Lázadás a Mennyországban

2018. február 26. - tizmedve

lazadas_a_mennyorszagban.jpgMinden az ambróziakompóttal kezdődik. Az a nap is pont olyannak indul, mint az összes többi a Mennyországban – az ebédig. Az angyalmenzán az angyalok szépen fegyelmezetten elfogyasztják ebédjüket, már csak az ambróziakompót van hátra.

A szabályos négyzet alakú, négyszemélyes, fehér abrosszal leterített asztaloknál a jóllakott angyalok fegyelmezetten várják, hogy a konyhásnéniangyal fehér szervírozó kocsijával az asztalukhoz érjen, és kedves mosollyal kiossza a 4, azaz négy darab kompótot. A türelem rózsát terem – hah-hah! –, már oda is ér a D-szektor 3-as asztalához. A D/3-as asztalnál időtlen idők óta, vagy akár mondhatnám úgy is, egy örökkévalóság óta ugyanaz a brancs székel: Béla angyal, Dezső angyal, Elemér angyal és Feri. Figyelmes olvasóim talán már fel is fedezték, hogy Feri neve mellé nem írtam titulust, és ez nem a véletlen műve. A helyzet megértéséhez el kell hogy időzzünk Ferenc angyal (ahogy a személyi igazolványában szerepel) bemutatásánál. Ferenc angyal pont ugyanolyan angyalként teljesít szolgálatot, mint az összes többi angyal a Mennyországban, ám furcsa jellemvonásai már az óvodában kiütköznek. Amíg az összes angyalpalánta szépen, angyali harmóniában, a napirendet betartva játszik, rajzol, énekel vagy alszik, addig a kis Ferike rohangálni próbál, nem egyszer ordítozik, néha ellopja a kisangyalok homokozólapátját, sőt időnként még verekedésre is vetemedik, de az aggodalomra mégsem ezek adja a legnagyobb okot: Ferike kérdez. Jesszus, isten, ne hagyj el – és még miket?! Talán álljon itt egy tipikusnak tekinthető párbeszéd Ferike és az óvónéniangyal között.

– Óvónéni, kérem, a tapírnak miért van akkora farka?
– Ferike, ezek földi dolgok, az angyalokat nem érdeklik.
– De engem érdekel, akkor én nem vagyok angyal?
– Az vagy Ferike, ha majd nagy leszel, nem fog érdekelni.
– De a tapírnak miért van akkora farka?
– Tudod, ott lenn a földi pokolban az állatok párzással szaporodnak, és a hímtapír megfelelő hosszúságú ivarszerve a biztos megtermékenyítést szolgálja – mondja kedves, angyali türelemmel az óvónéniangyal.
– Az emberek is párzással szaporodnak?
– Természetesen.
– Mekkora a hímember ivarszerve?
– Most már hagyjuk ezt, Ferike, játsszál inkább a hárfácskáddal! – negédeskedik a lassan angyali türelmét vesztő, ám még mindig kedves néniangyal.
– Mint egy lóé?
– Elég legyen! – csattan fel a se nem kedves, se nem türelmes óvónéni.
– És milyen színű?

Utána az unalomig ismert kotta: jelentés a vezető óvónőangyalnak, közös Ferike lelkére beszélés, angyalideák sulykolása, a pszichológusangyal abriktolása, angyalkör, ahol Ferikét körbeülik a többi kisangyalok, és elmondják erről a véleményüket. Talán ennyiből is látszik, Ferike már gyerekként is kilóg a sorból, tehát senkit sem lep meg, hogy ez felavatott angyalkorára sem változik számottevően. Szinte minden alkalmat megragad, hogy konfrontálódjon. Csak néhány példa: kék ágyneműt kért a fehér helyett! Még soha senki, megismétlem, soha senki nem aludt a Mennyországban kék (vagy a fehéren kívül bármilyen más színű) ágyneműben. Piros mackónadrágért rágja a raktárosangyal fülét. Gitáron játszana hárfa vagy orgona helyett. Egyszer (a Che Guevarás korszakában) szakállt növeszt, és azt csak Mihály arkangyal legsúlyosabb fenyegetéseinek hatására hajlandó levágni. Sőt, legutóbb már egy motorbiciklit követel a szállítási és robbanómotor szakág raktárvezető angyalától. Egy ideje már dacból nem használja az angyal titulusát sem, sőt a Ferencet is Ferire veszi. Térjünk hát vissza az ebédlőbe, ahol Feri személyiségének ismeretében megérthetjük a kibontakozó ambróziakompót-incidens drámaiságát.

