Old Shatterhand és a strucc

avagy a Vadnyugat igaz története

2018. január 02. - tizmedve

old_shatterhand_es_a_strucc.jpgOld Shatterhand Fecske nevű lován unatkozik. Körötte a végtelen préri, viszket a tenyere – nem véletlenül kapta a nevét.
– Nicsak, egy strucc! Ennek utánanézek, fölöttébb furcsa jószág itt a préri közepén – és odaüget Fecske nevű lován.
– Szervusz, strucc, hát téged ki pottyantott ide?
– Jaj, ne is mondd, Old Shatterhand, egy vándorcirkusszal vándoroltam, de rajtunk ütöttek a komancsok... micsoda vérfürdő, istenem!
– Maradtak túlélők?
– Senki, mind ott vesztek... micsoda vérfürdő, istenem!
– Merre mentek a komancsok? – érdeklődik Old Shatterhand öklét reménykedően dörzsölve.
– A komancsok? Már mondtam, mind meghaltak. Samu, az erőművész egyedül vagy tizet összetört, Alfonz, az oroszlán négynek letépte a fejét, hetet ízekre szaggatott, Rinaldo, a késdobálónk minden kését eldobta (ő sosem hibázik). A maradékkal, Sahil, az elefánt végzett ... micsoda vérfürdő, istenem!


– Strucc, az isten szerelmére, mit keresel te itt? – kérdi Old Shatterhand némi csalódottsággal.
– Tudod, az úgy volt, hogy a cirkuszban nem a legrosszabb élni, de mégiscsak egy ketrec, és sok a hülyegyerek, aki a tollamat tépi, meg egyébként is többre vagyok hivatott, ezt bizonyosan érzem, egyszóval olajra léptem.
– Hát te, hova tartasz, Old Shatterhand?
– Csak úgy lófrálok, ugye sok a komancs meg a mindenféle gyanús arc, és hát a nevemet se véletlenül kaptam – dörzsölgeti viszkető tenyerét.
– Mehetnék veled, Shatt?
– Miért is ne, egyedül úgyis unatkozom.
Innentől együtt lovagol Old Shatterhand és a többre hivatott strucc a végtelen prérin, a komancsok és mindenféle gyanús arcok tengerén.

Egyszer medvetalp-sütögetés közben, hopp, mintha a földből bújt volna elő, ott terem egy indián. Szerencsére Old Shatterhandnak ma erősebb volt az éhsége, mint amennyire a tenyere viszketett, ezért Winnetou most békésen a tűz mellett heverészik, és együtt rágják a kakukkfüves medvetalpat. Beszélgetnek.
– Mi járatban itt, testvérem? – kérdi Old Shatterhand szépen, kedvesen.
– Hadi ösvényen járok, a komancsok ellopták a lovam meg a kedvenc pipámat.
– Ajaj, ez bizony kemény kéz után kiált – mondja Old Shatterhand ráutalóan.
– Testvérem, mehetnénk együtt is – szól Winnetou, hiszen intuitív alkat.
– Mehetnék én is? – kérdi a strucc.
Bólogatnak, és vészjósló némaságban rágnak tovább.

Viharvert állapotban áll Winnetou és Old Shatterhand a kínzó cölöphöz kötözve. A komancsok okosak, már várták őket. Viszont a struccra ők se számítottak! Olajra lépett, most a fejét töri.
– Valamit ki kell sütnöm! Az apacsoktól nem tudok segítséget kérni, mire visszaérnénk, kiszenvednének... megvan! Cselt vetek.
A cirkuszba vágtat. A távolléte nem szúrt szemet, gondolták, megijedt szegény, majd előkerül valahonnan, és lőn.
– Hát te, hol kujtorogtál? – kérdi Hermann, az igazgató.
– Csak kiszellőztettem a fejem, utána ittam egyet a forrásnál.
– Ah, végre, épp forrást keresünk, strucc, vezess minket!

A lángoló tipik kísérteties fénnyel világítják be Samu, Alfonz, Rinaldo és Sahil arcát, végül az utolsó komancshörgést is elnyeli a szél, a tájra béke ül.
Hermann, a cirkuszigazgató, Old Shatterhanddel és Winnetouval tárgyal.
– Sok itt a komancs, fárasztó ez az út, nem mutatnátok egy békésebbet, így jottányi erőnk sem marad, mire a városba érünk – így Hermann.
– Rendben, de a struccot szabadséglevéllel szabadon engeditek. 
– Áll az alku!

A horizonton parázsló komancs falu vidáman pislog a távolodó cirkusz és a három jóbarát után. A városba érve első utuk természetesen az ivóba vezet, ahol már mindenki a cirkuszról és a komancsokról beszél. Hermann egy földijével iszogat, bizonyos Karl May nevű íróval. Karl nagyon érdeklődőnek bizonyul.
– Kérdezd a struccot, ő volt a főkolompos, mindent tud – biztatja Hermann.
Karl meghívja a struccot, aki készségesen elmeséli a történetét. Karl szorgosan jegyzetel, illedelmesen megköszöni. Gavallér, a viszkit ő állja.

Telnek-múlnak az évek, a három jóbarát keresztül-kasul bejárja a prérit, a komancsok átkozzák nevüket. Egyszer a városba érnek. Strucc egy könyvárusba botlik. Egy díszes zöld könyv borítóján hatalmas betűkkel virít, KARL MAY: WINNETOU. Kíváncsian felüti, és olvasni kezd. Egyre furcsábban néz, végül sötét tekintettel leteszi. Határozott léptekkel hazamegy. Leül az íróasztalához, elővesz egy csomag papírt, tintába mártja tollát, és nekilát. Lendületesen, hórihorgas betűkkel ír, a címmel kezdi: A VADNYUGAT IGAZ TÖRTÉNETE.