Kenyérrel megdobni – nem elég!

2018. április 01. - tizmedve

Ha megdobnak kővel – ne öld meg semmiképp! –, dobd vissza kenyérrel. Micsoda ékes példája ez a bűneitől immár megváltott emberiség erkölcsi fejlődésének! Ha belegondolunk, csak néhány ezer évre volt szükség, hogy az ószövetségi szemet szemért elvétől idáig eljussunk. Szívünket büszkeség tölti el, látván, az önnön megjobbításán fáradhatatlanul munkálkodó emberiség, hogyan hódítja meg az addig elérhetetlennek tűnő morális csúcsokat.

Az eddig elért eredmények és a jogos büszkeség azonban nem szabad, hogy elpuhítsanak bennünket, és csak heverésszünk a mi Megváltónk babérjain. Ideje számot adnunk, mit kezdtünk a krisztusi örökséggel, hogyan fejlesztettük tovább Jézus Urunk tanításait.

Ha az utcán fellöknek...

... álljunk fel, kérjünk elnézést. Kérdezzük meg, nem ütötte-e meg magát. Fejezzük ki őszinte sajnálatunkat, amiért elrontottuk a sétáját, ígérjük meg, többé nem fordul elő, és kárpótlásként adjuk neki ajándékba a pénztárcánkban található készpénzt és a buszjegyeket (ha tetszik neki, a tárcánkat is). Kívánjunk neki szép napot, balesetmentes közlekedést, mosolyogjunk, és az integetést tartsuk fenn a látómezőnkben tartózkodása végéig.
Amire ügyelnünk kell: A fellökés egy váratlan sokk, amit kísérhet az illetőt spontán valamilyen állathoz vagy agyagedényhez hasonlító indulatszóképzés. Időnként sajnos nem kizárt az illető megrúgása, fejének járdához ütögetése sem, bár ezek a keresztényi elveket való emberek számára kerülendőek.

Ha a villamoson a fülünkbe ordít egy telefonáló utastárs...

... illedelmesen várjuk meg, amíg a fontos beszélgetést befejezi. Türelmes, ám határozott érveléssel szereljük le a körülöttünk morgolodó, agresszív utastársak gáncsoskodását. Ne hagyjuk, hogy a járműből kidobják, az esetleges lincselést akadályozzuk meg. Ha végzett a beszélgetéssel, kérjünk elnézést. Ajándékozzuk neki a telefonunkat, a nálunk lévő készpénzt és a buszjegyeket. Leszállás előtt jelezzünk helyette, és törjünk neki utat az ajtóig.
Amire ügyelnünk kell: Első reflexként késztetést érzünk majd az agresszív hangforrás megszüntetésére, mind hardveres, mind tulajdonosi oldalról. A telefont soha ne üssük ki a kezéből! – de az illető járműről történő eltávolítása is kerülendő. Végveszély esetén gondoljunk Jézusra: vajon Ő az arcába fejelne-e? (A helyes válasz: nem.)

Ha ránk zárja az ajtót a buszvezető...

... próbáljunk meg életben maradni a következő megállóig, már csak a saját érdekünkben is. Ha életben maradtunk, menjünk előre, de ne zavarjuk meg a vezetésben, és más utasok odazárásában, csak alázatosan álljunk az ajtaja mellé. Csúsztassuk be a jegykiadóablakon át a készpénzt, a buszjegyeket és az óránkat, majd azonnal távozzunk, nehogy a vezető úgy érezze, ottléte egy megköszönésre vagy pláne hálálkodás-kicsikarásra irányuló jelenlét. Ha leszálltunk, írjuk fel a rendszámot, küldjünk róla dícsérőlevelet a BKK-nak.
Amire ügyelnünk kell: Ne feszegessük az ajtót, mert az el is romolhat. Türelmesen várjunk, amíg a vezető kinyitja nekünk. Ne ordítsunk vele, ne törjük rá az ajtót, ne köpjük le, és ne vágjuk hozzá az elemózsiás táskáját – már csak azért sem, mert a buszvezető megfelelő munkahelyi táplálkozása az utazás biztonsága szempontjából kiemelt jelentőséggel bír.

Ha a bömbölő autórádiójával beparkol az ablakunk alá...

... menjünk le hozzá, vigyünk neki energiaitalt és pár szem extasyt. Kérjünk elnézést. Kérdezzük meg, megengedi-e, hogy mi is hallgathassuk a zenéjét. Esetleg tisztelettudóan kérjük meg, hangosítsa fel, vagy ha azt nem is, legalább a basszust tekerje rá. Mossuk le az autóját, adjuk át a pénzünket, az óránkat, a telefonunkat és az arany nyakláncunkat. Ha igényli, elégítsük ki orálisan a jármű hátsó ülésén. Nyeljük le, kérjünk elnézést, halk kattanással zárjuk be a jármű ajtaját, és mosolyogva távozzunk.
Amire ügyelnünk kell: Ne tartsunk otthon téglát, mert ilyenkor erős a kísértés, hogy azt küldjük le az extasy helyett. Ne rúgjuk le a tükrét, illetve őt magát se, az autórádiót jégcsákánnyal ne verjük szét, ám ha mindenképp választanunk kell, inkább ezekből bármit, mintsem a Molotov-koktélt.

Ha festékszóróval nonfiguratív elemeket fest a házunk falára...

