Variációk halálra II.

2018. február 16. - tizmedve

Jó estét, róka úr, remélem, álmodom magát,
Mivel a baromfiudvar estére már bezárt.

Homokba dugtad a fejed, kedves strucc,
Máskor, ha oroszlánt látsz, jobb, ha futsz.

Régóta pörög ez a magasságmérő,
Ez a zuhanás nem véget nem érő.

A ráksejtszám a májban megszaladt picit,
A nyugdíjkorhatár el nem érés explicit.

Forgalmas egy csigának ez az autópálya,
Rám esteledik, mire átérek a túloldalára.

Brekk – két láb, felnézek, gólyában végződnek,
Jó volna most inkább sasnak lenni vagy őznek.

Ne búsulj, Zrínyi, a nehezén már túlvagy,
Elfutott, híre hamva sincs a vaddisznónak.

Szépen süt a nap, mondhatni, ragyog,
Milyen kár, hogy hóember vagyok.

Príma gombapörkölt, bár a gyomrom megfeküdte,
Meg szép is: piros kalapkák sok fehér pöttyel.

Leúszlak százon, te éhes cápa:
A remény hal meg utoljára.

Nem kedvesek ezek a Ku-Klux-Klán tagok,
Nem hagynak belépni, mert néger vagyok.

Csörgőkígyó: – Megmartalak, kisegér,
De várhatunk, míg az antiszérum ideér.

Minő perspektíva! – tapsikol nyuszi a tájat látva,
Minő balszerencse! – egy sas állt a hátába.

Micsoda őzike szemek, mekkora pillahosszúság!
Távcső középen, jó szél és ideális lőtávolság.

Tárgyaljunk – halkul a tapír hangja,
Az anakonda nagyot hall, nem hallja.

Gyors és pontos, nem vitás, e snájdig kárókatona,
Sügérgerinc kösd fel gatyád, ha ő vágna oda.

Jó napot – így a gnu –, éhes talán, kedves aligátor?
Ha nem, kérném szépen, ne tépje ki a lábom.

Tudja, kandúr, otthon sok gyerek vár – cincogja,
Tudom – bólogat kandúr úr, ki egérnét megfogta.

Tömeggyilkosságot üvölt a nép – százezer hangya,
Hangyász bácsi uzsonnáját csendben elfogyasztja.

Eltelt egy nap, még cécóznak a tiszavirágok,
Ám a bukmékerek már nem fogadnak rájuk.

Iszapban pihen a gyilkos tüskés rája,
A helyedben nem léptem volna a hátára.

Hipp-hopp, jön Vuk! – örül farkas koma,
Friss, tápláló, egészséges farkaslakoma.

Nicsak, pióca, jól szívod a vérem,
Ugye, nem lepődsz meg egy kivégzésen?

Mégis, pőcsik, mire gondoltál?
Mikor belém harapni indultál.

Sándor, József, Benedek,
Zsákban hoznak beleket.

Légy vagyok – mondja a nyúl a sasnak,
Béka – így a sas –, hamm, bekaplak.

Jó volna repülni – szól utolsót a lajhár,
A jaguár bólogat – azt én is kipróbálnám.

Cseles a csiga, behúzta fülét, farkát,
Hogy jól átverje a vaddisznó falkát.

Van itthon valaki? – kopogtat a harkály a nyűlakásba,
Senki – válaszolnak bentről –, elmentek családlátogatásra.

Ugye, figyelsz majd máskor, kicsi pele,
Akkor nem veled lesz az uhu bele tele.

Hát te, hová futsz, puccos strucc dáma,
Hol tettél szert hátadon egy oroszlánra?

Mi járatban, katica? – sunnyog a pajzstetű,
Van benne valami mélyen emberszerű.

Ha keselyű szállt rád, úgy általában véve,
Nem sok jót jelent, mert nem vagy élve.

Nem mindig jó a kobrára lépni,
Csak, ha nem akarsz már sokáig élni.

Ne higgy el mindent a gyilkos bálnának,
Nem tértek át a vegán konyhára.

Ne hidd, hogy a grizzly tűri, a fülét húzzad,
Rosszul tudtad, hát a rövidebbet húztad.

Lomha, lusta jószág Gabon viperája,
Kétszer még senki se lépett a hátára.

Kiestél a fészkedből, szegény pici rigó?
Gyere, visszateszlek – szól szarka anyó.

A mamba nem túl kedves, morózus állat,
Ha oldalba rúgod, veszélyessé válhat.