Miért viaskodnak a táltosok?

2018. január 14. - tizmedve

A rejtélyre se a néprajzkutatók, se a google, sőt maguk a táltosok sem tudják a választ. Ha viaskodó táltosokat kérdezünk, leginkább csak a vállukat vonogatják, „viaskodunk, mi mást tehetnénk?”, vagy „ilyen a természetünk”, esetleg „ő kezdte”. Erről az évezredes titokról lebbentem most le a fátylat, méghozzá nem valami misztikus, spirituális hablattyal, hanem szigorúan csak tényekre, tehát korabeli ellenőrzőfüzetekre, ambuláns lapokra és rendőrségi jegyzőkönyvekre támaszkodva.

Minden a Nagy Medve csillagképen kezdődött. Élt éldegélt három, a szakmában jó nevű, a viaskodást hírből sem ismerő táltos (a nevük érdektelen). Volt egy rakás érdektelen gyerekük, de a viaskodáskezdet szempontjából három fiúcskának jelentősége van: Göncöl, Kulacs és Karambol. Sok csínytevés fűződött nevükhöz, de a hírnevüket a homokozójáték- és matchboxrablások alapozták meg. A zsákmányt mindig igazságosan osztották el, ha valamiben nem tudtak dönteni, pénzfeldobással döntöttek. Addig a napig.

Ugyanolyan napnak indult, mint bármelyik viaskodásmentes nap. Könnyű portyára indultak a homokozó-csúszda-mászókák háromszögben, mikor is meglátták azt a szép zöld dzsipet. Gyönyörű dzsip volt! Kortalan szépségű dobozforma, elöl a tökéletes kerek lámpák, a dzsipekre jellemző aranyos békaarc, a színe persze varangyzöld, és azok az ajtózsanérok! A légellenállásra fittyet hányó, függőleges szélvédő, a kilincsei: egy-egy csoda. A villámgyors einstandot követően pénzfeldobtak, mivel a járműre Göncöl és Karambol is igényt tartott. Karambol nyert. A táltosok vesztettek. Boldogan szaladt vele haza, este még a fürdőkádba is magával vitte. A kis Göncöl egész éjjel gyűlölettel gondolt „barátjára”, végül döntött: elosont, beosont, és ellopta Karambol éjjeli szekrénykéjéről a szép zöld dzsipet. A kis Kara morcosan ébredt, első útja Göncölékhez vezetett. Ő mindent tagadott, de rablás közben végzetes hibát vétett, kiejtette zsebéből a buszbérletét, melyet a kis Kara vádlóan mutatott fel. Mit volt mit tenni, tettét beismerte, de a dzsipet Karambol többszöri felszólítása ellenére sem volt hajlandó visszaszolgáltatni. „Elhagytam útközben... ellopta egy Kula... elvették tőlem az ellenőrök, mert nem volt bérletem”, végül beleállt a konfliktusba, és kerek perec kijelentette, akkor adja vissza, amikor cigánygyerekek potyognak az égből. Illetve akkor se. Ekkor a kis Kara (érthető módon) elvesztette a fejét, és megütötte Göncölt egy játékmackóval. Íme, a viaskodás kezdete! Göncöl nem maradt adós a válasszal, fejbe dobta egy labdával, birkóztak is picit, de Göncöl anyuka szétválasztotta őket, és elverte a feneküket, hogy ne gyűlölködjenek. Göncöl anyuka felelőssége a kérdésben vitathatatlan. Azon a ponton még két bögre kakaóval és egy kedves dorgálásos igazságosztással megakadályozhatóak lettek volna a később sajnálatosan bekövetkező események. Karambol nem vette félvállról a dolgot, ezért tervet ácsolt. A tervhez megnyerte Kulacsot, aki lepke- és rovargyűjtésre csalta a kis Göncölt, hogy aközben Kara az őrizetlenül hagyott gyerekszobát átkutathassa. Ám Göncöl nem volt buta, illetve ismerte Kara sötét oldalát, ezért a dzsipet előrelátóan magával vitte. Kara átkutatta a szobát. A dzsip hiánya nem érte felkészületlenül: B-terv, mondta magában, és sötét tekintettel a lepke- és rovargyűjtőhelyre indult, de előtte még apró darabokra szedte a legócsillagrombolót, melynek összerakása Göncöl egy heti munkájába került, majd zsírkrétával a falra írta: te tetű! A lepke- és rovargyűjtőhelyen Kulacs elgáncsolta Göncölt, majd lefogta, amíg Kara átkutatta zsebeit. Visszavette a dzsipet, sőt elvette a két üveggolyót, a rágót és a radírt is. Röhögve távoztak (a zsákmány fennmaradó részét Kulacs kapta). Göncöl csapatot szervezett az alsósokból, és egyik nap rajtaütöttek Kulacson. Kizsebelték, megették az uzsonnáját, és tintával bajuszt rajzoltak neki. Karambolék kerítésére macis halálfejet és „Karambol nem parancsol!” feliratot festettek. Az iskolában megszaporodtak az atrocitások, a közösség három részre szakadt. Mindennaposakká váltak az árulások, két hét múlva Kulacs (aki rákapott a szerzés ízére) Kara hintalováért cserébe átállt Göncölhöz. Hűségajándékba az ellopott, zöld dzsipet vitte. A hétköznapok részévé váltak az utcai bandaharcok, a homokvárrombolások, a köreinstandok, a téli hógolyócsaták, a játszótereket megkínzott és lerombolt hóemberek torzói borították. A Nagy Medvén elszabadult a pokol. A dzsip és a területek többször gazdát cseréltek, csattogtak a fogak, csattantak a pofonok, repkedtek a széttépett plüssállatdarabkák, durrantak a lufik, a biciklis bandák nem ismertek kegyelmet. Teltek-múltak az évek, a gyerekek felcseperedtek, és megtáltosodtak: a Nagy Medve szűknek bizonyult a három banda számára. A területért és az erőforrásokért folytatott harcot a Göncöl-banda nyerte. Kitűzték a dzsipes-mackós lobogót, sőt el is nevezték magukról a csillagképet. A Kulacs- és Kara-banda elmenekült. Kulacsék nomadizáló életmódra tértek át, és a Tejútrendszerben vándorolnak, Karambolék egy Föld nevű porfészekben húzták meg magukat, hogy megerősödve revansot vegyenek, de a folyamatos viaskodásban felmorzsolódtak. Megmaradt tagjaikat egy agresszív helyi szekta kiirtotta, vagy illegalitásba kényszerítette. A régi idők dicsőségéből mára semmi sem maradt – csak az a szép zöld dzsip a polc tetején.

2016-jeep.jpg