... menjünk ki, kérjünk elnézést, dicsérjük a művészetét. Hazudjuk azt, már régóta nyomasztott minket ez a pasztellszínű nyárspolgári tisztaság, csak nem mertünk lépni, mert gyávák vagyunk. A falfirka befejezéséig maradjunk mellette, nehogy egy portyázó rendőrautó miatt atrocitások érjék szegényt. Ha az illető végzett, köszönjük meg neki, adjuk át a pénzt, a buszjegyeket, a telefont, és az arany nyakláncot. Invitáljuk a házba kezet mosni, ajánljuk fel a feleségünk vagy a lányunk szolgálatait kárpótlásképp.
Amire ügyelnünk kell: Az első gondolat, ami eszünkbe jut majd az a rengeteg munka, amivel a házat bevakoltuk és az a rengeteg pénz, amibe került – egyszóval ne törjük el a kezét, ne ássuk be nyakig a kertbe, ne hívjuk az albán maffiát, de ha már hívtuk, inkább rabszolgának adjuk el, mintsem szervdonorként.

Ha erőszakosan paplant vagy távcsövet akar eladni nekünk...

... kérjünk elnézést, és vegyük meg a teljes készletét. Ha marad még pénzünk azt adjuk neki, a buszjegyeket, a telefont és az arany nyakláncot is. A bankkártyára, mielőtt átadnánk, a PIN-kódot alkoholos filccel írjuk rá. Kérdezzük meg, nincsenek-e véltlenül a közelben a családtagjai, ha igen, velük is járjunk el hasonló módon. Tisztázzuk, van-e szállásuk, ha nincs, hívjuk meg őket magunkhoz, és kérjünk elnézést.
Amire ügyelnünk kell: A paplan nagyon kényes darab, ne dobjuk a sárba, a távcsőre vigyázzunk, akár a fején is széttörhet. A nepperrel ne bánjunk állat módjára – hisz valahol ő is csak ember –, ne köpjük le, az anyja foglalkozását illetően ne bocsátkozzunk feltételezésekbe, kutyánkat ne uszítsuk rá, közterület felügyeleti intézkedés alá ne vonassuk.

Ha az illető a liftben dohányzik...

... gyújtsunk rá mi is. Feszegessük le a „Dohányozni tilos!” táblát a lift faláról. Ha nemdohányzók vagyunk, tartsuk vissza a görcsös öklendezést, különben felesleges terhekkel sújtanánk szegényt. Dicsérjük az igényességet tükröző cigarettamárka-választását, öngyújtóját ámulva csodálljuk. A füstöt fújjuk az arcunkba, tenyerünket, hogy belehamuzhasson, tartsuk elé. Kérjünk elnézést, adjuk át a zsebeinkben fellelhető vagyontárgyakat és a kabátunkat (a cipőnket is, ha igényli), majd ne zavarjuk tovább, szálljunk ki, és a lépcsőn folytassuk utunkat fölfelé.
Amire ügyelnünk kell: Ne nyomjuk el a csikket az arcán, ne etessük meg vele az öngyújtóját, ne harapjunk ki egy darabot az arcából, és mindenképp ellenjavalt az ájultra verés.

Ha egy üszkös hajléktalan ül mellénk a buszon...

... kérdezzük meg, nem zavarja-e a szagunk. A választól függetlenül kérjünk elnézést. Hagyjuk, hogy a bolhák átugráljanak ránk, ezzel is tehermentesítjük szegényt. Batiszt zsebkendőnkkel itassuk fel a tályogjából szivárgó nedveket. Ne kérdezzük, van-e szállása (ez tapintatlanság), hívjuk meg hozzánk vendégségbe, míg egyenesbe nem jön. Útközben adjuk át minden értékünket, de a nadrág- és zakóátadás a hazaérkezésig ráér. Reintegrációs szempontból fontos, hogy a társas kapcsolatait ápolni tudja, ezért hívjuk meg a barátait is. Búcsúzóul még vegyük tele a hűtőt, és költözzünk el. Ellenőrizzük, hogy a slusszkulcs és a forgalmi nem maradt-e nálunk.
Amire ügyelnünk kell: Ne alázzuk meg feleslegesen, ne tegyünk fel neki költői kérdéseket, pláne nem ordítva. A buszból ne hajítsuk ki, se élve, se halva. Néha nagyon agresszívek, mi azonban ne essünk ebbe a csapdába, vagy ha beleestünk, próbáljunk ügyelni a testi épségére – soha semmilyen körülmények között ne öljük meg!

Nyilván nincs arra mód, és nem is célom, hogy a kor által oly bőkezűen biztosított összes „kődobálást” sorra vegyem. Erőfeszítésem, a fenti példákon keresztül, csak a tisztán ragyogó erkölcs mindennapokban megnyilvánuló ismétlődő szeretetmintájának bemutatására irányul. Remélem, az örökös önjobbításban megfáradt, hitükben megroggyant tömegek a példákból erőt merítve letépik magukról a csüggedés láncait, és a pusztító erővel terjedő világjóság elsöpri a sötétség erőit. Szembe kell néznünk vele: a krisztusi szeretet mára már nem elég – az emberiség erkölcsi megújulásáért felelősséget érző, hitében szilárd, rettenthetetlen embermilliók számára annak meghaladása kötelező!