Tízmedve és a sistergő semmi

spirituális road movie

2018. január 02. - tizmedve

Unom a meditációt, játszani szeretnék. Évek teltek figyelemben, nincs zug, amit ne láttam volna, így felelősséggel kijelenthetem, az emberi elménél unalmasabb dolog nincs a világon. Talán egy vonuló gleccser, egy cseppkőderbi vagy egy téli álmot alvó lajhár. Nézem az elmém gépházát, benne a fogaskerekek: félelem, vágy, bánat, öröm, ez így annyira sivár.

Félelem? Öröm? Bánat? Extázis? Csak szavak, önmagukban személytelenek, dögunalmasak. Unom a meditációt, játszani szeretnék! Ki tilthatja meg? Kalandra fel! Berendezem hát a világom, megszemélyesítem az érzéseimet. Legyen film, de nem, inkább csak egy filmrészlet, lássuk, működik-e.

A film címe: Tízmedve és a sistergő semmi

A jelenet: az életem most
A múlt mögöttem: zúzós
A jövő előttem: zűrös
Irányítás a sorsom fölött: elvesztve

A színhely valahol egy vadkeleti puszta, tél van. Egy lovasszánon (az életem) ülök. Mögöttem farkasok (a félelem). Ha jól látom, meg akarnak enni (a halál). Egy ideig hajtottam a lovakat, de mióta pánikba estek irányíthatatlanok, így már velük se kell foglalkoznom, csak figyelek. A folyamat ebben a pillanatban önműködő. Látom az engem üldöző farkasok tekintetét, a leheletüket, megszoktam őket, régóta tart már. A lovak dolga jobban nyugtalanít, de fáradt vagyok, most ez sem érdekel. Éhes vagyok, fázom, nincs jövőképem, és itt terpeszkedik mellettem Öcsi, a kövér „jóbarát”(a szenvedés). Öcsi nem jó semmire, lusta, be nem áll a szája, sokat és pofátlanul eszik, közönyös, most is szundikál. Megkísért a gondolat, hogy Öcsit lerúgom a farkasok elé, időt nyernék, talán el is mennének, a szán is gyorsabban futna, és az ennivaló is tovább tartana (a logika: a démon). Megborzongok, íme a jéghideg logika! Öcsi marad (szenvedek tovább).
– Mi lesz, ha felborulunk? Széttépnek a dögök, borzalom. Tenni kéne valamit! De mit?! Úristen, most látom csak, játszadozom, miközben ég a ház?!
– Felelőtlen vagy! – szól be a jólismert hang, a lelkiismeret (varjúkárogás).
Hatalmas varjúcsapat kavarog az égen, farkasüvöltés és varjúkárogás, no szépen vagyunk! Öcsi horkol. Süvít a fagyos szél, legalább a nap (öröm) egy picit kisüthetne. Elfáradhatnának ezek a dögök (ezek sose fáradnak el), visszaszerezném a lókontrollt, kisütne a nap, és befutnánk egy jól fűtött fogadóba (boldogság), ahol ennénk valami meleget (mámor), és nevetnénk a kocsmárosnéval (extázis).
– Látod, már megint csak ábrándozol! Inkább csinálnál valamit! – károgják a varjak.
– Rúgd le Öcsit, így legalább te megmaradsz! Kinek jó az, ha mindketten odavesztek? Öcsi úgyse jó semmire – suttogja a démon.
Lehet, hogy abba kellene hagyni ezt a játékot? Nem valami vidám ez a jelenet: farkasok, hideg, varjak, Öcsi meg a démon.
– Miért, abba tudod hagyni az életed? – kérdi a démon. Néha neki is igaza van.
Száguldunk tovább. Tulajdonképp, ha el tudom fogadni a szereplőtársakat, már nem is annyira borzasztó. Ráérek nézelődni. Milyen szépek a farkasok, milyen gyönyörű a mozgásuk, a tekintetük, az egyhegyűségük, ahogy a figyelmük, a testük, az akaratuk egy fókusszá kovácsolódik...
– Ami most te vagy! – szól feddően a démon.
– Meg Öcsi – javítom ki a pontosság kedvéért.
– Meg mi! – ordítanak hátra a lovak.
Van a lószagban valami melegség – meghalunk mind, üvöltik a lovak –, sőt a gyönyörűségben vetekednek a farkasokkal. Ha innen nézem, csupa gyönyörűség vesz körül, előttem-utánam, köröttem...
– Őrült vagy, Tízmedve, csinálj valamit! – sikoltoznak a varjak. Figyelem az érzést.
– Lehet, hogy igazatok van – szólok fel a varjaknak –, de most szinte jól érzem magam, nézzétek, a nap is kisütött. Szikrázik a hó, inkább gyönyörködjetek az üstökösben, amit a szán húz maga után! A két sín a hóban, az életem, ahogy visszanézek, ott farkasok persze, de mögöttük megint csak ragyog nap, boldog cinkék dáridóznak, a rókák önnön szépségüktől megrészegülve velük énekelnek...
– Gyászos a jövőkép, mi lesz veled? – kárognak varjak.
– Ne feledd, Öcsiért is felelősséggel tartozol! – démonkodik a démon.
Elfáradtam az aggódásban, Öcsinek támaszkodom, szusszanok picit erre a nagy ijedtségre.

– Hó-hó! – ébreszt fel egy mély férfihang – a lovakat bekössem, vagy mennek tovább?
Körülnézek, a farkasok lekoptak, a lovak arcára fagyott a tajték, megviselten lihegnek, az útszéli csárdán a tábla:
                           FOGADÓ A TÍZ MEDVÉHEZ
– Ébresztő, Öcsi, gyere, harapjunk valamit!