Miért vasorrú a vasorrú bába?

2018. január 27. - tizmedve

Lássuk, mi az, amit bizonyosan tudunk: bába, tehát korabeli szülésznő, vasból van az orra, és utálja a gyerekeket. Ez nem valami sok. Ebből egyelőre annyi következtetés vonható le, ő egy munkájába belefáradt feltehetően már nem fiatal hölgy.

Az állandó korán kelés, a kései lefekvés, a hosszú vajúdások, a rengeteg komplikáció, a részeg rokonok, vér, ürülék, hangoskodás. Nem csoda, ha belefáradt, de a vasorrot ez még nem magyarázza. Nőhet-e valakire természetes módon vasorr? A válasz nyilvánvaló: nem. Valaki odarakta? Kézenfekvő. Miért? Protézisként? Ez nagyon is elképzelhető. Hol veszítheti el egy szülésznő az orrát? A kérdés jogos, a válasz: szinte bárhol. Nyomon vagyok. Ha a fenti megpróbáltatásokhoz még hozzáadom az orr elvesztését, ez bizony eredményezheti egy egyébként jóindulatú, kedves hölgy gonoszságig fajuló megkeseredését. Érdemes utánanézni, miért lett ilyen híres ez a bába? Egy hiányzó testrész még önmagában nem magyarázat, rengeteg félkarú, láb nélküli, kampókezes, sőt süket, púpos, dadogós és vak bába is dolgozik a szakmában, ám hírnévre egyikük sem tesz szert.

A történet egy piciny nógrádi falucskában kezdődik. Itt él Kavicska, egy aranyos kislány, aki már babaként is bába szeretne lenni. Egészen pici korától szalmababákkal szülésesdit játszik, azokon tanulja a mesterség alapfogásait. Hamar a helyi bába tanítványául szegődik, látszólag sínen van az élete. A „látszólag” itt egy hangsúlyos elem. Kavicska ártatlan kedves külseje sötét lelket takar. Miután kitanulja a szakmát, egyre jobban nyomasztja, hogy Pörzsi nénében, a mesterében, még minimum harminc jó dolgos év marad. Oszt-szoroz, végül úgy dönt, nincs harminc várni való éve. A temetés után átveszi Pörzsi néne praxisát. Szakmailag jól felkészült, a népek kedvelik. A helyiek esténként unatkoznak, hát sok a szülés. Látszólag sínen van az élete. A „látszólag” itt is hangsúlyos elem. Egy este a gróf kopogtat. Vázolja a helyzetét: teherbe ejtette a kasznár feleségét, ami nem túl szerencsés, tekintve, hogy a kasznár hirtelen haragú ember, aki, ha ez kiderül, nagy bizonyossággal agyonveri őt. Kavicska hozzálát a küretfőzet elkészítéséhez. Titkos gyógynövények, pici beléndek, csipetnyi bürök, egy késhegynyi légyölő galóca, két gyászcincércsáp, kevéske bőregérszőr, egy fél kuvikmáj rézüstben, szamárcsonttal kevergetve. Odaadja, de elébb megesketi, azt hogy honnan szerezte, senkinek se árulja el. A vetélés sikerül, a kasznár felesége annak rendje és módja szerint bele is hal, a hirtelen haragú kasznár meg a grófot agyon is veri. Sajnos a feldúlt kasznár annyira azért mégsem hirtelen haragú, hogy még az agyonverés előtt ki ne szedné a grófból a főzetkészítő mester nevét. Legalább már tudjuk, hova lett Kavicska orra. Innen viszont már látszólag sincs sínen az élete. Szüléshez már senki se hívja, kerülik az emberek. Egyik este kopogtatnak az ablakán.
– Ki az? – kérdi rémülten.
– Az ördög.
Erre megnyugszik. Beengedi, hellyel kínálja.
– Idefigyelj, Kavicska, neked itt már harangoztak.
Kavicska bólogat.
– Felkötöd magad vagy éhen halsz – nagyjából ezek közül választhatsz.
Kavicska bólogat.
– Melyiket szeretnéd?
– Még mit szerethetek? – kérdi Kavicska, aki gonosz volt ugyan, de hülye nem.
– Szegődj el hozzám.
– Mire is?
– Tudod, vannak itt ezek a népek, és hát vannak velük mindenféle dolgaim. Na mármost, ezeknek vannak mindenféle gyerekeik. Hát, ezeket kéne szép sorjában eltenni láb alól.
Mivel más ajánlat nincs a tarsolyában, Kavicska – aki közben „banyára” változtja a nevét –, elfogadja. Az ördög egy vadiúj, igazi orral szeretne kedveskedni neki, de a banya úgy gondolja, a vasorr jobban illik az új imidzséhez. A történet innentől közismert. Ami viszont nem közismert, van a munkaszerződésnek egy titkos záradéka: a munka örök időkre szól. Ez nem azt jelenti, hogy a banya örökké él, éppúgy meghal, mint bárki más, de ő más-más bőrben, újra és újra megszületik – és a munka megy tovább. A kérdés jogos: köztünk él-e a banya napjainkban? Nyugodjanak meg: igen. Persze csak a legostobábbak képzelik, ő egy rút, bibircsókos öregasszony hatalmas vasorral. Koránt sem. Külsőleg ugyanolyan, mint bármelyikőnk, valószínűleg jól szituált, alighanem vallásos, nyelveket beszélő, diplomás, negédes hölgy, aki prédára lesve gyerekcsapatok közelében portyázik, és áldozataira az iskolák környékén csap le. Pedagógus! - kiáltanak fel az élelmes olvasók, de ne feledjék: én ilyet nem állítottam.