Sáska bácsi

2017. december 29. - tizmedve

saska_bacsi.jpgSáska bácsi, az öreg káplán a parancsra vár. Mindenki arra vár. Néma csend, pisszenés sem hallatszik, mintha a levegő is állna, ahogy a százmillió szempár a Generálisra szegeződik.
– Sáskák, figyelem! Rááág-ni! – csattan a parancs, és nekirágnak.
Amit, ma lerághatsz, ne halaszd holnapra – tartja az ősi sáska mondás, és ehhez tartják magukat.


A sáskákat senki sem szereti: hozzászoktak már. Eleinte még megpróbáltak a szöcskékkel, kabócákkal barátkozni, de azok féltek tőlük. Nem is annyira tőlük, inkább a következményektől: ahol a sáska rokonság megjelenik, kirágják a tájat alóluk, érthető, nem szívből szól a „jó napot, sáska testvérek, mi járatban errefelé?”.
A sáskák erős lelkek, elviselik a kirekesztettséget.
A Generális – Isten ostora, ahogy a szolganépek nevezik – világos fejű ember, tiszta egyszerűséggel igazítja el őket.
Kik vagyunk mi? Mi, sáskák, az isten katonái vagyunk.
Mi a küldetésünk? Küldetésünk az eltévelyedett népek megfeddése, a megmaradt népesség visszaterelése a helyes útra.
Milyen eszközökkel? Tűzzel-vassal.
Nem kell, hogy szeressenek minket, elég, ha mi szeretjük magunkat! – dörögnek szavai.
– Vivááát! – harsan százmillió sáskatorok.
Sáska bácsi rengeteg hadjáratot tisztességgel végigrágott már, Közép-Ázsia sztyeppéitől Konstantinápolyon át az itáliai búzamezőkig mindent felrágott, ami csak útjába állt.
Most itt rágnak Róma városa előtt, mögöttük a felperzselt észak-olasz táj.
– Sáskák, figyelem, rágást szüüüntess! Pihenj! – csattan a parancs.
Síri csend, ahogy százmillió sáskaállkapocs egyszerre megáll. 
A város felől küldöttség közeleg, egy fehérköpenyes keresztespók, két hőscincér, pár katica, néhány cserebogár.
A dombtetőn álló Generális elé érnek. Leborulnak. Sokáig csend, végül a keresztespók megszólal.
– Könyörögni jöttünk, nagyúr, Krisztus nevében kérünk, kíméld meg a várost és lakóit.
A Generális szemügyre veszi a keresztespókot, a hőscincéreket, sőt a katicákat is. Kedvére való látvány. Látja, nagyon erős rovarok, nem félnek a haláltól, ám le tudtak borulni elé. Alázattal, de nem megalázkodva.
Megtanulták a leckét – gondolja magában.
Sáska bácsi barázdás, napszítta arcába néz. Bólint. 
– Sáskák, figyelem, hátra arc! Lépééés iiindulj! – megremeg a föld, ahogy a 600 millió talp egyszerre dobban. Eltűnnek a domb mögött, lassan a por is elül, az éneklést is elnyeli a szél, végül a föld is megnyugszik.
Leó, a keresztespók feltápászkodik:
– Köszönöm, Uram! Nem ítélek többé. Ígérem!