A tigris és a szerzetes

2017. december 09. - tizmedve

Az erdei ösvényen baktató szerzetes rosszat sejt. Megáll, megfordul. Jól sejtette. Szeretne hirtelen valahol nagyon máshol lenni.
De hisz én bizonyossággal itt vagyok, és bizonyos, hogy nem is lehetnék máshol, akkor ki az, aki (hirtelen) szeretne valahol nagyon máshol lenni? – zökkenti ki egy pillanatra a kérdés abból a kellemetlennek tűnő felismerésből, hogy a sétája véget ért.


Futni kéne – gondolja magában – ám megdermed a rátörő rémülettől: ezek szerint fogalma sincs, hányan laknak benne, és ki lenne ő ezek közül valójában? Az idő egyfelől belassul – másfelől fogy, a tigriskérdés megoldása nem tűr halasztást.
A testem nem lehetek, hisz a testem nem tud gondolkodni. A gondolataim sem lehetek, azok jönnek-mennek, hol vannak, hol nincsenek... Az egyetlen bizonyosság: létezem. ...Esetleg ez mind együtt lennék... vagy egyik sem vagyok? Jaj! Feladja.
Bosszantó, hogy pont most kell meghalnom – ráncolja homlokát.
Így, hogy már ráér, a tigrist is szemügyre veszi.
– Micsoda halálos szépség! – szakad ki belőle. – Gyönyörű gyilkost rendelt az Úr, sokkal szebb halál, mint Zakariás testvéré volt a pápuáknál!
Minek futni... arrivederci restanciák – integet mosollyal, majd hirtelen leül.
Az ugrásra feszülő tigris egy pillanatra megtorpan.
A szerzetes érzékszervei kiélesednek, hallja a tigris lélegzetvételét, a levelek suttogását, a lepke szárnycsapását, a szél sóhaját. Az erdő színei egybefolynak az ég kékjével és a tigris szemében lángoló sárga fénnyel. Mintha delejes erő vonzaná, belenéz a sárga tűz közepén álló fekete szembogárba – melyben a kozmosz lángol. Megadja magát a vonzásnak – zuhanni kezd. A zuhanásban ponttá zsugorodó teret és időt mintha az égi kovácsok kovácsolnák borzasztó erejű pörölyeikkel egyre-egyre kisebb ponttá, míg végül – robbanás. A felrobbanó szeretet mindent felperzsel. Utána csend. Mozdulatlan, végtelen, kimondhatatlan tisztaságú csend.
Lassan tér vissza belé az erdő. Feltápászkodik, és halkan tovább sétál. A csendben felszívódott tigris után néz – szemeiben a kozmosz lángol.