Szamóca és a béka

2018. január 01. - tizmedve

– Iá-iáá-iááá! – ordítja tele daliás büszkeséggel a rétet Szamóca, a szamár – az Élet Császára. A férfias iázásra felriad Varangy apó, aki egy korhadt fatörzsben pihenné ki az éjszakai portya fáradalmait. Visszaaludna, próbálja mohába dugni a fejét, végül feladja, és bosszúsan kiszól.
– Nem tudnál csendben maradni, te eszetlen hülye?!


Szamóca megtorpan, odaüget, peckesen megáll, és kihúzza magát.
– Nocsak-nocsak, gorombáskodunk, varangy úr?
– Egész éjjel fenn voltam, muszáj aludnom.
– Szóval eszetlen hülye, mi? – kérdi az eszetlen hülyék magabiztosságával.
– Bocsáss meg, kérlek, indulatos voltam, mint említettem, nem aludtam az éjjel.
– Túl sokra tartod magad, varangy, ez a te bajod. Rólad mesélik, hogy több ezer éves a tudásod, meg öregebb vagy, mint a föld?
– Arról nem tehetek, hogy mit mesélnek rólam, de most, kérlek, aludni szeretnék.
– Nem látom rajtad azt a fenenagy tudást. Mit tudsz te? Nyargalni nem, iázni sem, pici a farkad, nedves putriban élsz. Őszintén nem tudom, mire vágsz fel.
– Szamóca, könyörögve kérlek, aludni szeretnék! Csak ennyi. Nem nézlek le, és újfent elnézést kérek a gorombaságomért.
– Hát ez az, te lenézel engem! Mert én csak egy szamár vagyok. Az összes (persze) varangyok által írt „bölcs” mesében ki a buta: a szamár.
– Becsületszavamat adom, egyetlen mesét sem írtam, se bölcset, se nem bölcset. Nem vagyok bölcs, álmos vagyok.
– Szerintem nem is érted, miről beszélek. Kezdelek kiismerni, varangy, nem vagy te olyan okos, mint amilyennek tartod magad. Ho-hó, átlátok ám a szitán!
Varangy apó ezen a ponton döbben rá, ha ma még aludni szeretne, változtatnia kell a taktikán.
– Most megfogtalak, hallgatsz, okostojás?!
– Tényleg megfogtál – mondja bűnbánó arccal Varangy apó. – Kérlek, Szamóca, ezt ne mondd el senkinek!
– Ne félj, oktondi béka, nem akarok én rosszat neked – enyhül meg. – Örülök, hogy végre őszintén beszélhetünk, így, hogy egyenlő alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. No, mondd bátran, szeretnél-e tanulni tőlem?
– Így, hogy lelepleződtem, igen, taníts engem, Szamóca! – de kérlek, ne mondd el senkinek!
Szamóca atyáskodó jóindulattal bólogat.
– Na, és mit szeretnél tanulni tőlem elsőre, kis csacsi?
– Kérlek, taníts meg repülni!
– Hááát, tudod, rég nem repültem, már kijöttem a gyakorlatból, most inkább kérj valami mást.
– Szeretnék beszélni a sziklákkal, kérlek, tanítsd meg nekem a sziklák nyelvét!
– Hááát, tudod, már rég nem beszéltem sziklául, picit kijöttem a gyakorlatból, most inkább kérj valami mást.
– Akkooor, kérlek, tanítsd meg nekem, hogyan kell tökön rúgni a farkast – ha jól látom, épp közelít.
– Ó, ez igazán nem nagy kérés, jól figyelj, csak egyszer mutatom meg.
– Á, tiszteletem, Varangy apó, szervusz, Szamóca!
Bumm!

