Variációk sírfeliratra

2018. február 06. - tizmedve

Itt nyugszik Szálasi Ferenc, nemzetvezető,
Dobogós helye a pokolban nem elvehető.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós, ellentengernagy,
Vitéznek hitvány, de legalább középszerben nagy.

Bartók Béla testét e sír elnyeli,
Hartsdale, Ferncliff Cemetery.

Nagy Imre, kit felakasztatott a kor,
Veszélyes elvekért kiállni – olykor.

II. Miklós, minden oroszok cárja,
Életét kioltotta egy gyufa lángja.

Megdugni nem mertek, Mata Hari,
Hát, agyonlőtt a sok frusztrált pasi.

Teller Ede, nagy bombát hagytál e korra,
Nem meglepő, hogy jutottál pokolra.

Ejnye, Adolf! – jókora galibát csináltál ideát,
Odaát ezer ördög és kiérlelt szakértelem vár rád.

Jurij Gagarin, az űrbe repültél – minek?
Itt a földön is várt rád épp elég üveg.

Joszif Sztálin, népek atyja, egy fura fazon,
Szerencsés, kit nem lövetett tarkón/agyon.

Bonaparte Napoleon, éles volt a kardod,
Jobban járunk, ha picit nagyobb a farkod.

Ej, Radnóti fiam, mentél volna Amerikába!
Maradtál, és nem csak két bordád bánta.

Nálunk mindig van munkája egy jó talicskásnak,
Ásáslehetőség, Hamvas Béla segédmunkásnak.

Prohászka Ottokár, nem szívlelte a zsidókat nagyon,
De szobrot kapott, hisz ő egyet se lőtt agyon.

Báró Julius von Haynau, a bresciai hiéna,
Illiberális szakember, a nagy ilhumanista.

Itt nyugszik egy szabó, Péter Gábor,
Kinek nevét rettegte a béketábor.

Amundsen addig pattogott a sarkokon,
Míg egyikhez oda nem fagyott nagyon.

Albert Einstein, a bajszos okostojás,
Relatív minden, kivéve a bélszorulás.

E sír sötétjében fekszik Marie Curie,
A radioaktivitás fényeskedjék neki.

Martin Luther King, néger szabadságharcos,
Nem kerülte el a golyó, mi feléje tartott.

Kőmíves Kelemen, a szigorú mesterember,
Inkább magos Déva vára, mint a némber.

Nemecsek bemászott a Pálmaházba,
Jól rá is fázott, az élete bánta.

Toldi Miklós, tipikus fazon,
Kevés emóció, de jó sok izom.

Kossuth Lajos, elfogyott a regimentje,
Ráfaragott, mert csak egyszer üzente.

József Attila, nem volt életrevaló legény.
Mit hitt – elég lesz az a pár költemény?

Magyar és úr: Pató Pál,
Örökre velünk maradtál.

Horger Antal, egyetemi tanár,
Ej, mennyire unlak már!