A hóhér mennybemenetele

2018. január 22. - tizmedve

– Már vártam, kolléga – szól az idős hóhér a halálhoz, és hellyel kínálja. – Teát, kávét?
– Egy tea jól esne, köszönöm! – köszöni udvariasan a halál.
– Feltételezem, nem valami szakmai továbbképzés ügyében.
– A feltételezése helyes, kolléga – mosolyog.
– Valami személyes netán? – kérdi vigyorogva.
– Bingó! – és együtt nevetnek.


– Tudod, ezer és ezer halált láttam már, nem félek tőle – így az idős hóhér.
– Tudom.
– Én még a régi iskola hóhéra vagyok, nem olyan, mint ezek a mai fiatalok: hurok a nyakba, sámli ki, stopper indít, tetem a zsákba, és jó napot. Minden kivégzésem előtt gondosan tanulmányoztam az illető aktáját, ismertem az életét, a bűneit, mindent tudtam róla, de ami a legfontosabb, egyiket se gyűlöltem. A jó hóhér nem a bűnt látja, csak az életet! – és nevet. – Vannak, akik sírnak, vannak, akik könyörögnek, vannak átkozódók, köpködők, egyesek apátiába süllyednek. Nekem egyre megy, a jó hóhér nem az embert nézi, csak a pallosát. Jó szakember voltam, felesleges fájdalmat nem okoztam senkinek.
– Köszönöm a teát! Indulnunk kell, még beugrunk a tiszteleteshez.
– Ő is?
Bólogat. A tiszteletes eleinte vonakodik, aztán mégis ajtót nyit.
– Egész életemben az Urat szolgáltam, erényes életet éltem, maradnék még picit.
Rövid alkudozást követően ő is beletörődik. Mennek, egy ajtóhoz érnek, felette a felirat: TRANZIT. A halál leadja őket, és megy tovább.
– Atyám, szólítják – szól kedvesen a recepciós hölgy.
Bemegy, szék nincs, így állva várja az elbíráló bizottság döntését. Az aktákat böngészik, végül megkérdik.
– Emlékszik- e, atyám, egy bizonyos kivégzésre 1642. március 17-én?
– Nem emlékszem.
– Sebaj, kérem a technikusokat, vetítsék le a helyszínen felvett anyagot.

– Dicsértessék, atyám!
– Neked is, fiam!
– Remélem, nem vág a nap a szemébe míg levágják a fejem.
– Kibírom, fiam.
– Gyere barátom, jobb túllenni rajta! – szól meleg hangon a bakó. – Atyám, kezdheti az imát!
– A Mennyországba kerülök, atyám?
– Nem valószínű, fiam, a rablók a pokolra kerülnek.
– De én a gazdagoktól vettem el, és a szegényeknek adtam.
– Te a püspök úr intézőjét raboltad ki, tehát pokolra kerülsz.
– A püspök úr miért nem ad a szegényeknek?
– Tényleg, miért nem ad a szegényeknek? – ironizál a hóhér.
– Nem azért vagyunk itt, hogy ezt megvitassuk.
– Mikor vitassuk meg, ha nem most?
– Majd máskor, fiam – röhög az atya.
– Szerintem maga fog pokolra kerülni, atyám.
– Szerinted – és megint röhög.
– Tegyünk próbát: ha ma meghalok – pokolra kerül, atyám.
– Tegyünk – és röhög.

– Van valami hozzáfűznivalója?
– De hát, ez csak egy kivégzés volt... a püspök urat fosztogatta... imádkoztam is érte.
– Tényleg, a püspök úr, esetleg maga, miért nem adtak a szegényeknek?
– Nem azért vagyunk itt, hogy ezt megvitassuk.
– Mikor vitassuk meg, ha nem most?
– Majd máskor – nyöszörög az atya.
– Kap egy utolsó esélyt, tiszteletes. Ma valakinek mindenféleképp a pokolra kell jutnia.
– Ez egyszerű, kerüljön oda a hóhér, ő emberek ezreit gyilkolta meg.
– Próbát teszünk. Hívassák be a hóhért!
Vázolják a helyzetet. A hóhér egykedvűen fogadja.
– A püspök úr már megérkezett?
– Meghoztam – kukucskál be a halál.
– Nos, hóhér, tiszteletes és püspök urak, ma valaki mindenképp pokolra kell hogy kerüljön. Ki legyen az?
– Ő! – mutatnak habozás nélkül a hóhérra.
A bizottság nevet. A hóhér is.
– Hívattassék be a hóhér összes áldozata, a püspök és a tiszteletes úr minden jobbágya és szolgája!
Megjönnek. A bizottság vázolja nekik a helyzetet. Az áldozatok és a szolgák hahotázva, a jobbágyok visítva, a bizottság és a hóhér hangosan nevet.
Fekete szőrös őrördögök érkeznek vasdorongokkal, a görcsösen zokogó tiszteletes és püspök urakat elkísérik valahová.
– Amatőrök – szólal meg az egyik ördög. – A Tranzitban csak ez számít: ki az, aki sír, és ki nevet.