Berlin eleste

2018. január 08. - tizmedve

berlin_eleste.jpgKatonák sírnak, sapkák repülnek az égbe,
Berlin megadta magát, itt a történet vége.
Kiégett minden ház, alattuk égett a bunker,
Éva Braun is égett, meg vele égett a Führer.

Berlin a büszke kezdet és a démoni vég,
Eljöttünk hát érted, kiirtani jó német nép.
Lelkünkben sötét tűz, szívünkben irgalom nem él,
Németek mind, jaj nektek, ma eljöttünk Berlinér'!

A nagymamáért nagymamát, a fogad a fogért,
Halálért halált, a kislányod a kislányért!
Az izzó bosszú, oly édes, akár a méz,
Pár levágott orr, néhány megégett kéz.

Asszonyon, lányon, nagymamán erőszakot teszek!
Ezt Kijevért, Minszkért, ezt értetek, kik elestetek.
Sírhatsz, a férjed hívod? Tegnap szíven lőttem őt,
Teljetek vérrel csordultig büszke német temetők!

Milyen az érzés, mikor a csizma az arcodba lép?
Arc itt nem marad lépetlen, büszke német nép.
Lerombolunk mindent, a házad, boltod, az operád,
Elvesszük mindened, aranyad, biciklid, a zongorád.

De hiába minden, Istenem, Ó, mennyire fáj!
A fájdalmam nem oltja a felperzselt német táj.
Szemet szemért: ősi varázsige pokolba véled!
Fájdalmat szül fájdalom: egy életért egy élet.

Nem bírom tovább, miért ez izzó kínkorbács,
Miért a csalódás, miért mindig a száz halál?
Miért a szív a bolond, mi fán teremsz, szeretet?
Lesz-e ember e tájon, ha meghalok, ki eltemet?

Itt ülök Berlin városában, a háború véget ért,
Sírok: mennyi kín, pokol, szenvedés, semmiért.
Otthonom sehol, a semmi tárt karokkal vár,
Mutasd meg arcod, vagy legyen vége már.