Béla, a halál

2017. december 19. - tizmedve

Az éjjel megint itt járt a Kaszás, épp csak benézett,
Kaszáját falhoz támasztotta, és a hátam mögé lépett.
Várt.
Éreztem tarkómon lehelletét, ahogy a fülembe súgta,
Most meghalsz, kisember, senkid sincs, ki kihúzna
A veremből, melyben csücsülsz évekre éveket húzva.

Éreztem, ahogy szívembe lát üreges szemével:
Vigyél, kis kaszás, vagy menj isten hírével!
Kuncog.
Mi van, ha most hagylak, épp csak megböklek:
Ágyban ragadsz álladra csorgó nyáladdal örökre,
Sírsz, hívsz, de nem jövök, csak nyál jön csöpögve.

Bumm-bumm, szívem kalapál, most megfogott a pimasz,
Szívembe lát üreges szemével, ez a kaszás csimasz.
Kacag.
Félek – ettől ki ne félne? – de csak ennyi: félek.
Hiába lát szívembe mögöttem figyelő üreges szemével,
Ha félek, hát félek, de most: menj isten hírével!

Vigyél, ha vinnél, bökj, ha ehhez támad kedved,
Kuncogj, kacagj, vagy bármi, de most menj el!
Pislog. (amúgy üregesen persze)
Érzem a lehelletét, szólásra szólna kaszás ajka,
– Csend legyen! Mit mondanál, nem érdekel, ebugatta,
Fogd a kaszád, hordd el magad, kaszás fattya!

Tipeg, topog, a kaszáját morzsolgatja,
Hüppög, s látom, sírásra görbül ajka.
Pityereg.
Elsírja, hogy mindenhonnan kidobnák, őt mindenki utálja,
A leggyűlöltebb és magányosabb lény a teremtett világban,
Nincs senkije, kivel beszélhetne, barátja csak egy: kaszája.

Figyelem szegényt, ahogy a kaszáján zokog,
Adok papírzsepit, mivel figyelmes vagyok.
Megköszöni.
No idefigyelj, te szegény kaszás árva, kitárom ablakom,
Gyere, ha játszanál, de beszélgetni is jöhetsz bármikor,
Hozhatsz kaszát is – nevetgél, ezt érti: fekete humor.

Mi legyen a névvel, ha már kerültünk cimboraságra?
Mégsem szólíthatlak kaszásnak, halálnak, elmúlásnak.
Bólogat.
Elnevezem hát, Bélának. Tapsikol – ez remek!
Bélaként jobban szeretnek majd az emberek.
Siet, elköszön, várják: szomszéd ház, első emelet.

Micsoda combok! – szól a szomszéd Géza.
Kopogtatnak. Ki az? Hát, Béla.