Carlos, az állatok királya

2017. december 26. - tizmedve

A hatalmas kondorkeselyű tízezer méter magasan, méltóságteljesen pihen a felszálló légáramlatokon. Figyel. Ő Carlos, az állatok királya.


Carlos már régről megtanult nem repülve repülni, fél órája, hogy egyet sem csap hatalmas szárnyaival. Ő nem csak az állatok, de a vitorlázórepülés királya is.
Már a fészkét is ehhez igazította. A lakhelye 5000 méteren van (ide a madarak jó része fel se lát), reggelente csak kiáll a sziklaperemre, elrúgja magát, vitorlázva megkeresi a legközelebbi termiket, és felviteti magát vele a pihenő magasságra. Ez a magasság az egész napos ténykedéséről kapta a nevét. Ennivaló után is kémlel, de a repülésre – mint született arisztokrata – saját erőt nem pazarol, csak figyel, közben pihen. Ismeri az ősi kondor mondást: a rest kétszer pihen.
Szánalommal vegyes együttérzéssel figyeli, ahogy a büszke – mire büszke? – éhenkórász sasok az ennivaló után kajtatnak. Nemrég látta, ahogy egy szirti sas egy kőszáli kecskére csapott, majd együtt gurultak a sziklás hegyoldalon. Borzalom! A sas nem vadászik legyekre, hangoztatják büszkén ezek a szerencsétlenek.
A keselyű nem vadászik semmire! – mosolyog Carlos – és pihen egy picit. Borzalmas élet lehet a mozgásban lévő ennivalókért folytatott fárasztó és végnélküli harc.
Bezzeg a keselyűnek fejedelmi a dolga. Mint egy örökpihenés a terülj-terülj asztalkám felett. Most például látja, ahogy a jaguár lassan jóllakik, talán a felét ha megette a pekarinak, de a tenger is partra vetett egy delfint, sőt, azt is látja, az öreg lajhár kitöltötte idejét, ma bevégzi – de nem éhes, pihen. Nem azért, mert fáradt, számára ez az egyetlen élhető életforma. Az ocelot, aki tíz rajtaütésből jó, ha egyszer sikeres. A kajmán, aki egész nap az iszapban fetreng, de csak ritkán jön össze egy kapibara, és akkor is, mint a barbárok marakodnak a zsákmányon. Az anakonda (lába sincs!), aki 3 havonta ha eszik, esetleg akkor se. Rettenetes életek, borzalmas sorsok – tovább pihen.
Legutóbb egy sas sértésként vágta a fejéhez: Carlos, neked nincsenek ambícióid! – és gúnyosan kacagott.
Töpreng ezen, de Carlos világában ez a szó értelmezhetetlen. Eleve nevetséges a szituáció, hiszen a sas a csúcsmagasságáról kiáltott fel Carlos alsó pihenő magasságára. Most is látja a sasfit, ahogy lenézi, nyúlra megy a hülyegyerek – és pihen. Szeme pásztázó üzemmódra vált, a végtelen horizontot figyeli, így a lenti dolgok lent maradnak. Ez a pihenés csúcsa, a korona az állatok királyán. Nincs már kajmán, ocelot, se kapibara, se erdő, se szikla, se fészek, se Carlos: csak a végtelen tér, az örök pihenés birodalma.