Varangy apó végigfekszik a mohaágyon, betakarózik egy levéllel, és álomra szenderül.
Hetek telnek el, Szamócát végül kiengedik a kórházból, és férfiasan ordítva rohangál a réten.
Varangy apó már nem kísérletezik, rögtön a tárgyra tér.
– Szervusz, Szamóca, örülök, hogy újra látlak!
– Szia, brekkencs, látom, hiányoztam, nem csoda – teszi hozzá egészséges büszkeséggel.
– Annyira, de annyira szégyellem magam a múltkoriért, de az együgyű varangyfejemmel képtelen voltam megtanulni a kifinomult rúgási technikádat. Annyira tompa, buta élőlény vagyok, egy alkalom nem elég. Nem mutatnád meg egyszer még utoljára, Mester? – Ha jól látom, farkas koma épp közeleg.
Szamóca a Mester szó hallatán csuklani kezd, és a szemei különös fényben égnek.
– Na jó, de figyelj, most már tényleg csak egyszer mutatom meg.
– Á, tiszteletem, Varangy apó! Mi van, te félkegyelmű, remélem, tanultál a leckéből?!
Bumm!

Varangy apó végigfekszik a mohaágyon, betakarózik egy levéllel, és álomra szenderül.
Hónapok telnek el, Szamócát végül kiengedik a kórházból, és kissé beesett horpasszal, de férfiasan ordítva rohangál a réten.
Varangy apó ezen a ponton döbben rá, ha valaha még aludni szeretne, meg kell találnia a végső megoldást.
– Szervusz, Szamóca, örülök, hogy kiengedtek a kórházból!
– Szia, brekusz, hiányoztam, mi? – kérdi őszinte öncsodálattal. – Na, mi van a leckével, megtanultad végre?
– Tudod, az van, Szamóca, hogy nem akarok tanulni tőled, és őszintén: ki az az eszetlen hülye, aki kétszer is tökön rúgja a farkast a semmiért? Sőt, továbbmegyek, biztos nem emlékszel, te kőagyú tufa, egyszer azt mondtam neked, még soha nem írtam mesét. Hát tudod mit, kedvet kaptam hozzá! Megírom a híres nevezetes Szamóca és a béka történetét. Az egész erdő rajtad fog röhögni, évezredekig mesélik majd Szamóca, a betonagyú szamár, a „farkasok réme” történetét, muhaha-muhaha!
– Kifogott rajtam a vén varangy – hümmög Szamóca –, nem vagyok hiú, de ez már nekem is sok. – Jól van, vén kétéltű, mit kérsz a hallgatásodért cserébe?
– Csak ennyit: kerüld el nagy ívben a rétet, meg ne lássalak itt többé, Szamóca!
– Okos enged, engem többé nem látsz! – üget el a sértődött szamár.

– Hm, az írás hatalom. Kedvet kaptam hozzá – mosolyog Varangy apó.
De nicsak, ki közelít? A réten picit sántikálva, de férfias jókedvvel farkas koma szaporázza.
– Á, tiszteletem, Varangy apó!
– Mi járatban itt nálam, farkas koma?
– Kérlek, beszélj a szamárral! Úgy tűnik, nem ért a marcangolásból, és egymást közt szólva a tökön rúgás nagyon fájdalmas dolog. Te olyan bölcs vagy, talán a te szavadra hallgat ez a bozótagyú.
– Együttérzek veled, beszélek vele. Értek a sziklák nyelvén, márpedig ők igazán kőagyúak, egy szamár nem jelenthet problémát. És mondd csak, farkas koma, mennyit szántál erre a szamár-ügyre?
– Igazából nagyon kellemetlen ez az ügy, már Matilda és Fabiola is megjegyzéseket tesz,... egyszóval, mennyit kérsz?
– Ezentúl leadod nekem a fizetésed felét, cserébe megkíméllek a szamártól. Megegyeztünk?
– Köszönöm, apó! Köszönöm, ha tudnád, mekkora kő esett le a szívemről – és picit sántikálva lihegve ellohol (Matildához és Fabiolához).

Írni kifizetődő. Még el se kezdtem, máris jótéteményekkel halmoz el. Kell egy láda... pár szivar... meg egy nagyobb odú.