– Á, jó napot, jó napot, íme a finom ambróziakompót! A legszebbet Béla angyalnak, a legfinomabbat Dezső angyalnak – kacsint –, a legillatosabbat Elemér angyalnak és a legnagyobbat Ferenc angyalnak. Jó étvágyat, négyangyalok! – hah-hah, kacag szirupos angyali vicceskedéssel.
A fehér márványpadlóhoz vert, ezer szilánkra robbanó fehér porcelán kompótos tál dörrenése puskalövésként szakítja szét a menza angyali harmóniáját, hogy az utána beálló fagyott csendben géppisztolysorozatként hassanak a Feri szájából pattogó szavak.
– Somlói-galuskát-kérek!
A konyhásnéniangyal idegesen a köténykéjét markolássza, kényszeredetten vigyorog, nem tudja, mit tegyen, végül segélykérően a pódiumon kompótozó Gábriel arkangyalra néz. Gábriel azonnal átlátja a helyzet súlyosságát, ezért megnyomja az asztala oldalán lévő piros tűzjelző gombot, mire az angyalok a begyakorlott módon, az evakuálási tervnek megfelelően rendezett sorokban, fegyelmezetten elhagyják az épületet. Gábriel fejével int az ajtónál strázsáló, fehér karszalagos fogdmegangyaloknak, akik kiemelik Ferit a sorból, és Gábriel irodájába vezetik. Sajnos az itt elhangzó párbeszédről nincsenek ismereteink, de ami biztos, Feri az arkangyali fejmosás után feldúltan távozik, és az esti, lefekvés előtti létszámellenőrzéskor már nem találják. Ilyen még soha semmikor, megismétlem, soha semmikor nem fordult elő a Mennyország történetében – tehát erre se szabályzatok, se begyakorolt cselekvési tervek, sőt még a kommunikációs segédletek sem állnak rendelkezésre. Gábriel, Mihály és Rafael arkangyalok válságstábot alakítanak, és reggelre kiizzadják a hivatalos álláspontot, határozatot hoznak, és azt a menza ajtajára ki is szögelik.

                             HATÁROZAT

A tegnapi nap folyamán Ferenc angyal (D-blokk, 217 sz. alatti lakos) megrongálta a köztulajdont képező 3216/54/XW leltári számú porcelán kompótos tálat. A kihallgatása során védekezésképpen előadta, már nagyon unta az ambróziakosztot. A lelkére beszélések és a protokoll szerint kötelezően végrehajtandó angyalterápiák nem vezettek eredményre, sőt kijelentette, hogy tettét nem bánta meg, illetve az ígérettevéstől, mely szerint a jövőre nézve tartózkodik hasonló cselekedetektől, elzárkózott. Az eredménytelen incidensfeldolgozás után a kiértékelt kameraadatok alapján bizonyosra vehető, hogy a fent nevezett személy az otthonába távozott. Ezek után maximális hangerőn az általa illegálisan birtokolt hírhedt Ramones zenekar 1977-es It's Alive c. koncertfelvételét hallgatta, ezt az 534/13/FG és az 535/13/FG számú panaszbejelentések is alátámasztották. Ezután a 7653/78/XP és a 7501/78/XV leltári számú térfigyelő kamerákat megrongálva ismeretlen helyre távozott. A felkutatására tett erőfeszítések nem vezettek eredményre, de az Angyalkapu-zsilipnél talált DNS-maradványokat elemezve valószínűsíthető, a földi világba távozott. Fent említett személyt bűnösnek találtam zendülés bűntettében és rongálás vétségében, melyekért főbüntetésként a Mennyországból kitaszíttatását elrendelem, a Ferenc angyal névtől megfosztom, a továbbiakban Sátán vagy Lucifer névvel hivatkozom rá. A közügyek gyakorlásától örök időkre eltiltom. A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Dátum, aláírások, angyalpecsét.

Az angyaltársadalmat mélyen megrázza az eset, mely precedens nélküli a Mennyország történetében. Biztosat senki sem tud Feri további történetéről, bár kósza pletykák azért terjednek, hogy a lenti világban Feri első útja egy parkolóba vezetett, ahol ellop egy motort, utána megismerkedik valami nővel, és olajra lépnek. Állítólag most Vegasban laknak, ahol egy hotel teljes felső szintjét bérelik. Nagy lábon élnek, mivel Feri nagypályás szerencsejátékos, és piszok szerencséje van, mivel örökké nyer.