Miért ugrálnak a bolhák?

2017. december 28. - tizmedve

Átlagos lakás, átlagos család: papa, mama, kislány, kisfiú és Pamacs, az átlagos pumi.
Pamacs vakarózik. Unalmában talán? Ugyan, Pamacs sosem unatkozik: bolhás szegény.
A kisfiú a kutya mellett fekszik a padlón. Átszellemülten mosolyog, a vidáman pattogó bolhákat figyeli. Ujjacskájával néha meg-megbök egyet, nagyokat kacag, majd megkérdi:

– Miért ugrálnak a bolhák?

Apa: nem tudom, kisfiam, még sosem gondolkoztam ezen.
Anya: most ne zavarj, épp lecsót főzök!
Kislány: mert rugó van a lábukban.
Állatorvos: ez nagyobb vérszívási terület elérését teszi lehetővé.
Zoológus: az evolúció így biztosította a gazdaállatváltás képességét.

A kisfiú szomorúan fekszik Pamacs mellett, egyszercsak arca felderül, és megszólítja az egyik bolhát:
– Szia!
– Szia!
– Karcsika vagyok. Hát te?
– Töhötöm.
– Bolha?
– Mi más.
– Mondd, Töhi, miért ugrálnak a bolhák?
Töhötöm vidáman felpattan, egy tripla szaltó – juhé!
– Hát ezért! – és megint – juhé!
– Ehhez még kicsi vagyok, elmondanád, kérlek?
– Nézd, ugrálni jó. Pontosabban a legjobb dolog a világon. Egyszerre játék, erőpróba és művészet.
A játékot biztos érted: amikor csinálod, közben nagyon jól érzed magad, megszűnik az idő, minimum mosolyogsz, de leginkább fülig ér a szád, vagy kacagsz kifáradásig.
Erőpróba, hiszen az ugrás teszi a bolhát: tudod, az, hogy egy bolha milyen magasra ugrik, mindent elárul róla. Sőt a bolhalányok csalhatatlan bizonyossággal lövik be a magasugrás „lécét”, hogy ez miért fontos, még nem értheted.
Művészet, mert végtelen az akrobata mutatványok sora, és nagyon nehéz őket pontosan megugrani. A legjobb, ha valaki valami olyasmit ugrik – a bolhalányok itt is figyelnek ám –, amit még senki őelőtte... ha nagy leszel, ezt is megérted.
Bolhának lenni csuda jó! Juhé! Napestig pattogunk. Ha elfáradunk, lefekszünk a finom, meleg szőrmeágyacskánkra. Az ennivalóra sincs gondunk, ha megéhezünk, szívunk egy kis habos, meleg vért az ágy alól. Élni jó, Karcsika, élni csuda jó! Juhé!

– Gyerekek, kész a lecsó, tálalva, gyertek ebédelni!
A család az asztalnál ülve lecsózik (Pamacs esdeklő tekintettel figyel). Karcsika megszólal:
– Töhötöm a barátom. A bolhák nagyon boldog lények – közben kis fejével bólogat –, tudjátok, a bolhafiúk ugrálnak, és a bolhalányok figyelik őket.
Mosolyognak, és rágnak tovább.
Töhötöm messziről figyeli kis barátját meg a családot, ahogy az asztalnál fegyelmezetten ülve táplálkoznak.
Miért nem ugrálnak? Ki érti ezt? Juhé!