Az utolsó bögöly

Jézus utolsó percei

2018. január 16. - tizmedve

Jézus kinyitja szemét, halkan suttogja: még élek.
Annál jobb – mondja a bögöly –, még meleg a véred.
Elhiheted – kacsint –, szívtam a kereszten eleget,
Mégsem tudtalak megérteni titeket, emberek.

Vegyünk például téged, egy keresztre szegeznek.
Minek? Mi végre? Miért, ha közben meg se esznek.
Mondd meg nekem, te híres Jézus, az Ember fia,
Hol az értelem ebben, vagy ha nincs, mi a hiba?

Jó bögöly, egyél csak közben, a vérem még meleg,
Tudod, egymástól félnek a legjobban az emberek,
Meg a haláltól: akik voltak ők, többé nem lesznek,
A bögölyöknek könnyebb: esznek vagy nem esznek.

Furcsa, miket mondasz, a bögölyagynak túl zavaros,
Lenni vagy nem lenni: mindegy – a véred meleg, habos.
Ma a Golgotán szívom véredet, holnap egy kakukk lenyel,
Egyik vagy másik, egyre megy, melyik jön, avagy nem jön el.

Nem értem még most sem, kezedben mit keresnek e szegek,
Miért bámészkodnak itt a léhűtők meg lándzsás fogdmegek?
Talán én hibáztam: az ember az embernek most farkasa,
Sok volt egyből a szeresd felebarátod, mint tenmagad.

Lehet, a türelmetlenségem, mi e keresztre felrakott,
Ők semmiről se tehetnek, csak nyomorultak és tudatlanok.
Töltsd meg kulacsod, jó bögöly, a vérem lassan megáll,
Ideje jött el lepihenésnek, a sarkon befordult a halál.

Köszönöm a türelmes magyarázást meg a finom véredet,
Az ember furcsa állat, még most sem értelek – ég veled!
Lándzsa döf, az Ember fia mosolyog: „Bevégeztetett.”
Ne furcsáld, jó bögöly, ők se értették – ég veled!