombás vajjal grillezett fogasfilét készítő séf egykor sünpörköltöt készített a trafóház alatti üregben. Példájukból merítsünk erőt, és ne hagyjuk, hogy a javíthatatlan visszaeső bűnelkövetők, vagy pláne az emberi jogokkal pallosként hadonászó agresszív kisebbségek megtörjék lelkünkben az emberi jóságba és fejlődésbe vetett hitet.